2000. év 48. szám
Ez a mostani naplójegyzet egy ötéves számítógépen készül, a gép ugyan lassú, de szöveg-előállításra és levelezésre még mindig megjárja. Egyszóval újfent Godzillán dolgozom, kicsit komótosabban, kicsit öregesebb tempóban, mint Varuna előtt ülve, ámde reggelenként, amikor bekapcsolom a gépet, nem kérdés, hogy el fog-e indulni.
Tudom, hogy el fog.
Varuna viszont egy hónappal ezelőtt újólag beintett, s ez volt az utolsó csepp a pohárban, letakarítottam a munkaasztalomról őkegyelmét, helyére visszaköltözött Godzilla, persze csak átmenetileg, mert egy hónappal ezelőtt úgy gondoltam, hogy Varuna esetleg még megjavulhat.
Lelkem mélyén persze tudtam, hogy soha, de igyekeztem elfojtani ezt a gyanút, az ember ugyanis nem mer a sorssal szembenézni, egyébként is bárgyún optimista, egyszerűbben szólva hülye.
Hogy mást ne mondjak, telefonálgatni kezd.
Varuna gyártóját hívogattam, végül is ők csinálták ezt a gépet, amely, mint látjuk, tökély híján szűkölködik, viszont elvileg javítható. Vannak ezen a világon működőképes számítógépek, egy effajta szerkezet létrejöttének áthághatatlan akadálya nincsen, azaz voltaképp el lehetne gondolni, hogy Varunát vastagtudományú szakférfiak veszik gondozásukba, és addig fáradhatatlankodnak körülötte, amíg többé-kevésbé használható képződménnyé nem válik.
Sajnos azonban ama vastagtudományú szakférfiak, akik Varuna gyártójának szervizében dolgoznak, nem szokták fölvenni a telefont. Egy hét után mégis sikerült beszélnem valamelyikükkel, megállapodtunk, hogy pár nap múlva visszahívnak, utána pedig kijönnek, fölnyalábolják a gépet, elviszik, megbuherálják, mindenki örülni fog.
Valamelyik memóriachip lesz a hunyó, mondta a tudós szakférfiú a telefonban, ettől én boldog lettem és szívembe költözött a remény.
De persze a szerviz nem hívott vissza. Se pár nap múlva, se pár hét múlva, semmikor.
És ez így van rendjén.
Mért kéne engem visszahívnia bárkinek is?
Ki a nyavalya vagyok én, hogy eszembe jusson ilyesmit elvárni valakitől?
Felhasználó vagyok, alávaló, tudatlan, bűnös személy. Értéktelen hordalék vagyok, szennyeződés, koszfolt. Fölösleges vagyok és kártékony.
Ragya vagyok a világ ülepén.
Mindamellett két hét elteltével újólag fontoskodni kezdtem volna, ám a tudós szakemberek most már végképp nem vették fel a telefont és nem veszik fel azóta se. Ez nekem jó, mert meggyorsítja a spirituális fejlődésemet, már most is jóval tisztábban látom, hogy valójában hol a helyem a világban, mint láttam, mondjuk, fél évvel ezelőtt, továbbá tisztábban látom némely eddig fontosnak vélt informatikai jószág hívságos voltát is, gyors processzor, fél giga RAM, hatalmas, fürge merevlemez és ilyenek, mi a frásznak. Más kérdés, hogy ezeknek a hiányában, tehát a jó öreg Godzillát használva, nem tudom megnézni mondjuk a 9-es Illustratort, vagy a fene tudja, hányas Lightwave-et, és így nem tudok beszámolni róluk nyájas olvasómnak, de hát ez vélhetőleg senkinek se fog hiányozni, se a nyájas olvasónak, se a gyártóknak, se nekem.
Lehet, hogy a 9-es akármire valójában már nem kíváncsi a kutya se. Ettől függetlenül lesz majd belőle 10-es, 12-es, 14-es és így tovább, az informatikai gyártmány ugyanis minden másfajta piaci terméktől különböző, alapjában véve abnormális dolog. Gondoljunk el egy üzemet, ami valami szokványos és értelmes holmit gyárt, mondjuk, lúdtalpbetétet, pálinkafőzőt, lószerszámot, hokedlit, ott csinálnak egy prototípust, ha az jó, akkor elkezdődik a gyártás, ami addig folyhat, amíg lúdtalpas ember vagy felszerszámozatlan ló van ezen a földön. Viszont az informatikai gyártónál a prototípus elkészültével nem kezdődik a munka, hanem véget ér, tehát a gyártó két dolgot tehet: egyik lehetőség az, hogy szélnek ereszti a gárdát, ő maga pedig elmegy halvendéglősnek Nambouwaluba, a másik, hogy rögtön fejleszteni kezdi a következő verziót. Új akármi tehát ezért készül, mert van egy gyár, mondjuk, a kaliforniai San Jose lepusztult külvárosában, egy elhanyagolt, szürke épülettömb, ablakai nagyobbrészt kitörve, kapuja rozsdás, udvarát fölverte a gyom; ezt a gyárat reggelente gyűrött arcú emberek sokasága közelíti meg, svájcisapka, kopott aktatáska, benne zsírpapírba csomagolt disznósajt, kenyér, doboz Kossuth, de nem a gyárkapuhoz igyekeznek először, hanem a sarki közértbe, ahol kis üveg kommersz cseresznye, kevert, sőt Mecseki kapható. Aztán bemennek a rozsdás kapun, amely fölött mondjuk az Adobe felirat (vagy valami ilyesmi) olvasható, átöltöznek, szekrényeikből előveszik nagy, nehéz, olajos fejlesztőeszközeiket és izzadva, nyögve fejlesztenek délután kettőig, amíg a gyár szirénája meg nem szólal, akkor zuhanyozó, majd pediglen kocsma. Így készült a 9.0-s és a 10.0-s akármi, és azért készül, mert a gyárnak működnie kell.
Természetesen a 10.0-s akármi nem feltétlenül jobb, mint az 5.0-s volt, sőt néha rosszabb, viszont lényegesen nagyobb hengerűrtartalom kell hozzá. A felhasználók tehát több gázolajat tankolnak, hogy futtatni tudják a 10.0-s akármit, amire nekik ugyan semmi szükségük nincs, viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy a fejlesztők kopott aktatáskájába minden reggel jusson disznósajt, tepertő, sőt párizsi.
Hát így megy ez.
*
Föntieket a mindennapi gyakorlat amúgy nem okvetlenül igazolja, sőt a mindennapi gyakorlat ennek néha direkt ellentmondani látszik, esetenként persze nálam is. Most például új informatikai eszköz állt a házhoz, jelesül egy Canon Digital Ixus névre hallgató fényképezőgép, illetve, hogy precíz legyek, célszámítógép, amely a külvilág bizonyos szűk tartományaiból érkező fényhatások alapján JPG állományokat generál. Számítógép voltát elsődlegesen az mutatja, hogy le tud fagyni, ugyanis számítógépnek azt nevezzük, ami olykor lefagy. Ezzel szemben a sajtreszelő sohasem fagy le, éppen ezért nem is számítógép. Mellesleg a Canon Digital Ixus pont akkora, mint egy Visa kártya, sőt a kiválasztás szempontja is ez volt: mellé helyeztem a kártyát, annál a gép szélesebb és magasabb nem lehetett. Vastagabb talán, de nem nagyon.
Így ugyanis befér a zsebbe. Ha nagyobb, akkor nem fér bele, s ez esetben fölöttébb kellemetlen dolgok esnek meg vele kapcsolatban.
El se hinné a nyájas olvasó, mi minden történik egy fotóapparáttal, ha az nem valamilyen legombolt, lecipzárazott, vagy esetleg bevarrt zsebben van, hanem bárhol, ahol ennél valamelyest könnyebben hozzáférhető.
Az történik vele, hogy ellopják.
Múlt hónapban egyebek között a Revóm töltőjének légügyi tolvajlás keretében eszközölt jogellenes eltulajdonításáról volt szó e helyt, azt írtam, hogy "néhány kacat idén is eltűnt az egyik táskámból", sajnos nemcsak a Revo töltője volt közöttük, hanem egy Nikon is, benne a telefényképezett tekercs filmmel.
Mindenből olyat kell venni, hogy zsebre tehessük. Ami nem a zsebünkben van, annak annyi.
A Digital Ixus oly apró, hogy a Revo egy NDK gyártmányú szövőgépnek tűnik mellette, de most már hagyjuk a vagyonvédelmi szempontokat. A fényképezőgépet nemcsak birtokoljuk, ugyebár, hanem olykor fotókat is készítünk vele, ez utóbbiakat pedig, a dolog jellegéből fakadóan, be kell juttatnunk egy számítógépbe, és nagy valószínűséggel meg kell szerkesztenünk.
Godzilla ezen dolgokra már nem igazán használható.Először is nincsen USB portja neki, míg viszont a Digital Ixus arra kívánna rábukni nagyon. Még szerencse, hogy akadnak a háznál olyan Psionok, amelyek Compact Flash kártyákat olvasnak és az asztali géppel összeköthetők, most például kiveszem a CF kártyát a Digital Ixusból, beledugom egy netBookba, ami a dokkolóján ül, ezzel a dolog megoldódott, a továbbiakban úgy másolom a képeket, ahogy a Psion állományait szokás.
Ezzel megvolnánk, viszont a képekkel kinyomtatás előtt csinálni kéne valamit, függetlenül attól, hogy nem professzionális célból készültek, ha ugyanis a National Geographicnek fotóznék, akkor még nálam se az volna a legfőbb szempont, hogy szükség esetén az egész felszerelésem ostyába csomagolható és egyben lenyelhető legyen. Ezek a képek azért vannak csupán, hogy küzdelmes életem bizonyos pillanatait magánhasználatra dokumentáljam velük, ezzel együtt még kellhet nekik némi gamma-korrekció, színkiegyenlítés, sőt talán egy finom retus.
Képszerkesztő programot telepítek tehát, azt, amit a géppel adtak. Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1, olyan hosszú neve van, mint egy portugál arisztokratának, hosszú idő, amíg felmegy, hosszú, amíg elindul, vagy pláne amíg egy állományt betölt.
Régi jószág, már találkoztam vele, akkor nem tetszett, most pedig teljesen használhatatlannak látom. Noha a felülete, hogy úgy mondjam, "felhasználóbarát" (lásd az 1. képen), már ahogy ezt a fogalmat az Adobe elképzeli, és tulajdonképpen van benne néhány szerkesztőeszköz, igaz, hogy kevés, meg ügyetlen, de van.
Viszont nem tudom kivárni, amíg valamit megcsinál - ha egyáltalán megcsinálja -, úgyhogy ezt talán hagyjuk. Godzilla végül is komoly gép volt valamikor, komoly alkalmazásokat futtatott, esetleg képszerkesztőből is találok rajta valamit.
Van itt egy halom freeware alkalmazás, de ezek speciel nem jók; mint már többször leírtam, remek ingyenes programok találhatók a hálón akár a képszerkesztők műfajában is, viszont ezek itt nem azok. Kipróbálom inkább az általam nagyra becsült Micrografx Picture Publishert, de mit ad Isten, egyetlen fotómat se nyitja meg, ezzel szemben mindegyiktől térdre rogy, persze tény, hogy nagyszerű képeket csinálok, de ennyire mégse kell tőlük elgyengülni. Végül vagy két tucatot átkonvertálok BMP formátumba, azokat már a Picture Publisher is kezeli (2. kép); ezt a programot nem akarták felhasználóbaráttá tenni, azaz nem úgy fest, mintha direkt értelmi fogyatékosoknak tervezték volna, ennek megfelelően sokkal gyorsabban átlátható, mint az Adobe PhotoDeluxe Home Edi-tion 3.1, sokkal egyszerűbb a használata és sokkal többet érünk el vele.
Ami viszont a legjobb, az a Corel Photo-Paint 9 (3. kép). Ez, persze, nem igazán meglepő, tekintve, hogy csúcsszintű termékről van szó, a meglepő az, hogy a Photo-Paint 9 ezen a gépen elindul egyáltalán. És nemcsak elindul, hanem gyorsabb a Picture Publishernél, az Adobe PhotoDeluxe Home Editionről már nem is beszélve, és persze jóval többet tud, mint a Picture Publisher, egy másik klasszis hozzá képest, ahogyan a Picture Publisher is jóval többet tud az Adobe PhotoDeluxe Home Editionnél, de nem másik klasszis, hanem másik világ.
 |
| 1. kép. Az Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1 gyerekes külseje ügyetlen eszközöket takar |
 |
| 2. kép. Ezt láthatólag nem értelmi fogyatékosoknak csinálták, viszont működik. Már amikor |
 |
| 3. kép. Ez a csúcsszintű alkalmazás ötvenszer jobban elviseli Godzillát, mint a PhotoDeluxe nevű gagyi |
*
Természetesen a fönt említett netBook (vagy 5mx) a CF kártyán lévő képeket nemcsak Godzilla felé postázhatja, hanem bárhová, csak mellé kell raknunk egy infrás mobiltelefont. Tegyük fel például, hogy a nyájas olvasó valamely Isten háta mögötti, kietlen, vad vidéken járva fanatikus iszlám terroristák rabságába esik, ezen terroristák a nyájas olvasót ütlegelik, éheztetik, fülét levágják, de ez nem baj, sőt színtiszta öröm, hiszen a nyájas olvasó titokban naponta többször lefényképezheti őket, a fotókat pedig különféle világlapok (például a Kis Újság) szerkesztőségeibe juttathatja el. E célra egy Psion 5mx is tökéletesen meg fog felelni (lásd a 4. képen), ez ugyan fekete-fehérben mutatja meg a küldendő fotót, ám ettől a terrorista még vérfagyasztóbb látványt nyújt. Sajnos az MBMView nevű alkalmazás, amelyet e célra használhatunk, nem tartozik a Psionok alapfelszereléséhez, hanem shareware, de sebaj, a szenzációs képriportok honoráriumából az alkalmazás ára sokszorosan megtérül. (Ha fényképezőgépünk sincs, akkor rajzoljunk, e célra kiváló lesz az RMRArt nevű programocska, néhány ceruzavonással fölvázolhatjuk a legvérszomjasabb terroristanőt, ahogy ez az 5. képen látható, elküldjük, utána az egész világ ezen szörnyülködik.)
Képszerkesztő funkciókat nem kapunk a Psionon, ugyan állítólag van egy ilyen alkalmazás, ám a telepítése nálam nem járt sikerrel. Mindamellett a netBook legalább színesben mutatja meg a művet (6. kép), és egyébként is jó útitárs.
 |
| 4. kép. Iszlám terroristákról készült szenzációs képriportunk első darabja egy 5mx megjelenítőjén |
 |
| 5. kép. Szabadkézi rajz egy terroristanőről |
 |
| 6. kép. Riportfotónk a netBook képernyőjén |
Egy ilyen volt már nálam, akkor hosszan írtam a nagyvállalati környezetben való alkalmazásáról, részint mert csakugyan erre szánták, részint meg mert kipróbálni akkor nemigen tudtam. Dokkolót nem kaptam hozzá, az infrája pedig rossz volt, így hát csak nézegettem és próbáltam elképzelni, milyen lehet, ha működik.
Most már tudom. Nagyon kellemes, nagyon úri, nagyon jól használható, egyszóval nagyon szerethető gép. Amikor a 3a után az 5-ösre tértem át, kellett egy hét, hogy hozzászokjak, a Revónál kellett három nap, a netBooknál viszont csak három óra, de talán még annyi se.
Ezt a három órát egyébként is a billentyűzet részleges átdefiniálásával töltöttem, a netBooknak ugyanis 58 gombos billentyűzete van, így az ö, az ü, az ő, az é és az á oda kerülhet, ahová való, emellett a Caps Lock helyén van egy feláldozható billentyű a \ és a ~ karakterekkel, odarakható, mondjuk, az ó. Semmi se vész el, az eredeti karakterek a Control hatására jönnek továbbra is.
Mire az új billentyűzet előáll, addigra a netBook egészen megkedvelteti magát, utána pedig csupa édelgés és csupa madárfütty lesz az élet. Persze tudni kell, hogy ez a gép nem léha szórakozásra való, hanem hogy szigorúan üzleti célú, nagyvállalati környezetbe illesztett Java alkalmazásokat futtasson, így tehát a böngészője nem okvetlenül fogja azt nyújtani, amit mondjuk az Internet Explorer 5.5 - egyébként tényleg nem azt nyújtja (7. kép), viszont az oldal itt még mindig barátságosabban mutat, mint a Revón.
Nekem mégis az tetszik a legjobban, hogy arányait tekintve ez a képernyő - ellentétben a többi Psionéval - nem tacskó-, hanem schnauzerjelleget mutat, azaz kétszer annyi szövegsor fér el rajta.
 |
| 7. kép. Ez is szép, de sokkal szebb az eredeti |
 |
| 8. kép. Sem nem DOS, sem nem Unix: Epoc |
Tehát értelmes dolognak látszik parancssoros héjat rakni rá.
 |
| 9. kép. Virtuális mobil egy virtuális türelmi zónához tervezve |
A Shell5 (8. kép) persze nem akkora program, mint, mondjuk, a 4nt vagy a zsh, viszont nem is vattacukor. Parancsai (egyebek között alias, cat, chmod, cp, dirs, hash, ls, mv, popd, pushd, pwd és hasonlók) egyértelműen jelzik, hová való, mellesleg azt mondják, az Epoc maga is a Unixra épül, úgyhogy a Shell5 nem teljesen idegen világban mozog. Sokkal többet tud, mint amennyit elsőre elárul, egyebek között hozzáférhet OPL funkciókhoz és globális változókhoz (az OPL a Psion gépek beépített programnyelve), így csakugyan nagy károkat lehet vele okozni. Egyébként hatékony, rendes, profi szerszám, és persze opcionális, tehát a normális felhasználó ilyesmit soha az életben nem fog látni, WAP böngészőt annál inkább. Meglepő, hogy az Epoc32 alá írt WAP-böngésző mennyire épeszű benyomást kelt, kivált, ha valamelyik pécés rokonával vetjük össze. Utóbbinál láthatólag az a cél, hogy semmivel ne legyen jobb nekünk, mintha csakugyan egy mobillal a kezünkben állnánk a sötét budapesti éjszakában (lásd a 9. képen), később ezt nyilván oly irányban fejlesztik tovább, hogy programindulást követően jön három virtuális, ám nagyon nagy darab ukrán, ezek elveszik az olvasó bukszáját és persze a telefonját is, őt magát pedig jól fültövön vágják, amitől hosszan csönd lesz és sötét.
Ehhez képest a Puple Software által Epoc32 alá gyártott WAP (ugyanis ennek a WAP böngészőnek az a neve, hogy WAP) teljesen normális alkalmazásnak mutatja magát 5mx-en is (10. kép), a netBookon pedig mint a karácsonyfa (11. kép).
 |
| 10. kép. Telefonról wapolni nehézkes és lassú, ugyanez Psionról csak lassú |
 |
| 11. kép. WAP a netBookon: szakasztott olyan, amilyen a web volt hat évvel ezelőtt |
*
Sajnos a netBookot most vissza kell adnom, noha a fentebbi szöveg második fele már rajta íródott, a hátralévő részt tehát Godzillán fogom bebillentyűzni, kérdés, miben. MS Office ezen a gépen már nincs, az Office 2000 természetesen rá se tehető, viszont szövegszerkesztő éppenséggel akad egypár.
Persze a legjobb megoldás maga a Word volna, ami viszont nem jelenti azt, hogy az én gyakorlati szempontjaimnak a Word mindenben megfelel. Az én szempontjaim a professzionális szöveg-előállító szakiparoséi, ezek nem érdekelnek és nem is fognak érdekelni senkit. Akik valaha is megpróbáltak olyan szövegszerkesztőt gyártani, amely nagyobbrészt a hozzám hasonlóknak készült, azok ma pályaudvarokon alszanak. Emlékszünk még az XyWrite-ra? Az volt ilyen.
Tipográfiai kiemelések vannak a szövegben, következésképp RTF állományt célszerű előállítanom, a világhálón van egy halom ingyenes alkalmazás, amely ezt műveli, de egy sincs, ami egy picit is hasonlítana ahhoz, amit én egy szövegszerkesztőtől várnék. Pedig az nem volna sok. Mindenekelőtt kapjak lehetőséget a billentyűzet minden egyes gombjának átdefiniálására, persze a módosító billentyűk kivételével, másrészt kapjak egy parancssort, melynek révén menet közben is újabb billentyűdefiníciókat, makrókat vagy rövidítéseket alkothatok (mint a VIM-ben: leírom a parancssorba, hogy "ab phd Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1", majd ezt követően a phd betűcsoport beírására az "Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1" jön elő, tehát hasonlatosan a Word AutoText szolgáltatásához, csak egyszerűbben). Az összes billentyűdefiníciót, makrót, rövidítést, konfigurációs beállítást egyetlen szövegállományban - "profilban" - tárolhassam, mint az Istenben boldogult Personal Editor 3-nál (a 12. képen a Personal Editor 3 egyik profilja látható a Personal Editor 3 ablakában), ily módon nyilván annyiféle profilom lesz, ahányféle célra használom a programot, indítás előtt eldöntöm, hogy most éppen melyik profilt akarom betölteni, a profilt pedig értelemszerűen magával az alkalmazással szerkesztem, ami az ő részéről a vallásos révületnek felel meg, ő ugyanis ilyenkor önnön lelkének legmélyébe pillant és ott az ő Urának - aki én vagyok - a keze nyomát fölismeri. Ettől eltekintve a program lehetőség szerint minél jobban hasonlítson a NoteTab néven ismert szerkesztőre, viszont kívánságra RTF állományt generáljon és legyen képes használni az Office-hoz készült nyelvi modulokat. Külön-külön ez mind létezik, a 13. képen jobbra fenn látható freeware TxtEdit használja az Office magyar nyelvű helyesírás-ellenőrzőjét és RTF állományt generál, az előtérben levő és szintén ingyenes TextShield 2000 pedig RTF és TXT mellett tömörített RTF és HTML formában is ment, nyomtatási előnézetet mutat, lehetőséget nyújt háromdimenziós karakterláncok kialakítására, továbbá médialejátszót is tartalmaz, persze értelmes szolgáltatások helyett. Ilyenek inkább a háttérben lévő fekete szabadszoftver lelkében rejlenek igen nagy bőségben, ő a VIM, akit a rövidítések miatt lehet szeretni nagyon, viszont RTF-et nem csinál.
Így aztán nem lehetséges igaz szerelem.
 |
| 12. kép. A Personal Editor 3 a vallási révület állapotában |
 |
13. kép. Rútak és szegények |
*
Azért szert tettem a közelmúltban egy értelmes képződményre, sajnos ez nem freeware, negyven dollárt kell érte adni, de annyit megér. Háztáji SMTP szerverről van szó, fölteszi az ember a gépére és a továbbiakban nem a szolgáltatón keresztül küldözi a postáját, hanem követ csomagol bele és direktben becsúzlizza a címzett ablakán. Azért jó ez, mert manapság csaknem mindenkinek több szolgáltatója és több identitása van, kap leveleket a birka@ tanya.hu, a [email protected] és
a [email protected] címekre egyaránt, viszont amikor válaszol, ügyelnie kell, hogy csak az egyik identitását, mondjuk a [email protected] használja és küldéshez a Pacal Netnél csatlakozzon föl a hálózatra, ellenkező esetben a levelek jó része itt marad. Az ember erre ügyel is, csak hát mérsékelt sikerrel, így aztán a leveleinek hol ez a része nem megy el, hol amaz. Merthogy, ugye, a szolgáltató SMTP szervere nem reléz.
De engem többé senki ember fiának az SMTP kiszolgálója nem érdekel, van nekem sajátom, úgy hívják, hogy Advanced Direct Remailer (www.elcomsoft.com/adr.html), tehát ott és akkor lépek be, ahol és amikor akarok, mégis minden levelem elmegy. Mellesleg jóval gyorsabban jutnak célba, ezt utólag a log állományban követni lehet. A program lényegében Windows szolgáltatásként fut a háttérben, használatba vétele abban áll, hogy a levelezőprogramjainkban az SMTP szerver megnevezéséhez azt írjuk, localhost, tehát, "helybeli fogadós". Aztán szüret.
Váncsa István
