Az egyoldalas gigasztár 2004. év 40. szám Váncsa István Az Adobe Creative Suite ismertetése most a vektoros rajzolóprogramok gigasztárjával, az Illustratorral folytatódik. Ugyan továbbra is csak egyoldalas dokumentumot szerkeszt, viszont már a harmadik dimenzió is megvolt neki Illustratorral készült nyomdaterméket ritkán látunk, jóformán soha. A tördelők többsége minden célra Photoshopot használ, részint, mert arra áll rá a keze, részint pedig azért, mert a Photoshop önmagában véve is bármire jó, a kiadványszerkesztő (például az InDesign CS) társaságában meg pláne. Nagy ritkán ugyan felbukkannak a sajtóban rajzolt illusztrációk, és erre a célra csakugyan az Illustrator a legalkalmasabb (már a neve miatt is, ugyebár), de ilyesmi csak igényes és tőkeerős lapokban fordul elő, olyan pedig nem minden bokorban terem. Ahhoz, hogy "Milo nem bánná, ha Marcsi szakítana", "Britney az erkélyen cicázik Kevinnel", "Evelyne egyedül él, mégsem magányos", nem illusztráció kell, hanem fotó, amin látjuk Evelyne-t egyedül, mégsem magányosan. Vektoros rajzolóprogramot inkább a reklámgrafikában állítanak hadrendbe, bár ott se gyakran. Az Illustrator tehát fölöttébb speciális termék, a legjobb, legelterjedtebb, háromszor anynyit adtak el belőle, mint két riválisából, a FreeHandből és a CorelDraw-ból együttesen, de lám, mégis kevesen és ritkán használják. Vagyis paradoxonnal állunk szemben, az Illustrator, ha szabad így mondanom, népszerűtlen favorit vagy mellőzött gigasztár, mindenesetre némiképp szürreális dolog. Vissza Gutenberghez Több tucatnyi eszközével, több mint harminc palettájával és több ezernyi szolgáltatásával az Illustrator persze enyhén hátborzongató benyomást kelt, de hát egy vektoros rajzoló szükségképp ilyen. A FreeHand se egyszerűbb, sőt. (Továbbmegyek, a Photoshop használata legalább ennyire bonyolult, ha nem bonyolultabb, a nagy kiadványszerkesztőkről már nem is beszélve.) Mindenesetre az Illustrator CS a maga belső gazdagságát lehetőség szerint áttekinthető felület alá rendezi, és ez a felület mutatis mutandis úgy épül fel, mint a Photoshopé vagy az InDesigné; aki azokkal tud dolgozni, megbirkózik ezzel is. Nem mindig volt ez így, továbbmegyek, az Illustrator nem is mindig volt a vektoros grafikai alkalmazások legjobbika. Válságkorszakai nemcsak az egyénnek vannak, hanem a vállalatoknak és ennek következményeképp a vállalatok által létrehozott termékeknek is, az Illustrator a maga hullámvölgyéből a 8.0-s verziójával emelkedett ki. Például ezzel jutott el az objektumkezelésnek arra a fokára, amit a CorelDraw a kezdetektől fogva produkált, ekkor jelent meg a kiválasztott objektumok körül az a bizonyos befoglaló négyzet, melynek révén az objektum azonnal átméretezhető, illetve (a Free Transform eszközzel) forgatható, tükrözhető stb., továbbá az Illustrator ceruzája is ekkor kezdett a valóságos ceruza viselkedéséhez némiképp hasonlítani. Ami még fontosabb, az Adobe ekkor döntött úgy, hogy ha az Actions és a Navigator paletták beváltak a Photoshopban, akkor be fognak válni az Illustratorban is. Kipróbálta, igaza lett, majd ezt követően további Photoshop-eszközök jelentek meg az Illustratorban, Illustrator-eszközök az InDesignban, és megfordítva; mondanom se kell, hogy az idegen tollakkal történő ilyenfajta ékeskedés mindhárom program használhatóságát számottevő mértékben növeli. Ma már ott tartunk, hogy a felhasználó magától értetődő módon keresi az Illustratorban az InDesign control paneljét, vagy a Photoshopban az Illustrator karakter- és bekezdés-stílusait, és csodálkozik, hogy (egyelőre?) nincsenek ott. Ebből már ki is derült, hogy a program új szolgáltatásai között karakter- és bekezdésstílusokat találhatunk, miáltal is az Illustrator valami módon a kiadványszerkesztők felé, hogy pontosabbak legyünk, az InDesign első verziója felé közelít, amely, mint a múlt hónapban írtam, "maga is inkább rajzolóprogram volt, fejlett szövegkezelő képességekkel felruházva". Az Illustrator CS hasonló stíluspanelt kínál, mint az InDesign CS, de sajnos nem ugyanolyat, egy lényeges dolog hiányzik róla, a kiindulásként választott (előzmény-) stílus megnevezésének lehetősége, tehát az, hogy "Based On". Mondjuk, van egy karakterstílusom, annak létrehozom a bold italic változatát, és végül az utóbbit létrehozom lilában vagy hupikékben is, de a "Based On" opció híján mindig a nulláról kell kezdenem. Másrészt azonban teljes körű tipográfiai kontroll áll a rendelkezésemre, főleg, ha OpenType betűket használok, ilyeneket egyébként kapunk is az Adobe Creative Suite csomagjában, közöttük van egy egészen gyönyörű példány, az Adobe Jenson Pro, a velencei Nicolas Jenson (1420-1480) betűjének Robert Slimbach által újrametszett változata. Kevésbé gyönyörű, de meglehetősen használható a Minion és a Myriad, amelyek szintén Slimbach keze munkáját dicsérik. Van a csomagban még egy műve, az Adobe Garamond, ettől kevésbé vagyok elragadtatva, ám ez nem szempont. Betűtípus-választáskor nem azt kell (sajnos) fontolgatnunk, tetszik-e a típus vagy nem tetszik, jellegét tekintve megfelelő-e arra a célra, amire használni szeretnénk, vagy nem megfelelő, hanem azt, hogy milyen speciális karakterekre lesz szükségünk, és azok a karakterek melyik betűkészletben vannak meg. OpenType esetében a lehetséges Unicode karakterek halmazának a szokásosnál jóval nagyobb részhalmazát kapjuk, vannak itt ugráló számok, valódi kiskapitálisok, mindenféle ligatúrák és egészen speciális karakterek - de nem ugyanazok a speciális karakterek. Az egyik típusban emezek lelhetők fel, a másik típusban pedig amazok (lásd az 1. képet). Ha például a szövegünkben máltai nyelvű szavak fordulnak elő, akkor célszerű lesz megnézni, hogy a máltai nyelv speciális karaktereit mely típusok kínálják föl, mert nyilván azok közül kell valamit választanunk. Ha viszont arab vagy szanszkrit szavak latin betűs átírására volna szükség, akkor neki se fogjunk, az ehhez szükséges karaktereket úgyse találjuk meg sehol, mármint az Adobe Creative Suite-hoz kapott betűtípusok egyikében sem. Sablonok és dimenziók Maradjunk még a stílusoknál, ezek a dokumentummal kapcsolódnak össze, amelyben őket létrehoztuk. Külön nem lehet őket elmenteni, viszont az aktív dokumentumba bármely más Illustrator-dokumentumból importálhatunk stílusokat. Továbbá bármely dokumentum elmenthető sablonként, miáltal is a hozzá tartozó stílusaink megmaradnak, a méltatlan utókorra áthagyományozhatók. Korábban persze sablonok se voltak, most azonban vagy kétszáz előre gyártott szabásmintát találunk a csomagban. Jelentősége ennek nincs, hiszen profi tervező effélét sohasem használ. Például a Freehand 10 is kezel sablonokat abban az értelemben, hogy sablonként ott is bármely dokumentum elrakható, viszont konyhakész műalkotásokat nem adnak hozzá, mert mi a fenének. Nyilván az Illustrator CS sem azért hoz magával egy nagy rakásnyi sablont, mert az Adobe szerint ennek bármiféle tényleges haszna lehet, ez csak szimbólum, azt jelenti, hogy az Adobe szereti az ő felhasználóját, és most ezt a csokor virágot nyújtja át neki. Az Illustrator CS-t még üdvözlőképernyővel is ellátták, haszna vagy értelme ennek sincs, gesztusértéke van. Az Illustrator - üzeni az Adobe - a lehetőségek legvégső határáig felhasználóbarát. Itt húzódik a legvégső határ. Természetesen a szövegkezelő alrendszer, amiről fentebb érintőlegesen szó volt, az InDesignból került ide, jött vele az optikai kerning és az Every Line composer, mely utóbbi az egész bekezdést egyszerre látva igyekszik meghatározni az optimális szó- és betűközöket. Az Illustrator tehát megtanulta, amit az InDesigntól e tárgykörben megtanulhatott. Tanult, persze, máshonnan is, hiszen az Adobe hátsó udvarában mindenféle érdekes, bár kevésbé ismert holmi hever, ott van például a Dimensions, a háromdimenziós modellező program. Akkor viszont mért ne tudhatna az InDesign CS is háromdimenziósan modellezni? Tudjon, határozott a vének tanácsa, fölöttébb helyeselhető módon, bár némileg megkésve, különös tekintettel arra, hogy már a FreeHand MX is egészen kiváló háromdimenziós szolgáltatásokat nyújt, Extrude & Bevel funkciója pedig hovatovább mindenkinek van, az egy Illustratort kivéve. Legyen hát neki is, mondták a vének, és ezt követően a Dimensions lelke hipp-hopp, az Illustratorba költözött. A három dimenzió itt az Effect menü egyik almenüje, hasonlóképp működik, mint a Dimensionsben (2. kép), de az erőforrásigénye nem egészen ugyanaz. Hogy ne sokat kerteljünk, az Illustrator CS, amikor háromdimenziós megbízatást kap tőlem, memóriahiányra hivatkozik, és beint; a Dimensions sohasem engedett meg magának effajta allűröket. Persze az Adobe Creative Suite általában is fölöttébb memóriaigényes, úgyhogy az 512 megabájtnyi RAM-ot, ami hat évvel ezelőtt majdhogynem túlméretezettnek tűnt, belátható időn belül bővítenem kell legalább egy, de inkább két gigabájtra. Továbbá igazából többprocesszoros rendszerre volna szükség. Ha viszont már eleve több processzorunk és még több gigabájt RAM-unk van, akkor az Illustrator CS nemcsak létrehoz háromdimenziós alakzatokat, hanem kívánságra egybeolvasztja őket, vagy egyiket a másikká átalakítja (morphing), a folyamatot pedig SWF-formátumban menti el - más szóval Flash-animációt is tudunk készíteni vele. Igaz, hogy ezt a Flash jobban csinálja, de hát némely ember a számítógép monitorán, sőt a mobiltelefon kijelzőjén akar tévét nézni, noha az ipar erre a célra már a múlt század harmincas éveiben igen elmésen megszerkesztett készülékeket gyártott, egyebek között a Szovjetunióban is. (Az RCA RR-359-es modelljét koppintották le, 33 cső volt benne, felbontása 343 soros.) Üdvözletünk a Hivatalnak Illustratorban Flash-animációt csinálni persze jó, de az Illustrator CS új Print párbeszédablaka ennél is jobb. Nyolc panelből áll (General, Setup, Marks & Bleed, Output, Graphics, Color Management, Advanced, Summary), míg viszont az előző (10-es) verzióé néhány opcióra szorítkozott csupán, és még a fit-to-page sem szerepelt a választható lehetőségek között. Mármost a nyolc panelen nyilván sokat lehet állítgatni, ezért örömhír, hogy a beállítások halmazát úgynevezett nyomtatóstílusként elmentvén a nehezebb időkre félretehetjük. Nyomtatni természetesen PDF- és PS-állományokba is lehet, sőt ezekbe csakis nyomtatni lehet, exportálni nem. (Save as Adobe PDF viszont létezik.) Exportálni DWG-, DXF-, BMP-, EMF-, JPG-, PCT-, PSD-, TGA-, TIF- és WMF-állományokba tudunk, és persze PNG-be is, legalább háromféleképp, részint az Export párbeszédablakból, részint a Save for Web... menüpontból, részint pedig az Actions palettáról, a Save for Web PNG24 nevű makrót elindítva. Most már ennek egy negyedik módja is van, lett ugyanis egy érdekes új menüpontunk, a Save for Microsoft Office... Nyilván azért volt rá szükség, mert már eddig is megszámlálhatatlanul sok irodai dolgozó próbált rajzolni az Illustratorral, minthogy azonban a grafikai állományformátumokról fogalmuk sincs, nem tudták a kész művet úgy elmenteni, hogy az később a Wordbe beilleszthető legyen, hát persze. Én pedig a herceg szerepét szoktam eltáncolni A hattyúk tavából, már amikor szerkesztőségi feladataim ellátásához épp erre van szükség. A Save for Microsoft Office... tehát ugyancsak PNG-formátumban fogja művünket elmenteni, bár nem egészen úgy, mint a korábban említett opciók. A Save for Web... esetében nagyméretű előnézeti képet kapunk és egy halom különféle kapcsolót, az Export megengedi, hogy felbontást, háttérszínt/transzparenciát és egyebeket válasszunk, viszont a Save for Microsoft Office... használatakor egyáltalán semmifajta beleszólási lehetőségünk nincs. Más szóval a Save for Microsoft Office... nevű új opció, amit a súgó Tighter integration with Microsoft Office címen emleget, az alternatívák hiányát kínálja alternatívaként. Az élet más, magasabb rendű szféráiban nem szokatlan az ilyesmi, de az informatikában csakugyan új. Egy oldalunk van, de sok barátunk Föntebbiekre egyetlen magyarázat gondolható el, az hogy a háttérben tudatos és heveny marketingmunka vette kezdetét, az Adobe piárosai most éppen imázst javítanak. Amikor valaki valahol valami egészen földöntúli baromságot művel, mérget vehetünk rá, hogy csak a kampánytanácsadóinak az útmutatásait követi. Ezzel együtt az Illustrator eleganciáján csakugyan volna még igazítani való, hiszen, hogy mást ne mondjak, a benne szerkesztett dokumentum terjedelme maximálisan egy, azaz egyetlenegy oldal lehet. Miközben a FreeHand úgy bánik az oldalak, sőt mesteroldalak sokaságával, mint akármelyik kiadványszerkesztő, a CorelDraw pedig már a tizenegy évvel ezelőtt (!) kiadott 4.0-ás verziójával 999 oldalas dokumentumokat kezelt. Ehhez képest az Illustrator egyetlen oldala, valljuk be, némiképp szerény ajánlatnak tűnik, bárha most ez is más megvilágításba kerül, minthogy az Illustrator CS felhasználója szükségképpen az InDesign CS felhasználója is egyben, aki biztosan nem az Illustratorban akarna magazint vagy katalógust szerkeszteni. Ellenkezőleg, abban a szerencsés helyzetben van, hogy minden feladathoz azt az eszközt választhatja, ami arra a célra a legalkalmasabb. A szóban forgó eszközök együttműködési hajlandósága eleve példaszerű, hogy mást ne mondjak, az Illustrator CS megnyitja - nem importálja, nem beszúrja, hanem megnyitja - a Photoshop CS által létrehozott PSD-állományokat, ugyanígy a Photoshop CS is megnyitja az Illustrator CS AI-állományait, mégpedig úgy, hogy a rétegek megmaradnak, a szövegek pedig szerkeszthetők. Régebbi AI-állományok esetében előfordul ugyan, hogy megnyitás helyett hibaüzenetet kapunk a Photoshopban ("...the parser module cannot parse the file"), de hát nem is arról van szó, hogy a Photoshop ezentúl mindenféle AI-állományt megnyit, hanem arról, hogy a Creative Suite alkalmazásai egymás állományformátumait a lehetőségek határain belül kezelni tudják. Ez nagyon nagy dolog, és az e fölött érzett örömünket csak tovább fokozza a Creative Suite-ban kiépített közös háttér, az Adobe Version Cue. Ezt a múlt hónapban, az InDesignnal kapcsolatban futólag már megemlítettem. Project- és verziókezelő eszközről van szó, felügyeli a Creative Suite-ben létrehozott állományokat és azok különféle változatait, bélyegképeket, kommentárokat és státusinformációkat rendel hozzájuk, egyéni vagy csoportos projectekbe szervezi őket. A projecteket duplikálja, exportálja, elmenti, visszaállítja, engedélyezi vagy korlátozza a hozzáférést, miközben a projectek felhasználóihoz különféle privilégiumokat társít, egyszóval munkacsoportos funkciói is vannak. Ehhez képest elég jól el van dugva az Edit | Preferences | Files & Clipboard menüpont mögé, ott kell aktiválni, utána működik. Ezt már abból is látni fogjuk, hogy az Open-Save párbeszédablakok bal oldalán megjelenik egy méretes gomb Version Cue felirattal, arra kattintva pedig a Version Cue saját párbeszédablakába, egy másik világba jutunk. Próbálgassuk, bizonyára tetszeni fog. Végszó Mielőtt befejeznénk, a Scribble (=firkálmány) nevű effektust (3. kép) ki ne felejtsük valahogy, ezt mindenki, aki az Illustrator CS közelébe kerül, szóba hozza. Csakugyan jópofa trükk, normális tervező ugyan soha nem kap olyan feladatot, amiben használhatná, de ha egyszer mégis úgy hozná a sors, akkor bizony nagyon mutatós eredményt produkálhatna vele. (Ez amúgy minden különleges effektre áll: soha sincs szükség rájuk, ám ha egyszer mégis volna...) Ideje összegeznünk, bár valójában nincs mit, ugyanis nem önálló termékről, hanem egy adott csomag egy bizonyos részéről volt szó. Ha viszont most nem az Illustrator CS, hanem az Illustrator 11 volna a tárgyunk, más szóval egy autonóm termékről mesélnénk emezt-amazt, akkor nyilván azt kéne eldöntenünk, megéri-e upgrade-elni, vagy nem éri meg. (169 USD naná, hogy megéri.) Kérdezzünk másképp: hoz-e valami csakugyan újat ez a verzió, vagy nem hoz, és amit hoz, annak vesszük-e hasznát valaha is. A válasz nem túl egyszerű, hiszen az Illustrator 11-ben bőséggel vannak újdonságok, ámde jó részük el van rejtve a felszín alatt. Kivétel, mondjuk, a WYSIWYG betűtípus-választás lehetősége, ám ennek a méltatásától inkább eltekintek. A legfontosabb újdonság, szerintem legalábbis, az OpenType-támogatás. Az OpenType betűket persze az Illustrator 10 is látja, sőt használja is, ám apróbb gondok vannak vele. Vegyünk egy magyar nyelvű szöveget, formázzuk meg Adobe Janson Pro light italicból, és azt fogjuk látni, hogy a szöveg csakugyan az Adobe Janson Pro light italicjából van, kivéve az ékezetes betűket. Az ugyanis mind Arial. Ehhez képest óriási haladás, hogy az Illustrator 11 csakugyan kezeli az OpenType-ot, annak minden előnyével együtt, és ezek az előnyök fölöttébb számosak. A szövegkezelés többi varázslata (például bármely szövegbokszon belül akárhány hasáb) nem az Illustrator belső, organikus fejlődéséből következik, hanem átvétel az InDesignból, de hát ez gyakorlati szempontból édes mindegy. A lényeg az, hogy mostantól az Illustratorban is tökéletes szövegszedést tudunk előállítani, más szóval az Illustrator 11 önmagában véve is szűz erények viruló csokrával ékeskedik. Csak hát ez itten nem Illustrator 11, hanem Illustrator CS, a Creative Suite része, ennek az igazi értékét pedig a csomag egésze adja, vagyis a lényeg nemcsak az alkalmazásokban, hanem jórészt közöttük, az interapplikatív mozzanatokban található. A Photoshoppal folytatjuk legközelebb. Kapcsolódó link http://www.adobe.com/products/illustrator/main.html http://www.szt.hu/archiv.php?id=19710 http://www.szt.hu/archiv.php?id=20567 Nyomtatható verzió   Küldje tovább e-mailben   Hozzászólások