2003. év 22. szám
A szerző egy Psion Series 5mx-et kerít azzal a céllal, hogy Linuxot
tegyen rá, eközben a legkülönfélébb operációs rendszerek szépségének örvend,
majd csizmaigazgatókkal néz farkasszemet
Múlt havi jegyzetem avval ért véget, hogy Linux lesz a Psionon. Vagyis
hogy egy Psion Series 5mx-re Linuxot fogok telepíteni. Debiant, de ez
most mindegy. Érdekesebb, hogy valójában mire ez az egész. Mért kéne a
Psionra Linuxot telepítenünk? Saját, natív operációs rendszere, az Epoc
ER5, egészen kiváló a maga módján, fölöttébb stabil, emellett bolondbiztos,
világszerte kiterjedt rajongói tábora van mind a mai napig. Persze ez
utóbbi nem sokat bizonyít, az OS/2-nek is és Anettkának is kiterjedt rajongói
tábora van, viszont az Epoc csakugyan jó. Továbbá ez esetben a hardver
és az operációs rendszer ugyanonnan jön, összehangolt fejlesztői munka
eredménye, ez pedig olyan, mint álmunkban (az álmoskönyvek szerint) disznót
enni, vagyis gondtalan életet jelent. Kivéve, persze, azokat az eseteket,
amikor semmit se jelent (OS/2), vagy csődöt jelent (Next) vagy egyszerű
gagyit jelent (a Macintosh egész története az OS X előtt). Zárjuk rövidre:
az ember azért tesz Linuxot a Psionjára, mert teheti. Részint van Psionja,
részint pedig vannak olyan fejlesztések, amelyek a Psionon futtathatók.
Ha pedig vannak, ki lesznek próbálva. Nem arról van szó, hogy végleg leváltom
az Epoc ER5-öt, ezt egyébként nem is lehetne megvalósítani, hanem csak
arról, hogy hosszabb-rövidebb ideig helyettesítem valami mással, adott
esetben pedig visszatérek hozzá. Megelégednék én valami kevesebbel is
(ami valójában több volna persze), hiszen az Epoc rendszermagjánál szilárdabb
dolog nemigen kell, meg nem is nagyon van, tehát a Gnu/Linuxból a Linuxra
igazából nem is volna szükség, elég volna csak a Gnu. Vagyis az a megoldás,
amit a Windows alatt Cygwin néven tisztelhetünk, és ami lényegében egy
UNIX for Windows. Ha létezne egy ilyen az Epoc alá is, az azt jelentené,
hogy lenne a Psionon awk, bash, bc, crontab, dc, dd, emacs, grep, ln,
locate, mutt, sed, vim, meg még a franc tudja, micsoda, viszont az Epoc
és összes alkalmazása is működne tovább. Ám az Epoc alá ilyesmi nincs,
ezzel szemben összeállítható olyan Gnu/Linux rendszer, ami fut a Psion
5mx-en, vagyis így mégiscsak lesz a Psionon mindaz, amit föntebb felsoroltam,
továbbá Dillo, exim (!), links és lynx, mc, microemacs, perl, python,
samba és még sok minden más. Viszont az Epoc és alkalmazásai nem működnek
tovább, legalábbis nem a Linuxszal párhuzamosan. De kezdjük a legelején.
Szegény Yorick
A PsiLinux projekt önkéntesei átírták a Linux 2.4.18 verziószámú kernelt
a Psion Series 5mx rendszerekre, másfelől a Debian Linux alapján létrejöttek
különféle disztribúciók, bennük alkalmazások máris meglepően tekintélyes
halmazával, amely halmaz, nem túl gyorsan ugyan, de tovább növekszik.
A PsiLinux tehát egy teljesen működőképes rendszert ad, grafikus környezettel
együtt, minthogy van hozzá X11 és néhány ablakkezelő, sőt létezik egy
másik, a gépezet sajátosságaihoz jobban illő ablakrendszer, úgy hívják,
PicoGUI. Az egész holmi helyigényére jellemző, hogy egy 64 megabájtos
compact flash kártyán már többé-kevésbé használható rendszert tudunk elhelyezni,
bár ennek semmi értelme, hiszen manapság egy 128 megás CF-kártya olyan
hatezer forint körüli öszszegekbe kerül, és azon már nemcsak a PsiLinux
fér el, hanem az Epoc számára is marad 32 mega. Viszont a PicoGUI-ról
érdemes még egy-két dolgot elmondani. Mindenekelőtt azt, hogy a PicoGUI
nem valamifajta X11 ablakkezelő, de nem is a PsiLinux valamilyen alvállalkozása,
hanem önálló Open Source projekt, illetve egy új GUI architektúra, ami
a beágyazott rendszerektől az asztali gépekig terjedő skálán bárhol felhasználható.
A PicoGUI nem a meglevő szoftvertermékekkel való kompatibilitást, hanem
a grafikus rendszerek tervezésének újragondolását célozza. Felépítését
tekintve ez is ügyfél-kiszolgáló rendszerű, de csaknem mindent a kiszolgálóoldalon
valósít meg, a témákat és a bizgentyű-könyvtárakat (widgets) is ideértve.
Ami a témákat illeti, ezek nem elsősorban a csín kedvéért jöttek létre,
a témarendszer célja ez esetben az, hogy a tartalmat a megjelenítéstől
élesen elválassza. Ennek megfelelően nem az alkalmazások definiálják,
hogy melyik pixel milyen színűre legyen mázolva, ez a témahivatal feladata
lesz, vagyis az alkalmazás az ő grafikus környezetével csak egészen magas
szinten kommunikál. Emellett a PicoGUI kicsi (néhány száz kilobájt mindösszesen),
skálázható (fut a szokványos méretű asztali monitoron és egy mobiltelefon
szürkeárnyalatos LCD kijelzőjén is), és elvileg bármilyen hardver/szoftverkörnyezetben
elvan, például a Psion Series 5mx-en az érintőképernyő is működik. Az
ő telepítése azonban odébb lesz, először nyilván letöltök egy kész disztribúciót,
jelesül az IPKG v0.4 jelűt (http://linux-7110.sourceforge.net/), abban
X11 van, hozzá pedig a Window Maker néven ismert ablakkezelő. Itt is akad
viszont egy érdekesség, a Matchbox nevű környezet, ami az ablakkezelő
mellett panelből, munkaasztalból, egy megosztott utility-könyvtárból és
egy csokorra való kisalkalmazásból tevődik össze. Mint a neve alapján
sejthető, létrehozói eleve olyan eszközökre szánták, ahol a képernyő kicsi,
a CPU lassú, a tár pedig szűkös; ennek megfelelően a Matchbox karcsú,
gyors és hajlékony, azaz messzemenően konfigurálható. Rajta kívül megtalálható
a disztribúcióban a UNIX segédprogramok szokásos gyűjteménye, emellett
van infraport-kezelő, néhány szövegszerkesztő, gcc, ssh, Dillo webböngésző
(a részleteket lásd a http://dillo.auriga.wearlab.de/ cím alatt), néhány
játékprogram, vizuális csomagkezelő, PIM-eszközök, kalkulátor, képnézegetők,
Samba ügyfél és effélék, a lista meglehetősen hosszú. Nem kétséges, hogy
a Psion Series 5mx szoftverellátottsága a Linux színre lépése nyomán legalább
egy nagyságrenddel bővül, és akkor még csak az alkalmazások darabszámát
vettem figyelembe, nem pedig a szolgáltatásaik terjedelmét vagy a bonyolultsági
fokukat. Hogy mást ne mondjak, az Epoc alatt is van kalkulátor, a mindennapi
célokra tökéletesen megfelelő, viszont Linux alatt eleve több kalkulátor
van, köztük a már említett parancssori dc, ami kiválóan alkalmas egyebek
között arra, hogy üres óráinkban a 2 1-nél nagyobb prímszámokat keressünk
vele, de van yorick is, ami már matematikai célú programnyelv, és kivált
űrrepülőgépek szárnyprofiljának kialakításában vesszük nagy hasznát. Végezetül
telepíthetünk a Psionra különféle hálózati alkalmazásokat, WAP- és SMS-átjárót,
Kerberost, POP3 és IMAP4 proxyt, web-, ftp- és DNS-szervert. Ennek nyilván
semmi értelme nincs, de hát ne felejtsük el, hogy a Psionon futó Linux
elvileg száz felhasználót is ki tudna szolgálni, mint ahogy húsz évvel
ezelőtt a UNIX System V csakugyan kiszolgált ennyit, noch dazu olyan gépen,
aminek a pőre számítástechnikai teljesítménye az 5mx-étől elmarad.
Jöjjön a csizmaigazgató
Mindezek után akár el is lehetne kezdeni a telepítést, ehhez kell egy
Linuxot futtató gép, amin a CF kártyát particionálom, a létrehozott Linux
ext2 partíciót megformázom, aztán egy perl script lefuttatásával rárakom
az alapértelmezés szerint települő csomagokat. Kell továbbá egy Psion
Series 5mx, amibe az ekként kipreparált kártya bedugható. Dolgomat némiképp
bonyolította, hogy kezdetben a két említett alapfeltétel egyike se állt
rendelkezésre, azaz részint nem volt a kezem ügyében Psion Series 5mx,
részint pedig Linuxot futtató gép se volt. Így valamelyest nehezebb. Psiont
szerezni nem volt nehéz, amennyiben Dés Tamás, a Psion Rendszerház Kft/M.I.T.
Systems Kft. szentéletű vezetője a saját 5mx-ét adta e célra kölcsön.
A Linuxot futtató gép pedig ismeretes módon úgy áll elő, hogy fogja az
ember a Linuxot, továbbá fog egy gépet, majd az előbbit ráteszi az utóbbira.
Viszont amikor erre sor került volna, akkor a noteszgép már a szervizben
betegeskedett, mint Hans Castorp a davosi Berghof szanatóriumban, már
ami a terápia huzamos voltát illeti; a részletekre a júniusi jegyzetben
még visszatérek. Előtte-utána pedig az volt a problémám, hogy ezen a gépen,
amin egy ideje leginkább Linux van, most másik két operációs rendszer
tanyázott, jelesül az XP és a FreeBSD, és ezeket nem akartam volna levenni.
Vagyis az volt a cél, hogy melléjük menjen fel a Linux, hely van neki
bőven, mért is ne lehetne azon a gépen három operációs rendszer. Vagy
öt. Vagy akármennyi. Keresek a hálón egy boot managert (magyarul csizmaigazgatót,
még magyarabbul csizmadiát), letöltöm, installálom, utána annyi operációs
rendszerem lehet, amennyi a merevlemezemen elfér. A tudatlanságnak erre
a fokára nem önerőből jutottam el, a szaksajtó segített hozzá. Találtam
valahol egy cikket különféle boot managerekről, néhányszor átbogarásztam,
az derült ki belőle, hogy fogom akármelyik e célra szerkesztett alkalmazást,
és onnantól kezdve egyugyanazon gépen (és merevlemezen) legalább nyolc,
de az is lehet, hogy elvileg végtelenül nagy számú operációs rendszert
tarthatok. Bírják az esztelenek a bolondságot örökség szerint; az eszesek
pedig fonják a tudománynak koszorúját. (Péld. 14.18.)
Az esztétikum sajátossága
Mielőtt továbbmennénk, tegyünk még egy kört a probléma természetrajza
körül. Semmi értelmes okunk nem lehet arra írtam nemrég ugyanitt ,
hogy az XP mellé egy további operációs rendszert pakoljunk, most meg nem
is egyet akarok rakni mellé, hanem vagy fél tucatot. Nos, értelmes okom
csakugyan nincs rá, mint ahogy arra sincs racionális magyarázat, hogy
mért akar bárki is a fogával kamionokat elvontatni vagy felszállni készülő
repülőgépeket visszatartani, vagy mért egyensúlyoz valaki hetvenöt korsó
sört az álla hegyén. Ashrita Furman, aki a Guiness Rekordok Könyve szerint
ez utóbbi dolgot műveli, Sri Chinmoy követője, és azért egyensúlyoz az
álla hegyén hetvenöt korsó sört, hogy saját belső spirituális erőforrásait
mélyebben megismerje. Jobb, ha belenyugszunk, hogy az ember ilyen. Másfelől:
manapság az alkatrész-árlistákon negyven gigásnál kisebb merevlemez már
nincs is, vagy ha mégis van, csaknem pont annyiba kerül, mint a negyvengigás.
Továbbá: amikor írni kezdtem ezt a sorozatot, akkor a százhúsz megás merevlemez
számított nagynak, és igen sokba került. Most a százhúsz gigás merevlemez
a nagy, és jóval kevesebbe kerül, mint a százhúsz megás akkoriban. De
hát mi a fenét lehet százhúsz gigára pakolni? Nyilván multimédia-állományokat,
elsősorban filmeket, netán zenét. Továbbá rá lehet tenni az összes ismert
és ingyenesen letölthető operációs rendszert, annyira kevés hely kell
nekik a százhúsz gigához képest, hogy a jelenlétük szinte észre sem vehető.
Gyakorlati hasznuk nyilván nem lesz, úgy értem, nem származik semmi kézzelfogható
előnyünk abból, hogy az XP mellett további operációs rendszerek is vannak
a gépen, de hát az ember szobanövényeket is tart, esetleg macskát, továbbá
esetleg kép lóg a falon, noha gyakorlati haszon abból se származik. Csupán
szép, viszont szerintem az operációs rendszerek is szépek. Figyelem, nem
a grafikus felületre gondolok, az csak ruha, és normális embernek általában
nem a ruha tetszik meg, hanem a hölgy, aki viseli. Persze egy operációs
rendszer csöppet sem emlékeztet a végzet asszonyára, inkább olyan, mint
egy épület, vagyis alapjában és mindenekelőtt praktikus képződmény, ahogy
az épület is elsődlegesen vásárcsarnok, pályaudvar, elmegyógyintézet vagy
színház, közelebbről szép vásárcsarnok vagy ronda vásárcsarnok, tetszetős
pályaudvar vagy csúf pályaudvar, és így tovább az ocsmány színházig. Az
operációs rendszer, az épülethez hasonlóan, szellemi alkotás, sőt ez tisztán
csak szellemi, minthogy anyagi természetű összetevője nincs is, és minden,
ami az emberi szellem műve, a szépség jegyét viseli magán. Vagy a rútságét,
de hát valójában szépség az is, csak az előjele változott. Egy operációs
rendszerrel találkozni és lassacskán megismerni számomra esztétikai öröm
forrása. Más kérdés, hogy a Windows 95-tel való megismerkedés nyomán semmifajta
esztétikai természetű gyönyört nem éltem át, sőt másmilyet se, ám ez nincs
ellentmondásban a föntiekkel, ugyanis a Windows 9x sorozat tagjait nem
tekintem operációs rendszernek. Ahogy egyébként a Microsoft se tekintette
őket annak; a cég eleinte azt remélte, hogy előbb vagy utóbb az AT&T-től
vásárolt és Xenixnek átkeresztelt UNIX változattal fogja meghódítani a
piacot. Ez nem jött be, viszont egyszer csak lepottyant az égből az informatika
történetének egyik legnagyobb figurája, a VMS vezető fejlesztője, David
N. Cutler, s a húsz legjobb emberével együtt Gates regimentjébe állt.
Azóta a Microsoft az általa jelentős mértékben továbbfejlesztett VMS-t
tekinti az operációs rendszernek, tehát az NT-t, a Windows 2000-t, az
XP-t. A Windows 9x nem operációs rendszer volt, hanem aranybánya. Egyszersmind
gagyi, ahogy gagyi volt a MacOS is az X előtt. Viszont ennek a korszaknak
vége, a gagyik eltűntek, ami most a piacon van, az vagy Montague, vagy
Capulet, tehát vagy a UNIX, vagy a VMS klán tagja, netán egy lehetséges
családtag imitációja, mindegy. Nem számítva, persze, a PDA operációs rendszereket
(Palm, Symbian), meg a furcsaságokat (AtheOS, EROS, Möbius, Nemesis, SkyOS
meg a hasonlók), amelyek szintén érdekesek, noha másképp. Én mindenesetre
nagyon elégedett vagyok az XP-vel és ugyanakkor nagyon tudok gyönyörködni
a FreeBSD-ben, viszont eszemben sincs egyiket a másiknál többre tartani.
Ahogy a Linuxot se azért akarom a Psionra tenni, mert a Linux jobb, mint
az Epoc, hanem csak mert szép.
A társadalmi lét ontológiája
Miután ezt ilyen jól megbeszéltük, térjünk vissza a több operációs rendszer
fölrakásának problematikájához, ami benyomásaim szerint valószínűleg
nem tartozik a legkézenfekvőbb dolgok közé, ugyanis e tárgykörben nagytudományú
informatikai szakemberektől egymásnak szögesen ellentmondó kijelentéseket
volt szerencsém hallani. Kezdjük ott, hogy létezik egy roppant szimpla
megoldás arra az esetre, ha több merevlemez van a gépben, jelesül az,
hogy a bootolandó meghajtót a rendszerinduláskor a BIOS-ban választjuk
ki. Van az embernek, mondjuk, négy merevlemeze, mindegyikre tesz egy-egy
operációs rendszert, aztán hol erről a meghajtóról bootol, hol amarról,
ezt a modern BIOS-ok általában (lehet, hogy kivétel nélkül, nem tudom)
lehetővé teszik. A lehetőség azért csak elvi, mert a mai merevlemezméretek
mellett nincs oka az embernek arra, hogy gépébe több korongot rakjon,
vagy ha mégis van rá oka, akkor az igen súlyos szokott lenni, és általában
olyan természetű, ami a különféle operációs rendszerek körüli hülyéskedéssel
nem fér össze. Kettőt még csak-csak, viszont ha csupán két operációs rendszert
akarunk telepíteni, akkor a probléma nem is létezik. Maga a fogalom, tehát
az, hogy rendszerinduláskor egynél több operációs rendszerből lehet választani,
az NT-vel köszöntött ránk, az opciók száma kettő volt, úgymint DOS és
NT. Sohasem éltem vele, tehát sohase telepítettem az NT-t DOS mellé, mert
minek. Aztán jött az a még kecsegtetőbb távlat, hogy Win 9x vagy NT, sőt
DOS/9x/NT, ami már súlyos egy kicsit, de még mindig semmi ahhoz képest,
hogy XP mellé is telepíthetünk, mondjuk, Windows 95-öt. (Akik csakugyan
élnek ezzel a lehetőséggel, azok valószínűleg borzasztó traumákon mentek
keresztül kisgyermekkorukban, de az is lehet, hogy felnőttként különféle
földön kívüliek zaklatásának vannak kitéve, ám ezt szégyellik bevallani.)
Közben pedig megjelent a színen a Linux és ezzel a Windows/Linux koegzisztencia,
amin belül a "Windows" szó minden esetben 9x-et jelöl, a Linux pedig a
második operációs rendszert jelenti, nem rangsorban, hanem időrendben
és gyakorlati szempontból. Ha ugyanis a 9x után Linuxot teszünk a gépre,
akkor a Linux telepíti a saját boot managerét, a lilót, és utána lehet
választani, hogy a Windows induljon vagy a Linux. Ha viszont Windowst
telepítünk a Linux vagy akármi után, akkor a Windows úgy írja fölül a
Master Boot Recordot, hogy a másik operációs rendszer többé nem lesz elérhető.
Az NT/2000/XP esetében ezen a boot.ini okszerű módosítása révén utólag
ugyan segíthetünk, vagyis az eltiport rendszert fölvehetjük a start menübe,
de ez a stílus akkor is kevéssé megnyerő, mármint egy operációs rendszer
részéről. Ha politikusról volna szó, akkor talán észre se vennénk. Boot
managere nemcsak a Linuxnak van, hanem minden illedelmes operációs rendszernek,
így például a FreeBSD-nek is van ilyen eszköze, természetesen igen spártai
megjelenésű, viszont a célnak megfelel. Mindaddig, amíg a tulajnak eszébe
nem jut, hogy ő az XP-n kívül nemcsak egy fajtiszta UNIX-ot, hanem még
egy UNIX klónt is akar. A gond abban áll, hogy a FreeBSD-nek is és a Linuxnak
is kell minimálisan két partíció, plusz az XP is elfoglal egyet, az már
öt. Más kérdés, hogy esetünkben a FreeBSD eleve három partíción terpeszkedik,
ami az XP-ével együtt már négy, úgyhogy itt másnak már fű nem terem. Istentől
rendelt dolog, hogy a pécé merevlemezén mindössze négy partíció kapjon
helyet, erről az Örökkévaló akként gondoskodott, hogy létrehozta az MBR-t,
teljes nevén a Master Boot Recordot, annak a végén pedig a partíciós táblát,
egy hatvannégy bájt terjedelmű dokumentumot, ami tizenhat bájtos bejegyzéseket
tartalmaz. 64/16 = 4, azaz mindössze négyet. Egy bejegyzés, egy partíció.
Több partíció azért nem lehet, mert a partíció attól létezik, hogy a partíciós
táblában nyoma van. Másfelől viszont a partíciós tábla nincs kőbe vésve,
röptében felülírható, és az okos csizmaigazgatók, mint a jövő hónapban
látni fogjuk, felül is írják, ezért aztán mégiscsak lehetséges, hogy egy
merevlemezen nyolc operációs rendszer foglaljon helyet, és mindegyiknek
legyen négy-négy partíciója. Vagyis felment a Linux az XP meg a FreeBSD
mellé, s ennélfogva lett Linux a Psionon is. Jó másfél tucat boot managert
próbáltam ki, de megérte. Erről legközelebb.
Váncsa István
