2001. év 26. szám
Valamikor, egy boldogabb világban, pontosabban ama boldogabb világ irodalmi életében köztudott volt, hogy mi az, ami az emberi elmét zseniális ötletek kiválasztására késztetheti. Ezt a valamit úgy hívták, hogy előleg, múzsaként tisztelték, céltudatosan osztogatták, és miután azt valaki fölvette, nem volt kérdés, hogy a színdarab vagy regény elkészül-e, mindenki tudta, hogy el fog készülni, mert olyan, hogy szöveg-előállító szakiparos előleget visszaadjon, olyan még nem volt és nem is lesz soha. Továbbá az illető színdarab vagy regény meg fogja ütni az elvárható színvonalat, mert ellenkező esetben a következő előleg fölvétele forogna veszélyben, márpedig arra az előlegre nagy szükség lesz, lévén, hogy ez már elfogyott. Ez a boldogabb világ egyébként nem a létező szocializmus volt, nagy tévedés, hanem az azt megelőző történelmi kor, amikor elvileg éppúgy kapitalizmus volt Magyarországon, mint most, ám akkor mégis volt működő kultúra, volt működő színházi és irodalmi élet, ugyanis volt előleg. A mostani kapitalizmus természetesen jóval fejlettebb az akkorinál, így a mai szöveg-előállító szakiparos az előleg fogalmát egyáltalán nem ismeri. Hogy pontosak legyünk: a rendszerváltozás óta egyetlenegy író vett föl előleget Magyarországon, ő viszont ennek fejében egy árva bötűt le nem írt és a pénzt se fizette vissza. A töb-bi magyar szöveg-előállító általában utólag sem kap pénzt, így voltaképp teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy mi a fenének ír egyáltalán. Ami még ennél is megmagyarázhatatlanabb: hogy juthat az eszébe bármi is, ha egyszer nem vett föl előleget, és nem telt le a határidő.
Azért ez az előző mondat túloz. Valójában tudjuk, hogyan működik az agya, pontosan ugyanúgy, ahogy az előző nemzedékhez tartozóké, meg az azt megelőzőké, vissza egészen Homéroszig: vadállati mohósággal vedel, aztán másnap egyszerűen dől belőle a szöveg, mint a vízfolyás. Másnaposan az ember erőfeszítés nélkül, gondolkodás nélkül és megdöbbentő sebességgel ontja a betűt, felébred valami szerkezet vijjogására, és azt látja, hogy egy bizonyos Hunczut Magor nevű főszerkesztőnek mára ígért valamit. Ki a radai rosseb az a Hunczut Magor? Nem tudni. Mit főszerkeszt? Azt se tudni. Miről szóljon az írás? Ezt aztán végképp nem tudni, viszont nem is érdekes, közelebb húzzuk a billentyűzetet, e mozdulat közben még sejtelmünk nincs, mit írunk, ám a következő pillanatban már kezdjük is.
A termék nagy valószínűséggel jobb lesz annál, amit előző napi alkoholbevitel nélkül állítunk elő. Nem azt mondom, hogy egy Csehovvá válunk, csak azt, hogy jobbat írunk másnaposan, mint tök szárazon, már ha egyáltalán van olyan állapotunk, ami tök száraznak nevezhető. Később majd lesz olyan, a negyvenedik életéve után a szöveg-előállító szakiparos egyre ritkábban és egyre kevesebbet iszik, ötvenedik éve után szinte semmit (nem szükségszerű, hogy így legyen, de ez a jellemző), viszont akkor már nincs is szüksége rá, addigra ugyanis maradandó és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, ő már alaphelyzetben is olyan, mintha előző nap leitta volna magát a sárga földig. Azaz: gondolkodásmódja nem lineáris, hanem szintetizáló, asszociatív, sokdimenziós és logikailag teljesen strukturálatlan.
Egyébként mindenkié ilyen, de mások ezt legalább leplezni próbálják, a szöveg-előállító szakiparos viszont büszke rá, és mellesleg ebből él. Úgy, ahogy. Ezt a dolgot általában kreativitásnak nevezzük, és isteni adománynak szoktuk tekinteni, noha, ahogy a föntebbiekből kiderült, financiálisan (előleg) és biokémiai eszközökkel (bor, whisky, konyak) is megtámogatható. Ha egyik sincs, megpróbálkozhatunk a számítógép célirányos püfölésével, esetleg abból is kisülhet valami.
Útlevélként is használható paradicsommártás
Az elmúlt pár száz év egyik tévhite szerint az ember gondolkodása listaszerű, lineáris, premissza-premiszsza-konklúzió, de valójában így senki emberfia nem gondolkodik. Inkább talán úgy, ahogy az 1. képen
Meztelen gépírónő helyett
Összességében fölöttébb eredeti és hatékony program az Axon, ám a kreativitás legmagasabb ormai felé több út is vezet. Volt például egy nagyon termékeny magyar író, kizárólag történelmi tárgyú ifjúsági regényeket írt, de abból roppant sokat, hetvenet legalább, valamennyit diktálta, mégpedig kizárólag meztelen gépírónőnek.
Szex sehol, a foglalkozás tárgya regényírás volt, nem pedig paráz-naság, viszont felöltözött gépírónőnek nem tudott diktálni, ugyanis akkor semmi se jutott eszébe. Mellesleg a nőnek nemcsak pucérnak kellett lennie, hanem hájasnak is.
Itt pedig visszajutunk ez előleghez, illetve annak hiányához, a meztelen gépírónőt ugyanis ki kellett
fizetni valamiből, ennek a forrása volt az előleg, és az előlegből nemcsak a kövér asszonynak jutott, hanem az írónak is, hogy esténként berúghasson és másnap zúgjon a feje, és így a kreativitásnak egészen hihetetlen régióiba szárnyaljon fel. A ma élő és dolgozó szöveg-előállító szakiparos előleget nem kap, így aztán kevésbé gyakran lehet másnapos, és még kevésbé foglalkoztathat meztelen gépírónőket, viszont van számítógépe, úgyhogy továbbra is ennél maradunk.
Az Axonhoz a RoughDraft 2.0 nevű szövegszerkesztő felől jutottam el, róla először márciusban volt szó e helyt, mint a leghatározottabban nem irodai, hanem irodalmi célú alkalmazásról. Úgy látszott, hogy az Axon a RoughDraft legkiválóbb partnere és kiegészítője, aztán hamarosan rájöttem, hogy ez a duó trióvá, sőt triumvirátussá bővítendő, úgy lesz az igazi.
A harmadik tagot egy Gunnar Sommestad nevű különös ember alkotta, aki filozófus és programozó egy személyben. Nem éppen mindennapi párosítás, de hát a termék se az. Úgy hívják, hogy Literary Machine, sőt teljes nevén The Literary Machine 2000 (8. kép)
Apró tintakék koktélvirsli
Sajnos mifelénk a leggyalázatosabban a nagyobb terjedelmű szellemi produktumokat (mondjuk könyveket) fizetik, ha fizetik egyáltalán, én tehát ilyesféle képződmények gyártását nem igazán szorgalmazom, következésképp az Axon és a Literary Machine sejthetően nem kap az életemben kulcsszerepet, noha májusban ezeket indítottam el a legsűrűbben. Áprilisban viszont előbb különféle IRC-klienseket - Fahrenheit Carrera, IRCGold, leafChat, MaxxChat, mIRC, PIRCH98 és TurboIRC2000 - molesztáltam, továbbá a 602Textet, márciusban a Gimpet, februárban a GoLive 5.0-át, előtte meg a fene tudja, micsodákat. Ezek a dolgok továbbra is ott vannak a startmenümben, ami ennélfogva nyilván kevéssé kezelhető. Noha egyébként rendben tartom, folyamatosan átszerkesztem, nagyon világos fastruktúrája van neki, legalábbis a mindenkori legfrissebb átszerkesztéstől számított három napig. Mindenesetre az ide felrakott alkalmazások abszurd mennyisége folytán - meg általában is - a program indításának egyszerű problémája nálam sajátos megvilágításba kerül. Vegyünk egy roppant szimpla példát: amikor a CorelDRAW 9-ről írtam, akkor az egész csomagot beraktam egy Teszt feliratú programcsoportba, ezen belül képeztem egy Grafika nevű alcsoportot, ennélfogva például a Trace úgy volt elérhető, hogy Programs | Teszt | Grafika | CorelDRAW9 | Graphics Utilities | CorelTRACE9.
Mármost ez, szerintem, őrület.
Az én életemből erre nem telik.
Itt a probléma nem a Windows startmenüjével van, ugyanis létezik ezerfajta alternatív startmenü, és egyik se jobb az eredetinél. Sőt baj nincs is egyáltalán, ugyanis amiről beszélek, az nem hibája a me-nürendszernek, hanem jellemzője. Gondoljunk egy étlapra: ha az rövid, akkor kicsi a kínálat. Ha nagy a kínálat, akkor az étlapolvasás az összes szabadidőnket elviszi.
Viszont az étlap kikerülhető. Ha tudom, hogy egy adott helyen mindig van birkapörkölt, és az mindig jó, akkor nem veszem kézbe az étlapot, hanem azt mondom, birkapörkölt. Vagy hagymás rostélyos, ha az is mindig van, és jól csinálják, ami, sajnos, igencsak ritkaság. Vagy sólet. Ezt manapság sehol se csinálják jól, ugyanis főzik. Holott a sólet - jobb helyeken, például az én konyhámban - alacsony hőfokú sütőben készül, mintegy tizenkét óra alatt. Miközben hitelt érdemlő forrásból akként értesültem, hogy a tel-avivi Hilton főszakácsa is kuktában készíti a sóletet, s ily módon Ábrahám, Mózes és még jó néhány bibliai dolgozó munkálkodásának az értelmét teszi semmissé.
De hagyjuk ezt, a lényeg csupán annyi, hogy ha a sólet - vagy birkapörkölt vagy rostélyos - szavakat képes vagyok memorizálni, akkor túlléphetek a menün.
Nem akarok hencegni, de én erre képes vagyok, gasztronómiai és informatikai síkon egyaránt. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy döbbenetes szellemi kvalitásaimnak köszönhetően fejben bírok tartani egy olyan szót, mint például az, hogy trace. Ha tehát úgy hozza a turáni átok, hogy napokon át a CorelTRACE elindítása a feladatom, akkor elvben több alkalommal is képes volnék ezt a feladatot a trace szó leírásával abszolválni, és ezt a dolgot a számítógéppel együtt vásárolt billentyűzet gombjainak célirányos nyomkodásával oldanám meg. Tehát nyilván az fog az egészből kisülni, hogy írok valamifajta makrót a Windows parancsértelmezője alá, vagy éppenséggel valami másra cserélem le ezt a parancsértelmezőt, és az alá írok valamit, ami oda kell. Ez lehetne - mondjuk - a Cygwin (konkrétan a bash), amiről áprilisban szó is volt e helyt, s amit egyébként nemcsak én használok, hanem például a World Wide Web Consortium (W3C) elnöke is, egy bizonyos Tim Berners-Lee, aki amúgy nem egy ütődött figura, minthogy a webet gyakorlatilag ő találta fel.
Csakhogy ennek a nem ütődött embernek még szerencséje is van, ugyanis angolul ír és gondolkodik, azaz számára tökmindegy, hogy a konzolon futó és a grafikus alkalmazások kódkiosztása eltér. Ő megmarad az ASCII tartományban, ergo az a legjobb, ha mindent szövegállományban tárol, mert ezekkel az állományokkal a Unix eredetű furfangok és némi privát rafinéria birto-kában azt tesz, amit akar.
Ellenpéldaképp, hogy ne sokat bonyolultkodjunk, próbáljuk magyar nyelvű szövegállományokra Windows alatt a grep lehetőségeit alkalmazni; ezen az úton aligha leszünk tartósan boldogok.
Viszont beírhatom a bash promptjához, hogy trace, és ha korábban csináltam e célra egy shell funkciót vagy aliast, akkor a CorelTRACE elindul, miáltal is megvalósult az ágyúval verébre történő lövés tipikus esete.
Természetesen a Windows alatt indíthatok programot billentyűkombinációval is, legyen a trace mondjuk ·CtrlÓ-·AltÓ-·TÓ, viszont ezt el fogom felejteni, emellett nyilván különféle alkalmazások saját billentyűkombinációival ütközik. Ezzel együtt persze használom, sőt használok alternatív menüt is, a 10. képen
*
A bölcsek kövét valamikor ez év elején találtam meg, eszem ágában se volt írni róla, hiszen annyira pimf dolog, egyébként meg tökmindegy, ki hogyan indítja el az alkalmazá-sait, ugyanis ennek nincs jelentősége. Jelentősége annak van, hogy ez a szöveg egy órával ezelőtt, mintegy kilencvenszázalékos készültségi állapotában gyakorlatilag megsemmisült. Tizenöt esztendeje használok számítógépet, de ilyet még nem láttam, FAT állományrendszeren sem, ez pedig NTFS-en, Windows 2000 alatt történt. Persze nem az operációs rendszer a hibás, tudom jól, hanem a hardver, amivel viszont nem tudok mit kezdeni. Azért nem tudok, mert van úgy, hogy két hónapon át nem produkál hibajelenséget, ha tehát belenyúlok, és utána rendben működik órákon, napokon, heteken át, akkor ebből mi következik? Semmi.
Egyébként az történt, hogy jött egy szokványos kék halál, ezúttal KMODE_EXCEPTION_NOT_HANDLED felirattal (nálunk ez a legnépszerűbb, bár azt is szeretem, hogy PAGE_FAULT_IN_NONPAGED_ AREA, meg hogy UNEXPECTED_ KERNEL_MODE_TRAP), s utána ez az RTF állomány kiüresedett. Tehát volt neki terjedelme, viszont nem volt tartalma. Nem voltak benne betűk egyáltalán, a FAR se látott benne semmit, a NoteTab se, meg senki más.
Backup állomány persze volt, de az csak az iménti csillagig tartó részt tárolta, holott utána még sokat írtam. A checkdisk eredménye semmi, pedig azon a gépen igen figyelemreméltó found.000 => found.* könyvtárak találhatók, annyira gazdag tartalommal, hogy nem is igazán érthető, mi az, ami itt még egyáltalán működni tud.
Feladom, írni most már csakis az OmniBookon fogok, mellesleg ezt már többször megfogadtam, de hát ez, ugye, játékgép. Igaz, tettem bele némi plusz memóriát, így most 192 megabájtja van, de még mindig Windows 98, valamint egy négy és fél gigás merevlemez, továbbá a képernyője 800¥600-as. Miközben az én felfogásom szerint a képernyő kívánatos felbontása 1600¥1200 pixel, a memória pedig fél gigabájt.
A QuickRun magasztalását pedig nem írom meg még egyszer, illetve annyit írok, hogy baromi jó. Le lehet tölteni, http://www.bayden.com/ quickrun/, egyébként pedig a 2., 4., 5. és 9. képeken a jobb felső sarok tájékán, illetve a 8. képen jobbra alul látunk egy fekvő, tintakék, miniatűr koktélvirslit, beépített órával, no az a QuickRun.
Valódi szélessége százhúsz pixel, magassága tizenhét, egyébként pedig ingyenes.
Próbáljuk ki, s utána egy darabig azt hisszük, hogy az ember mégsem őrült sár, s az ember mégsem fáj a földnek.
Holott fáj igenis.
Váncsa István
