2002. év 22. szám
Levelezőklienseket próbálgat különböző
platformokon Váncsa István, megállapítva,
hogy a modern technika néhol váratlan eredményeket
is hoz.
Került a noteszgépembe egy húszgigás merevlemez,
úgyhogy a továbbiakban Windowst (is) futtatok; következésképp
a GNU/Linux, mint téma, ebből a rovatból jó
időre kikopik. A napi gyakorlatomban persze a továbbiakban
is az lesz az alapértelmezés szerinti operációs
rendszer, ám ez mostantól magánügy.
Persze az új pörgettyű beszerzését követően
a Linuxot mindenképp újra kellett telepítenem, s
úgy hozta a sors, hogy a SuSE Linux 8.0 pont ekkor jelent meg a
piacon, tehát értelemszerűen azt raktam föl.
Egyébként nyilván sohase került volna a kezembe,
az ember nem szokott a disztribúció új változatára
frissíteni, mert minek.
Mindenesetre előbb egy Windows 2000 települt a gépre,
s figyeltem, hogy az Omnibook hardverkomponenseinek jó részét
nem ismeri föl egyáltalán, noha ezzel a feladattal
a SuSE 7.3 is kacagva megbirkózott. Zárójelesen jegyzem
meg, mert elég furán hangzik, de tény: a W2K telepítése
most, 2002 májusának első hetében és
fél év linuxozás után olyasfajta élmény,
mint falumúzeumot látogatni vagy megtalálni a padláson
nagyapánk katonaládáját, csak persze nem olyan
hangulatos. Zárójel bezárva.
A legelső feladat tehát a szükséges meghajtóprogramok
letöltése a Hewlett- Packard webállomásáról,
viszont ehhez internetkapcsolat kell, vagyis telepítjük a
PPPoE (PPP over Ethernet) alkalmazást, ami az ADSL-kapcsolatot
hozza létre nekünk, minthogy erre a W2K saját magától
nem képes.
Sőt van egy olyan érzésem, hogy a W2K az ADSL-t nem
is szereti egyáltalán. Néha elviseli, néha
nem viseli el, utóbbi esetben az történik, hogy tíz
másodpercenként szakítja meg a kapcsolatot. Nem tudni,
mért teszi, azt se tudni, mikor. Például az asztali
gépemen, amely roncs volt új korában is, ez az egy
dolog rendben működött, már ha egyáltalán
működött rajta valami; más rendszereken ugyanaz
a Windows 2000 és ugyanaz a PPPoE-alkalmazás gyakorlatilag
használhatatlan. Láthatólag a noteszgépem
is a "más rendszerek" halmazának egyik eleme,
amennyiben az ADSL-kapcsolat másodpercekig él rajta csupán,
összekapcsol-szétkapcsol-összekapcsol, csak hát
így állományokat letölteni nem lehet.
Nyilván ki lehetne nyomozni, mi rejlik e mögött, de nyomozza
ám a radai rosseb, nekem erre nincs időm. A W2K, belátható,
mostanra elavult, el lehet rakni az almáriomba. Mint majd látni
fogjuk, olyan operációs rendszer is van, amely nem tud egyben
elavulni, és nem is egyben kezelendő, mert nem monolit entitásként
létezik, de erről majd később.
Felküldöm tehát az XP-t, amit eddig csak a roncson volt
szerencsém látni, s ott, érthető módon,
nem a legmegnyerőbb ábrázatát mutatta. Slágfertig
módon megy föl, azonnal belakja az Omnibookot, összességében
igen komfortos, elviselhető rendszer benyomását kelti,
kivált azután, hogy az "exciting new features"
szemem előtt levő részét nem kevés munka
árán eltüntetem. A következő menetben pedig
telepítem a Cygwint, amitől az én Windowsom némiképp
linuxos allűröket vesz föl és úri modorra
szokik.
A tehén szempontjai
Kérdés, hogy ezek után van-e értelme ugyanerre
a gépre egy Linuxot is fölrakni, illetve nem kérdés.
Majdnem komplett karakteres Unix-környezetem van, benne egyebek között
a múlt hónapban magasztalt Linksszel, tehát lényegileg
semmi olyasmi nincs Linux alatt, ami a mezei felhasználónak
fontos lehetne és nekem itt helyből ne volna meg. Egyébként
pedig már megírtam, hogy W2K vagy XP mellé Linuxot
pakolni értelmetlenség.
Ezzel együtt én pakolok. A magyarázat itt van, ebben
a hírben: "A boldog tehenek több tejet adnak. Erre a
korszakalkotó megállapításra alapozott az
az amerikai farmer, aki vízágyra fekteti a teheneit. Az
Oregonban élő Arie Jongeneelnek 1600 tehene van. A farmer
januárban kezdett kísérletezésbe, és
legyártatott 15, speciális vízágyat. Az óriási
gumimatracra emlékeztető ágyban 68 liter víz
van, és olyan masszív műanyagból készül,
amely elbír egy 635 kg súlyú tehenet is. A tehenek
láthatóan megszerették az újítást.
Békésen kérődznek a vízágyakon,
és valóban több tejet adnak. A találmány
egyébként nem újkeletű, hiszen Hollandiában
és Nagy-Britanniában már hétéves hagyományokkal
rendelkezik. Amerikában azonban most használták először.
Egy vízágy 150 dollárba, vagyis kb. 41000 forintba
kerül. A farmer nagyon elégedett a tejhozammal, így
újabb 80 ágyra adott megrendelést."
Tehát: értelme ugyan nincs annak, hogy Linuxot rakok a Windows
XP mellé, és inkább abban dolgozom, mégis
van haszna, mert a Linuxnak én örülök, mint marha
a vízágynak, békésen kérődzöm
és több tejet adok. Arról most nem is beszélve,
hogy a Linux jóval kevesebbe kerül, mint a vízágy,
sőt a nálam lévő tesztpéldány
még annyiba se.
De mielőtt abba a másik világba teleportálom
magam, el kell intéznem még valamit. Olykor-olykor mégiscsak
fogok majd levelezni XP alól is, e tekintetben az Outlook és
az Outlook Express kizárva, az Eudora pedig idegesít. Valójában
az Eudora hosszú évek óta egyfolytában idegesít,
de én ebbe belenyugodtam, úgy fogtam fel, az élet
szükségképp ilyen. Fél év Linux-gyakorlat
után viszont, ha szabad így mondanom, kinyílt a csipám,
és most már Windows alatt is emberszabásúbb
megoldások után kutatok, persze nagyobbrészt hiába.
Pine és mutt van ugyan a Cygwin csomagjában is, ámde
fetchmail, procmail és sendmail vagy ezeknek valamilyen megfelelője
nincsen. Vagyis kell keresnem egy szokványos Windows levelezőprogramot,
ami nem igazán reményteli perspektíva, tekintve hogy
az egész felhozatal javát ismerem. Komolyan számba
vehető jelölt nincs túl sok: Calypso, Express Plus,
Pegasus Mail, PocoMail, The Bat! (Ez nem felkiáltó mondat
volt, hanem csupán arról van szó, hogy a Bat nevű
levelezőprogram önmagát "The Bat!" néven
tiszteli. Ez amúgy hülyeség, de hát - ha
jól emlékszem - korábban a CorelDRAW végén
is volt felkiáltójel, bár ezt a Corel később
kinőtte. A Bat meg még fiatal.)
A Pegasus Mail legalábbis megfontolható, már csak
azért is, mert jó ideig ez volt a legjobb levelezőprogram
a földön, tehát letöltöm a legfrissebb verzióját
és megnézem, hogyan lehet benne filtereket definiálni
manapság.
Nehézkesen lehet.
A filter az a szabály, aminek megfelelően a levelezőprogram
a különböző helyekről érkező,
vagy különböző címzetteknek szánt,
vagy különféle tárgyú leveleket szétpakolja,
csoportosítja vagy elégeti. Ilyeneket definiálni
elvileg nem túl bonyolult, a Unix alatt futó fetchmail konfigurációs
állományában például efféle
bejegyzések vannak:
:0: * ^From:.*[email protected] trash
Tehát ami a [email protected] címről jön,
az megy a szemétbe egyenest. További spamszűrőket
úgy csinálok, hogy ezt az egyet kimásolom, újra
beszúrom, és a [email protected] helyébe
beszúrom a másik feladót, vagy a harmadikat etc.
Percek alatt előállítok három tucatot is akár,
csak hát ez egy szövegállomány manuális
szerkesztését jelenti, és az érvényben
lévő mítoszok szerint a felhasználót
ilyesmire kényszeríteni szigorúan tilos. Nincs az
a halmozottan hátrányos helyzetű amatőr programozó,
aki manapság föltételezné, hogy a felhasználó
a Notepad birtokában képes három szót egymás
mögé illeszteni; csoda, hogy káromkodni még
szabad önállóan, mert nemsokára az ilyenkor
használt kifejezéseket is legördülő menükből
választjuk ki az egerünkkel.
Amit a .fetchmailrc manuális szerkesztésével negyedóra
alatt megoldok, az a Pegazus Mail megfelelő párbeszédablakának
célirányos használata mellett fél nap legalább;
ennyibe van nekünk, felhasználóknak a "felhasználóbarát"
felület mítosza. Megjegyzendő, hogy a Pegazussal pozitív
értelemben vagyok elfogult, sokáig használtam, javasolgattam
másoknak is, bevált.
Most mindenesetre keresgélek még egy darabig.
Csapong a denevér az ereszt sodorván
A Bat ("The Bat!") mindenesetre kelet-európai szoftvertermék,
közelebbről moldáv. (Némi kisegítő
információ Bíró Bélától,
ő csak tudja: "A mai Moldávia Köztársaság
területének meghatározó részét
az a Besszarábiának nevezett tartomány alkotja, mely
a romániai Moldovától keletre, a Prut folyó,
a mai Ukrajna és a Fekete-tenger között fekszik. A század
elején a terület lakóinak 40%-a volt román nemzetiségű
[...], arányuk azonban a két világháború
közti időszak végére már elérte
az 57%-ot [...]. A lakosság többi részét oroszok,
zsidók, bolgárok és tucatnyi más nemzetiség
tette ki. A területet a Molotov-Ribbentrop-paktum eredményeként
a Szovjetunióhoz csatolták, de az etnikai viszonyokon az
újabb fél évszázados orosz uralom sem sokat
változtatott. [...] A problémák természetét
már a Köztársaság megnevezésével
kapcsolatos nehézségek is jelzik. Én a fentiekben
a Moldávia megnevezést használtam, mely a magyar
sajtóban is meghonosodni látszik, s lehetőséget
teremt arra, hogy az új köztársaságot a történelmi
Moldva Romániához tartozó részétől,
Moldovától világosan megkülönböztethessük
[...] A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a terület
voltaképpeni megnevezése, a Besszarábia is mást
jelentett a középkor végén, mint a múlt
század elején: kezdetben mindkét román fejedelemség
együttes - a Basarab dinasztiától származtatott
- neve volt.")
Moldáv voltán túlmenően van a Batnek egy további
rokonszenves vonása, jelesül az, hogy importálja és
exportálja a Unix mailboxokat. Vagyis felnyalja mindazt, ami GNU/Linux
alatt az én ~/Mail könyvtáramban felhalmozódott,
illetve képes ugyanoda beönteni azt, amit ő Windows
alatt összeszed. Sohase hittem volna, hogy egy ilyen szolgáltatásnak
örülni fogok, mert hát mért akarna bárki
is Unix mailboxokat Windows alá transzportálni, de lám,
az életben a legabszurdabb dolog is megesik. A Bat már csak
avval lehetne még úribb jószág, ha nem importálná
és exportálná a UNIX mailboxokat, hanem egyszerűen
csak írná és olvasná őket, ahogy ezt
a legfinomabb levelezőprogramok teszik, de ne legyünk maximalisták.
Egyetlen igazán számba vehető konkurenciájával,
az Eudorával ellentétben a Bat gyors és stabil. (Tartozik
hozzá egy különös képződmény,
a Mail Ticker, egy levélfejléceket görgető fényújság,
ami teljes agyrém, de persze kiiktatható.) Rengeteg értelmes
szolgáltatása van, például reguláris
kifejezésekkel lehet üzeneteket keresni vagy szűrni,
de még a levélszerkesztő is használ ilyeneket.
Tud biztonsági mentéseket csinálni, szinkronizálni
lehet két Bat-telepítés között, ismeri
a PGP-t és így tovább, azaz funkcióit tekintve
is többet nyújt az Eudoránál; az Outlook-család
tagjaival pedig teljesen értelmetlen volna összehasonlítani.
Ügyesen kezeli a filtereket, bármely kiválasztott üzenet
alapján pillanatok alatt létrehozhatom a megfelelő
szűrési szabályt, csak ahhoz kell egy kevés
idő, amíg rájövök, hogy ehhez az üzenetet
meg kell nyitnom előbb. Erre ugyanis egyébként semmi
jel se mutat, de annyi baj legyen, az ember próbálkozik,
meg a fejét is töri, ezért ülök most egy
számítógép előtt ahelyett, hogy a langyos
trópusi éjszakában mangót zabálnék
egy fa tetején.
És miután gondolkodó lény vagyok, hamarosan
rájövök arra is, hogy nekem nem kell a Bat, mert nincsen
rá szükségem. Többet tud, mint amennyit én
hasznosíthatok valaha is, ráadásul moldáv
szülői pénzt is akarnak érte, amúgy persze
joggal: aki akkora vállalkozást működtet, hogy
ki tudja használni a Bat lehetőségeit, az szépen
fizesse ki az árát, két felhasználóra
85,50, öt felhasználóra 208,12 dollár, vagy
pedig használja az Outlookot.
Van viszont egy, a Batnál is kisebb, gyorsabb és mégis
teljes értékű email kliens, a Kaufman Mail Warrior.
Egyetlen letölthető állomány az egész
(http:// pages.infinit.net/kaufman/Final/MW361.exe), de ez nem telepítőállomány,
hanem ő maga a program. Elindítjuk, felteszi a megfelelő
kérdéseket, létrehozza a megfelelő állományokat
és alkönyvtárakat, majd azonnal munkába áll.
Több POP3 postafiókot kezel, bejövő és kimenő
szűrőket használ, de ha például egy bizonyos
címről egyáltalán nem kívánunk
levelet kapni, azt szó szerint egyetlen kattintással megoldhatjuk:
az onnan jövő leveleket a Kaufman Mail Warrior le se tölti
többé, hanem bezúzza őket már a szerveren.
A hadrendbe állított szűrőket egy külön
ablak áttekinthető és szerkeszthető formában
mutatja be, nagyon kulturált. Szerzője huszonöt dollárt
hajlandó érte elfogadni, mindamellett a letölthető
program teljes értékű és nem időkorlátos.
Momentán ez tűnik számomra a legkedvezőbb választásnak
a Windows-világ sötétjében, ahol, mint fentebb
írtam, fetchmail és procmail nem létezik.
Bár ki tudja.
Attól, hogy a hivatalos Cygwin-csomagban nem szerepelnek, még
lehet valahol egy lelkes Unix-hívő, aki portálta őket
Windows alá.
Ez a gondolat mintegy öt perce merült föl bennem, és
máris találtam egy Madoka Machitan nevű japán
úriembert (http:// www.dd.iij4u.or.jp/~madokam/), aki csakugyan
mindkét programot összekalapálta Windows (közelebbről
Cygwin) alá, hogy milyen sikerrel, azt majd meglátjuk. Mellesleg
azt mondja a felkelő nap országának ez a hőslelkű
gyermeke, hogy szerinte mindabból, ami eddig Windows alá
készült, a Cygwin éri a legtöbbet, és én
erre szívem szerint rá is bólintanék, hiszen
a Cygwint ingyen adják, és csakugyan remek. Más kérdés,
hogy száz emberből pont száz azt se tudja, mi a franc
ez és mire való.
Virágos ágy, csalóka tükrök
De most már foglalkozzunk inkább a vízággyal,
vagyis a GNU/Linux telepítésével, annál is
inkább, mert kétszer élveztem végig, egyébként
nincs vele semmi baj, közben lehet borozgatni (jut eszembe: a föntebbi
alcím egy Ady-idézet), zenét hallgatni, olvasni,
a rendszer pedig elvan egyedül, csak időnként a következő
cédéjéért folyamodik. Mármint akkor
van ez, ha az alapértelmezés szerinti telepítést
választjuk, akkor három-négy kattintás kell
hozzá (plusz az ezzel arányos szintű szakértelem).
Mindamellett nem igazán okos dolog az alapértelmezés
szerinti telepítést választani, a cédéken
ugyanis több száz alkalmazás lapul, közöttük
(számunkra) tök feleslegesek is, meg nagyon fontosak is, úgyhogy
a józan életű ember szálanként válogatja
ki, mi menjen föl és mi nem, akkor viszont már kissé
macerás az ügy.
Pláne, ha viszonylag rövid időn belül másodjára
műveljük ugyanazt.
Először ugyanis a W2K mellé raktam föl a SuSE Linux
8.0-t, aztán a Windows cseréje körüli idétlenkedés
közepette egy rossz mozdulattal az ő boot partícióját
is le találtam söpörni. A rendszer testreszabásához,
finomhangolgatásához akkor még hozzá se fogtam,
úgyhogy igazából semmi se veszett el, csak éppen
kétszer volt szerencsém végignézni, mi van
ilyenkor.
Szokás szerint két partíciót alakítottam
ki a Windows számára, s a kettő között hagytam
a GNU/Linux boot partíciójának pár cilindernyi
helyet, a szükségesnek mintegy a háromszorosát,
és az egészet bőven az 1024 cilinderes plafon alatt.
Jött a telepítő és kialakította a maga
koncepcióját, aminek legfontosabb eleme az volt, hogy a
két Windows-partíciót is töröljük
le. Emlékeztetőül: a SuSE 7.3 alig volt rávehető
arra, hogy megsemmisítsen egy Windows-telepítést,
ez meg itt mindenáron szőnyegbombázni akar.
Miből lesz a cserebogár, ugye-ugye.
Némi finomkodás eredményeképp lebeszéltem
a Windows kiirtásáról, de ez azzal járt, hogy
mindhárom partíció (boot, swap, root) kezdő-záró
cilinderét nekem kellett megadnom, ami persze nem tekinthető
anyázásnak, sőt tegnap még ez volt a báli
viselkedés minimuma. Végül fölmegy, aztán
másnap már nem működik az ADSL-kapcsolat; a lilo
nem tudja elindítani a Windowst; a grafikus környezet pedig
lassú, sőt minduntalan kimerevedik egy-egy pillanatra, nem
sok az, csak épp annyi, hogy kizöldüljön tőle
a polgár.
Ráadásul másnap véletlenül lekotrom a
boot partíciót.
Ha egy új Windows-verzió csinálna ilyeneket, akkor
habozás nélkül visszatenném az eggyel korábbit,
de hát a GNU/Linux nem egy Windows-variáns. Ha lassú
a KDE 3.0, akkor majd másik ablakkezelőt használok,
van még legalább egy tucat, a master boot recordot kijavítom,
és akkor el fog indulni a Windows, a PPPoE-kapcsolatot rendbe hozom,
a többi meg majd kiderül.
Mindenesetre előbb újratelepítek; először
az XP, utána a SuSE 8.0. Meglepő módon ennél
a menetnél egyáltalán nem akarja szétbombázni
a Windowst, ezzel szemben magától rájön, hogy
az a hatvan-valahány megányi hely az ő boot partíciójának
van odakészítve, általában nagyon kulturáltan
viselkedik, csak hát az alkalmazások újbóli
kirostálása, az nagy idő. Szépen el is indul,
de persze másnap már nem működik az ADSL-kapcsolat;
a lilo nem tudja elindítani a Windowst; a KDE 3 pedig lassú,
sőt egy-egy pillanatra ki-kimerevedik.
Sohase fogom megtudni, hogy mi volt ez az egész, pedig érdekes
volna, hiszen mindkét telepítés után előjött.
Viszont el is illant nyomtalanul. Jó, a második telepítésnél
már nem hagytam, hogy a lilo a master boot recordot piszkálja,
viszont egyébhez nem nyúltam, csak másik ablakkezelőbe
költöztem át, előbb a windowmaker (1.
kép), aztán az fvwm (2. kép),
majd a blackbox (3. kép) alá, az ADSL-kapcsolatot
konzolról indítottam, ettől mindenki megnyugodott,
immár a KDE is a kezemből eszik.
Megvan az én virtuális vízágyam, és
én ettől boldog vagyok.
Hátra van még az AbiWord telepítése. Az AbiWord,
mint a neve is mutatja, szövegszerkesztő, először
a Red Hat 4.0 alatt láttam a 0.001a verzióját, vagy
valami ehhez hasonlót, mindenesetre akkor még kissé
harmatos volt. Aktuális verziója az 1.0.1, azaz még
most is roppant fiatalnak tekinthető, viszont most már a
használhatóság benyomását kezdi kelteni.
Ez nem azt jelenti, hogy ezentúl AbiWordben szándékozom
a csacskaságaimat előállítani, hiszen én
már "megleltem hazámat", ha szabad így
mondanom; ha viszont nem leltem volna meg, akkor az AbiWord fölött
huzamosabb ideig gondolkodnék.
Először: keresztplatformos, kacagva fut Linux alatt is, Windows
alatt is, továbbá Be OS, BSD, QNX alatt nemkülönben,
a Mac OS X alá most készül.
Másodszor: minden tiszteletem az OpenOffice magyarításában
fáradozóké, ezzel együtt az AbiWord föláll,
még mielőtt elfelejteném, hogy mit kell megírnom.
Az OpenOffice különféle megjelenési formáiról
ezt nem tudnám nyugodt lélekkel elmondani.
Harmadszor: XML állományformátumot használ,
ami egyebek között azt is jelenti, hogy a legegyszerűbb
eszközökkel belenézhetünk vagy kereshetünk
benne stb. Persze egy XML állomány elég terjengős,
viszont az AbiWord kérésre tömörített (gzip)
állományban is ment, ez már kicsi, viszont bárki
által kibontható, ellentétben az OpenOffice tömörített
XML formátumával, amit a kibocsátón kívül
más nem kezel. Amúgy egyébként az AbiWord
igen korrekt - nem terjengős, de precíz - HTML-kimenetet
is képes generálni.
Negyedszer: A legkülönfélébb formátumokat
írja-olvassa, ilyeneket is, mint a DocBook meg a LaTeX, sőt
PalmDoc, mégsőtebb Psion Word. Ez utóbbinál
tettem le végleg a fegyvert, ugyanis Linux alatt a Psion Word dokumentumait
konvertálni nem tudom. Látom ugyan a Psion meghajtóit,
de nem tudok belenézni az állományokba, hacsak nem
konvertálom őket még a Psionon. Ez megoldható
ugyan egy kereskedelmi szoftvertermékkel, mindamellett jóval
egyszerűbb, ha van olyan alkalmazásom, amivel fölmetszhetem
a hasukat és beléjük pillanthatok.
Ötödször nincs, mert ez a kiszabott terjedelmem vége.
Az AbiWord lelőhelye a http://www.abisource.com/, de nem mindig
érhető el, mert a kiszolgálójuk hardverkiépítése
az én noteszgépeméhez áll legközelebb.
Váncsa István
