2000. év 26. szám
Az emberek érdeklődők, segítőkészek és telis-tele vannak részvéttel, én ezt mindig is tudtam, de lám, újra meg újra bebizonyosodik.
Múlt havi jegyzetem megjelenése után számos emailt és telefont kaptam, mások személyesen próbáltak útbaigazítani. Értékesnél értékesebb tanácsokkal gazdagodtam, ezek szerint Varuna baja a következő:
| | 1. hibás az alaplap
2. a SCSI kártya
3. a tápegység
4. a videokártya
5. a BIOS
6. az EIDE interfész
7. a merevlemez(ek). |
Mások szerint szét kell szedni a gépet darabokra, majd újra összerakni, megint mások azt javasolják, hogy előbb cseréljem le az összes drivert a legfrissebb változatra, ha ez se használ, akkor hajítsam jó magasra a számítógépet, majd ezt követően ballagjak odébb, másképp ugyanis a fejemre esik. Olyan is van, persze, aki szerint mindenért a Windows 2000 felelős, mert átokként ül Varunán, és kitartó aknamunkájával eléri, hogy a gépen más operációs rendszerek se fussanak normálisan; ennek mindamellett némiképp ellentmondani látszik, hogy továbbra is a Windows 2000 az egyetlen rendszer, amit többé-kevésbé használni tudok, a Linux nem bírja a jelenlegi kondíciókat, a Be OS-t pedig már le is vakartam.
 |
| 1. kép. A NetOp telefonkönyvében valamennyi elérhető gép együtt látható, földrajzi elhelyezkedésüktől és a használt protokolltól függetlenül |
A Wordöt nemigen lehet használni, mert folyton összeomlik. Nagy tudományú tanácsadóim szerint ez nem az operációs rendszer, hanem a Word bűne, más kérdés, hogy
a Windows 2000 béta alatt negyedannyi bajom se volt vele, másfelől meg nem is igazán érdekel, kinek-minek a sara ez a gyalázat, bőven elég, hogy egy-egy elszállás után több mondatot kell újraírnom, és ez a honoráriumban nem jelentkezik. Nekem amúgy - mint többször említettem - édes mindegy, miben írok, elméletileg jó bármi, amiben betűket tudok rakni egymás után, viszont a gyakorlatban akadnak apróbb problémák, amelyek nem léteztek korábban, csak most, a Windows 2000 alatt. Bizonyos szövegszerkesztőkben továbbra is eltűnnek az ő-k meg az ű-k, másokban meg se jelennek, aztán vannak olyanok, mint például az egyik kedvencem, a (régi, de jó) WinElvis, amelyben nem működnek némely (noch dazu nélkülözhetetlen) billentyűkombinációk, mondjuk a ·CtrlÓ-·hÓ, ami a vi eredetű szerkesztők nagy családjában a Backspace megfelelője; nélküle, beláthatjuk, nem megy. Így hát most az UltraEdit-32 v6.10a nevű képződményt nyűvöm, jó az a maga módján, bár hiányoznak belőle bizonyos kényelmi szolgáltatások, amelyek a vi eredetű szerkesztők föntebb már dicsért nagy családját rokonszenvessé teszik, de sebaj.
A Windows 2000-ből is hiányoznak bizonyos kényelmi szolgáltatások, ám ezzel együtt működik.
Úgy, ahogy.
 |
| 2. kép. Egyszerre több gép távirányítható, ugyancsak több állományátviteli és csevegőcsatorna lehet aktív |
Mindamellett lehetne valamelyest rugalmasabb, testreszabhatóbb, mondjuk, hasonlíthatna kissé a Linuxra, legalábbis ami a konfigurálhatóságot meg a segédprogramok bőségét illeti, de ő nem, az Isten-nek se.
Hagyjuk. Jöjjön most némi kultúra.
Nyugat. Egy irodalmi legenda - digitálisan
Tegyük be a cédét a meghajtóba,
indítsuk el a programot és írjunk be valami keresőkérdést. Írjuk be például azt, hogy "polgári". 1735 találatot kapunk, a zöme persze irreleváns, de vannak itt ám gyöngyszemek is, azt írja például Szabó Ervin, hogy "...a magyarországi szociáldemokrata párt két vagy három éve tudatosan és bevallottan együttműködik és együtt verekszik azokkal, akiket az osztályharc terminológia szerint polgári pártoknak neveznek". Tehát a "polgári párt" kifejezés az "osztályharc" terminológiája, mondja Szabó Ervin, aki azért tudta, mit beszél, legalábbis ami az osztályharcot illeti.
Erre való a cédérom, hogy egy hetvenezer oldalas szövegtengerből aránylag gyorsan kiszűrhessük, ami kell nekünk. A cédé nem kritikai kiadás, nem elmélyült textológiai munka eredménye, egyébként próbáljunk elképzelni hetven mokány magyar textológust, amint nekiveselkednek a Nyugatnak és öt év kemény munkával bedarálják, majd pedig képzeljük el azt a vásárlóközönséget, amelyik ezt a munkát dalolva megfizeti.
Na ne.
Természetesen a kritikának az a dolga, hogy a maga értékrendje szerint ítélkezzen, ez megtörtént, olvasható (például: www.es.hu/0021/ default.htm#kritika), nem is akarok vele vitatkozni, hiszen annyit mindenképp elismer, hogy a Nyugat cédé létrejött, megvan, használható.
Akadnak benne hibák, ahogy az eredetiben is akadnak, noch dazu minden lapban vannak, még az ÉS-ben is. Ha pedig egyetlen lapszámot se igen lehet hiba nélkül előállíta-
ni, akkor egyszerre harminchárom évfolyamot vajh' miképp lehetne? Mellesleg a reprint kiadás, amit az Akadémiai indított 78-ban, el se készült, de ami megvan belőle, az is túl drága és roppant tömegű, egy mezei értelmiségi megfizetni se tudja és a köteteket se tudná elhelyezni a lakásában. A kiadvány használatának könnyed voltáról már ne is beszéljünk.
Aki tudományos igényű munkát ír és ennek megfelelően pontosan kíván idézni, az majd elmegy a könyvtárba, ahogy eddig, viszont most már előre tudni fogja, hogy hol keresse a kívánt szövegrészt. Az egyszerű honfi számára viszont semmit se jelent, hogy hiányzik a cédéről az eredeti oldalszámozás, az egyszerű honfi ugyanis nem elsősorban az oldalszámokat olvassa egy folyóiratban, hanem a szövegeket, azok pedig megvannak hiánytalanul. Hogy markánsabban fogalmazzunk, a cédén a magyar szellemtörténet egyik legfontosabb - ha nem a legeslegfontosabb - dokumentum-együttese található, száznegyvenmillió betű tízezer forintért. Ha a könyveket is ilyen áron állítanák elő, akkor húsz-harminc forintért kapnánk a boltban egy regényt. De nem annyiért kapunk.
NetOp RemoteControl 6
Ez már egyesztendős, azóta a 6.5-ös változata is megjelent, abban az állományátvitel gyorsabb, egyébként a különbség nem számottevő. A NetOp RemoteControl, akármelyik verzióját is nézzük, a legjobb távirányító program, pedig legalább egy tucat nagy név villog a piacon. Gyártója egy dán cég, úgy hívják, Danware (http://www.danware .com/), azt lehet róluk tudni, hogy pályafutásuk elején relációs adatbázis-kezelőt fejlesztettek, ezenközben a cég kiszolgálója a konyhában kapott helyet, a mosogatókagyló alatt, mindig oda kellett kiballagni, ha baj volt vele; ezt az egyik programozó megunta, és létrehozott egy eszközt, mellyel a saját munkaállomásáról indíthatta újra a szervert. Ez egy DOS alatt futó TSR program volt, 867 bájtot foglalt el a memóriában, ő lett a NetOp őse.
Van egy másik változata is, a NetOp School, azzal a tanár a saját gépének a képernyőjét megjelenítheti a hálózat gépein (interneten át is), illetve figyelemmel kísérheti a tanulók képernyőit, a tanulók is láthatják egymáséit, állományokat cserélhetnek, programokat indíthatnak el távoli gépeken stb.
 |
| 3. kép. Az első kísérlet: merész, de még nem tökéletes |
 |
| 4. kép. Kibontakoznak énünk liberális, radikális és alternatív oldalai |
 |
| 5. kép. Mellesleg a nagy generáció is mi vagyunk |
 |
| 6. kép. Próbáljuk kissé punkosabban |
A NetOp Windows 2000, Windows NT 4.0/3.5x/3.1, Win9x, Win3.1x, OS/2 és DOS alatt fut, Macintoshon és Unix-változatokon nem, akinek ez kell, kénytelen lesz beérni a (mellesleg ingyenes) VNC-vel, amiről pont egy éve volt szó ugyanitt. A saját gépén normális körülmények között Linuxot futtató rendszergazda tehát kénytelen Windowsra bootolni, amikor például a cég Japánban dolgozó munkatársának a notebookját kell gatyába ráznia, mert egyébként a NetOp, mint minden más távirányító alkalmazás, elsődlegesen erre való. Illetve, hogy pontosabbak legyünk, tanácsadásra, mert hiszen amikor a cég Japánban dolgozó munkatársának baja van a noteszgéppel, akkor az nagy valószínűséggel olyasmi lesz, hogy nem talál valami állományt, vagy hogy az Excelből eltűnt az a rács, ami benne szokott lenni, vagy hogy az á billentyű lenyomására ş betű jön, az é betű helyén meg ç. Ilyenkor a rendszergazda a Rottenbiller utcából beavatkozik, a portugál billentyűzetkiosztást visszaállítja magyarra, és közben esetleg elmeséli, hogy van ez, tudniillik a NetOp használata mellett a géphez csatlakoztatott mikrofon révén lehet csacsogni is. Súlyosabb esetben viszont a NetOp se segít, súlyosabb esetnek például azt nevezem, amikor a rendszer órákon át próbál felállni, de nem tud, mert nem találja a \Systemroot\System32\Config\software nevű állományt, ami persze meglesz idővel, de hát éppen ez a kérdés, hogy mért találja meg most, ha eddig nem találta, illetve hol volt ez a fájl korábban, ha most ott van, ahol lennie kell, nos, a rendszergazda ezzel csak akkor foglalkozhat, amikor az OS már fölállt. Amíg kétségbeesetten keresi a registry különféle darabjait, addig NetOp sincs, maximum pszichológiai tanácsadás telefonon. Továbbá a NetOp révén nem lehet használni a vészhelyzeti rendbepofozó konzolt, mert amikor csak az működik, akkor nem futnak alkalmazások, ergo nincs NetOp.
Egyszóval príma dolog ez, amíg nincsen nagy katasztrófa, utána viszont annyi, mint halottnak a csók, de hát ez nem a program hibája, sőt nem is hiba, hanem a Teremtés alaptörvényei közé tartozik, zengjük hát az Úrnak dicsőségét mindannyian.
Egyébként a program gyors, akár az olajozott ménkű, helyi hálózaton használva olyan fürgeséggel kezeli a szomszédos munkaállomásokat, mint a saját gépet, interneten persze a helyzet más, de hát az már egyéb tényezőkből fakad. Használata roppant egyszerű, megnyitjuk a telefonkönyvet (1. kép), kiválasztjuk benne a megfelelő gépet, és eldöntjük, mi módon kívánunk közösülni vele (távirányítás, állományátvitel, csevej vagy hangos csevej), klikk és annyi. Egyszerre több gép távirányítható, ugyancsak több állományátviteli és csevegőcsatorna lehet aktív (2. kép), és emellett még a clipboard(ok) tartalma is kicserélhető.
 |
7. kép. Megtaláltuk az igazit |
 |
| 8. kép. Kibuggyant belőlünk az ős Kaján |
 |
| 9. kép. Átmentünk művészbe |
 |
| 10. kép. Hát ilyenek vagyunk igazándiból |
 |
| 11. kép. A tökély |
Az állományátvitelt egy kétablakos állománykezelővel oldja meg, külleme a LapLinkre, illetve a Norton Commanderre emlékeztet és - nagyon helyesen - a Commanderben megszokott funkcióbillentyűk működtetik. Makrózható is, mégpedig két szinten, részben mindenki számára érthető, egyszerű parancsokkal, de ActiveX-vezérlő révén is, ezt a lehetőséget elsősorban programozóknak vagy más, kifinomultabb elméknek szánták.
Biztonsági megoldásairól nem tudok mit mondani, azokra úgyis csak a gyakorlatban derül fény, amikor valamely szemfüles ifjú ember már rég pénzzé tette az összes vagyonunkat, hajót vásárolt és sudár termetű malabár nők társaságában vitorlázik az Andamán-tengeren. Nem szabad haragudnunk rá, titokban szívesen cserélnénk vele, csak valahogy nem igazán sikerül.
Cosmopolitan Virtual Makeover 2
Azért még ne adjuk fel, kiindulásképp a leghelyesebb, ha önbizalmunk acélozásába fogunk. Végre találtam egy erre szolgáló fontos, sőt nélkülözhetetlen alkalmazást, ez ráadásul még működik is, feltétlenül beszerzendő, jót tesz a léleknek. Küllemünkkel a legtöbben elégedetlenek vagyunk, fizimiskánk - a saját megítélésünk szerint - nem elég fenséges, nem kellőképp lenyűgöző, továbbá sárm híján szűkölködik. Konvencionális, unalmas, fád, nyárspolgári benyomást keltünk - gondoljuk borúsabb pillanatainkban -, beh jó is volna eredetibb megjelenéssel büszkélkedni, no persze nem a valóságban, mert akkor minden bizonynyal kiröhögnének, hanem csak virtuálisan, a
képernyőn, az éj leple alatt. Megoldható. Vegyük meg a Cosmopolitan Virtual Makeover 2-t, telepítsük, aztán szkenneljük be az arcmásunkat, töltsük be a programba, és gyorsan ékesítsük új hajkoronával (3. kép). Máris szívdobogtatóan sámsoni benyomást keltünk, ám itt még nem állunk meg, újabb kísérlet következik (4. kép): ebből a karakterből függetlenség, szabad szellem, erős akarat és autonómia sugárzik, lám, eme tulajdonságok mind bennünk lakoznak, csak eddig nem hagytuk őket kibontakozni. Most menjünk vissza a kamaszkorunkba (5. kép), íme a hatvanas években gyökerező, választékosan nonkonformista önvalónk. Más kérdés, hogy ezzel a hajjal leginkább a régi német pornófilmek mellékszereplőire emlékeztetnénk a házmester feleségét, s ennek a következményei beláthatatlanok volnának; próbáljunk hát valami punkosabbat (6. kép). Íme, ekként szintetizáljuk a megbízható hivatalnok eszményét a táncos léptű szívtipró küllemével, bár meglehet, ennyire ziláltnak mégse akarunk látszani, jöjjön tehát a következő haj (7. kép). Mit mondjunk: ez az igazi.
Persze még nem hagyjuk abba.
Vannak a mi lelkünk mélyén archaikusabb tartalmak is, pogány dalok, víg hajnalok, boszorkányos, forró szelek: igen, az ős Kaján is mi vagyunk, és ezt meg is tudjuk jeleníteni, naná (8. kép - itt egyébként a program megmutatja, hogy ilyen volt, ilyen lesz). Persze így nem engedne be a munkahelyünkre a biztonsági őr, próbáljunk inkább kultúrembernek látszani, művésznek mondjuk (9. kép), ez jó, bár kissé - hogy is mondjuk - enervált. Nem sugározza azt az acélos erőt és kérlelhetetlenséget, ami szintúgy sajátunk, tehát növesszünk szakállat, és keressünk egy kalapot (10. kép).
Erről már nincs is mit mondani.
Illetve mégis: fennkölt vonásaink környezetbe ágyazottan érvényesülnek igazán, mármost mely környezet felelhetne meg igazán minekünk? Nyilvánvaló: az égbeszökő ormok, havas fennsíkok ritkás levegőjű, zord birodalma, az a mi világunk, rakjunk hát egy ilyen hátteret magunk mögé (11. kép), és lám, előttünk áll a tökély maga.
Ecce homo.
Ilyenek lehetnénk, ha nem húzna le folyton magához a világ.
 |
| 12. kép. A Terragen munkafelülete |
Terragen v0.8
Egyébiránt a 9. képen látható táj nem létezik, most generáltam, éspedig egy ingyenes alkalmazással (http://www.planetside.co.uk/terragen/), legalábbis most még ingyenes, később nyilván nem lesz az, bár ezt aligha lehet csodálni.
Nagyon ügyes dolog.
Mindössze 571K terjedelmű zip állomány képében érkezik, telepítjük, klikk és klakk, máris megvan az első tájképünk. Ami a 11. képen látható, azt mintegy két perc alatt alkottam, más kérdés, hogy a rendszer utána csaknem nyolc percig molyolt vele, de hát ez már legyen az ő szociális problémája.
 |
| 13. kép. Ilyeneket fösthetünk
a Terragennel |
Mint a 12. képen látjuk, a paraméterek különféle párbeszédablakokban adhatók meg, a legfontosabb a Landscape (tájkép) ablakocska, nyilván az Örökkévaló is effélét használt a világ teremtésekor. Beállítjuk a kép realizmusának kívánt szintjét, a hegyek magasságát, a völgyek aljának simaságát, a glecscserműködés hogymikéntjét, meg a hasonlókat, amiket a Teremtő is be szokott állítani. A tájat kombinálhatjuk egy másik tájjal, hegyeket őserdőkkel, szavannákat sivatagokkal, de előbb célszerű lesz a felszínnel vacakolni egy keveset, erre egy Surface Map nevű szerszám szolgál, meglehetősen komplex darab, az ember nem győz csodálkozni, mennyiféle paramétere van a teremtendő világnak, pedig, ugye, mi csak tájat alkotunk, nem hozunk létre faunát vagy pláne embereket, és mégis.
Teremtünk viszont vizeket a Water párbeszédablakkal, meghatározzuk a hullámok magasságát és szélességét, meg hogy mennyire csillogjon rajtuk a fény, és hogy a halovány visszaverődések milyen színekkel tündököljenek. Hasonló gondot fordítunk a felhők számára, méretükre, színükre, tömöttségükre, és akkor még nem is foglalkoztunk az esetleges ködfoltokkal, a völgyekből felszálló párával és a légkörrel általában, de ami késik, nem múlik, párbeszédablak erre is van. Végezetül legyen világosság, elhelyezzük az égen a napot, atmoszferikus árnyékokat hozunk létre, definiáljuk az életadó napfény színét, intenzitását, a szórt fényeket, hogy csak néhányat említsünk, aztán klikk, és létrejön az új világ. Mozoghatunk is benne, tehát animálhatjuk, van ilyen eszköz a Terragenben, de az internetről továbbiakat is letölthetünk hozzá.
 |
| 14. kép. Et creavit Deus hominem ad imaginem suam |
Az eredmény egész mutatós tud lenni, lásd a 13. képet, ám ez a látvány rideg és élettelen. De sebaj, keresünk egy jól sikerült fotográfiát, ami akkor készült rólunk, amikor a sógor saját termésű borát megízleltük, kimaszkoljuk, ízlésesen elhelyezzük a hegyek előterében, kicsit esetleg manipulálunk vele, s íme, létrehoztunk egy műalkotást (14. kép), amelyből egyszerre árad a fennség és az emberi létezés tragikuma.
Realisták vagyunk. A világ ilyen.
Váncsa István
