2000. év 35. szám
2000. év 35. szám
Ez a jegyzet nem alkalmazásokról fog szólni, hanem a világ megismerhetetlen voltáról, a létezés tragikumáról vagy - Schopenhauer nyomán - az élet semmisségéről és gyötrelmeiről énekel. Eleinte a szerző még reménykedik, ezért a szöveg első része apollói derűt sugároz, később azonban Erzsébet-kori rémdrámába fordul át; aki depresszióra hajlamos, keressen valami üdítőbb szöveget, válasszon mondjuk Király István (Stephen King) kolléga úr horrortörténetei közül, bármelyiket is veszi elő, az vidámpark lesz ahhoz képest, ami alant következik.
De, mint mondtam, az elején még optimisták vagyunk.
*
Ahogy arról a múlt hónapban már volt szó, meglehetősen utálom a telefont, ha lehet, el is kerülöm a használatát, ellentétben mintegy hatmilliárdnyi felebarátommal, akik folyton beszélni akarnak, és nemcsak egymással, hanem olykor sajnos velem is. Mindegy ezeknek, hogy mi van, telefonálnak ramadán idején és szeplőtelen fogantatáskor, Nagyboldogasszony napján és bányásznapon, jom kippurkor és az anyatejes táplálás világnapján, továbbá szombaton, vasárnap, este, éjjel és hajnaltájt. Setét van, de valahogy megtalálom a vijjogó készüléket, sőt a fülemet is, utóbbira ráillesztem a kagylót, abban megszólal egy hang, amely számomra egyébként nem ismeretlen, és azt tudakolja, hogyan lehet valamely alkönyvtár tartalomjegyzékét kinyomtatni.
A hang tulajdonosa előző éjszaka még nálam vedelt, most hajnali fél nyolc van, de ő már alkönyvtárakat nyomtatna.
Egyébként a hívó fölöttébb nagyeszű ember, mindenhez ért, de legjobban az informatikához, van neki honlapja, JavaScriptekkel teletömve, viszont cicázott már a Javával, sőt azt hiszem a C++-szal is, ám az ő feje se káptalan. Mint ahogy az enyém se az, főleg nem szombat hajnalonként, így hát azt mondom, vannak erre való segédprogramok a hálón, nyomozzon szép szorgalmasan, aki keres, talál.
Persze ha nekem kéne kinyomtatnom egy alkönyvtár tartalomjegyzékét, akkor nyilván beírnám a prompthoz, hogy dir > lpt1, de hát ezt nem közlöm a hívóval, részint mert aki pitymallatkor baromságokkal ébreszt, az csak keresgéljen a hálón bizalommal, részint meg azért, mert aki arra szocializálódott, hogy sorsának valamennyi problémáját a grafikus felületen kell megoldania, az fölfogni se tudná, hogy a boldoguláshoz néha rövidebb út vezet.
Minden esély megvan arra, hogy ezen rövidebb utak a sokaság előtt mindörökre zárva maradjanak.
Véletlenül látom meg az egyik napilapban az ECDL vizsga anyagát, belekukkantok, nocsak-nocsak.
Ezt olvasom:
"OPERÁCIÓS RENDSZER ÉS FÁJLKEZELÉS - 2. MODUL
A vizsgapéldatár 50. feladatlapja
A.
Hozza létre a következő könyvtárszerkezetet!
Hozzon létre az A: meghajtó VIRAG könyvtárába egy szöveges fájlt, amelybe írjon bele egy virágnevet. A fájl neve legyen NOVENY.DOC. A fájlhoz rendeljen R és H attribútumot!"
Ez volna tehát a feladat, most nézzük a megoldást.
Nagyon tanulságos.
Azt mondja, hogy:
"1. Indítsuk el a Windows fájlkezelőjét. Kattintsunk az egér jobb gombjával a Start gombra és válasszuk az Explore (Intéző) menüpontot. Ha szükségesnek tartjuk, maximalizálhatjuk az ablakot.
2. Lépjünk át az A: meghajtóra.
3. Hívjuk meg a File/New/Folder (Fájl/Új/ Mappa) menüpontot.
4. Gépeljük be az ALKOTO szót és üssünk Entert.
5. Hívjuk meg a File/New/Folder (Fájl/Új/ Mappa) menüpontot.
6. Gépeljük be a VIRAG szót és üssünk Entert.
7. Kattintsunk duplán az ALKOTO mappán.
8. Hívjuk meg a File/New/Folder (Fájl/Új/ Mappa) menüpontot.
9. Gépeljük be a FESTO szót és üssünk Entert.
10. Hívjuk meg a File/New/Folder (Fájl/Új/ Mappa) menüpontot.
11. Gépeljük be a SZOBRASZ szót és üssünk Entert.
12. A következő lépés egy fájl létrehozása és elmentése floppy lemezre. Kattintsunk most a Start gombra anélkül, hogy kilépnénk az Explorer-ből (Intézőből), és a Programs/ Accessories-ból (Programok/ Kellékek) válasszuk a Notepad-et.
13. Gépeljünk be egy virágnevet.
14. Hívjuk meg a File/Exit (Fájl/ Kilépés) menüpontot és válaszoljunk Igen-nel (Yes) a mentésre vonatkozó kérdésre, A fájlnévhez írjuk be a:\virag\noveny.doc és üssük le az Entert.
(...)
15. Ha nem az Explorer (Intéző) ablak lenne az aktív ablak, akkor a Tálcán válasszuk ki az Intéző gombját.
16. Az A. rész utolsó részfeladata a fájlt R és H attribútummal ellátni.
17. Keressük meg a fájlt a VIRAG könyvtárban, majd az egér jobb oldali gombjával kattintsunk a fájl nevén és válasszuk a Properties (Tulajdonságok) menüpontot. Állítsuk be a két attribútumot."
Tehát a feladat tizenhét lépésben, kábé úgy negyedóra alatt meg is oldódott, erre még majd visszatérünk. Most inkább arról, ami az érzékenyebb, szubtilisabb lelkeket nyilván szívgyökéren ragadja, hogy tudniillik ez az egész vizsgaanyag a Windows és a MS Office használatát követeli meg, azaz minden szégyenkezés nélkül egyenlőségjelet tesz a rendszer és a Windows közé, valamint az irodai programcsomag és az MS Office közé. Természetesen ezt szabad, sőt szükséges fájlalni, de ettől az a bizonyos egyenlőségjel még ott marad, mert ott is volt eleve. Megnéztem például, hogy azok a kedves emberek, akik el szoktak látogatni az Élet és Irodalom webállomására, milyen operációs rendszereket használnak, nos, nagyon is sokfélét, van itt Macintosh, Linux, IRIX, SunOS, OS/2, AIX, HP-UX és egyebek, ez így együtt adja a látogatók kevesebb, mint hét (hetes) százalékát. A többi Windows. Ami a böngészőket illeti, az általam látott legutolsó adat szerint harmaduk valamilyen Netscape verziót, a többi Internet Explorert használ, persze van három Opera is. (Azok nyilván Psionon futnak.)
Ez a realitás, ha pedig valamely vizsgán a valóság ismeretét firtatják, azt nem vehetjük zokon.
Csak persze a valóságnak is több arca van. Nézzük ismét a feladatot, ha ezt egy DOS-on szocializálódott felhasználó orra elé dugják, ő az alábbiakat teszi:
1. Beírja a promptnál, hogy md a:\alkoto \festo
2. Beírja, hogy md a:\alkoto\szobrasz
3. Beírja, hogy md a:\virag
4. Beírja, hogy copy con a:\virag\noveny.doc, Entert üt és azt látja, hogy con => A:\virag\noveny.doc, beírja, hogy ibolya^Z , és oda lesz írva, hogy 1 file copied.
5. Beírja, hogy attrib a:\virag\noveny.doc +RH, és azt látja, hogy ___A_ -> RH_A_ A:\virag\noveny.doc. Ennyi, a feladat mindenestül meg van oldva.
Öt lépésben, kábé tizenöt másodperc alatt. Most tizenhét lépés, és gondolom, legalább negyed óra.
Ennyit fejlődött a világ.
Noha egyébként a parancssor nem valami kénkőszagú, sátáni képződmény, hanem a Windows része, sőt valamivel intelligensebb, mint a DOS-é volt (azért ez nem nagy kunszt, ha szabad megjegyeznünk), s az élet nagy problémáit illetően éppoly természetes és slágfertig módszereket kínál, mint az előd.
Viszont ez a körülmény az avatatlanok elől el van titkolva, mint látjuk, intézményesen. Sőt meglehet, ha a vizsgázó mégis ezt a módszert választja, kirúgják, mert ez a megoldás nem igazán előírásos, nem kellőképp körülményes, és a legkevésbé sem korszerű, a pofa ECDL oklevelet nem kap, mehet vissza fűtőnek. Ami rendben is volna, végül is az való neki, azonban legyen szabad legalább megkérdeznünk, hogy egy adott feladat két lehetséges megoldása közül mért a bonyolultabbat kell tanítani? És az egyszerűbb miért titok?
És mióta kell úgy írni, hogy "Explorer-ből", meg "Notepad-et"?
Mellesleg a C. jelű feladat megoldása, ha ez egyáltalán lehetséges, még elgondolkodtatóbb, itt létre kell hozni az a: meghajtó KUTYA könyvtárában (mondom: könyvtárában, és nem könyvtárába, ahogy a feladatlapon olvasható) egy szövegállományt, amely feltünteti a c: meghajtón rendelkezésünkre álló szabad hely méretét, valamint azt, hogy a \windows\system alkönyvtárban levő DLL-ek mennyi helyet foglalnak el. A példamegoldás szerint valami nyolc lépésben ez is elintézhető, azt mondja, hogy jegyezzük meg az állománykezelő státussorában látható számokat, majd írjuk be őket egy, a WordPadben létrehozott dokumentumba.
Legyen szabad leszögeznem, hogy ettől az én eszem végképp megáll.
Ez, hogy "jegyezzük meg", elvileg és alapvetően baromság, ugyanis a számítógép - egyebek között - épp azért van, hogy az adatokat megjegyezze. Az, hogy látok valamit az egyik ablakban, memorizálom, majd beírom egy másik ablakba, abszurdum, noha persze létező felhasználói magatartás, azonban nemkívánatos, nem példaszerű és a legkevésbé sem tanítandó. Ezzel szemben az egyetlen normális és kívánatos felhasználói magatartás abban áll, hogy semmit nem jegyzek meg, viszont minden ismétlődő feladatot automatizálni igyekszem, vagy így, vagy úgy. Az alkalmazás testreszabásával, paraméteres indítással, makrókkal, scriptekkel, parancsállományokkal, tökmindegy, a lényeg az attitűd, ami annak a belátásából fakad, hogy Isten azért teremtette a számítógépet, mert meg akart kímélni engem a fölösleges piszmogástól.
Ezt kéne a bamba hallgatónak elmondani, nem azt, hogy hívja meg a File/New/Folder (Fájl/Új/Mappa) menüpontot, erre majd úgyis rájön. Később persze arra is rájöhet, hogy neki semmiféle File/New/Folder menüpontra, továbbá semmiféle Windows Explorerre nincs szüksége ahhoz, hogy boldog legyen, de ez már más lapra tartozik.
Egyébként az imént említett DOS-felhasználó azt írta volna, hogy dir c:\windows\system\*.dll > a:\kutya\hely.doc, az így generált állományban benne van a DLL-ek összterjedelme is meg a c:\ meghajtón rendelkezésre álló szabad hely is, a parancs beírása pedig másodperceket igényelt volna maximum.
Ámde, mint jeleztem, a világ fejlődik, és még nem vagyunk a végén. Lesz majd beszédhang által irányított rendszer is, ez úgy működik, hogy bármely, a fentiekhez hasonló bonyolultságú feladat végrehajtása érdekében összejön a gép körül három-négy munkatárs, egymás szavába vágva ordítoznak órákon keresztül, a cucc több alkalommal lefagy, aztán amikor a dolgozók már végképp berekedtek, hívatják a rendszergazdát, ő leüt néhány billentyűt, majd mindenki az otthonába tér.
Ha pedig valaki arról panaszkodik, hogy a nap a monitorára süt, akkor hívatják a belsőépítészt, ő a problémát megvizsgálja, majd harminc centivel arrébb tolja az asztalt. Mindehhez csupán annyi kell, hogy az emberiség szellemi fejlődése más területeken is oly töretlen ívű legyen, amilyennek az informatikában mutatkozik.
Billentyűzet pár év múlva, gondolom, nem is kell majd, a monitor a falon lóg, és dollármilliókat érő Ruysdael-festménynek lesz álcázva, a ma még rút gépház pedig kiköpött úgy fog kinézni, mint az írnok szobra (egyiptomi, Kr. e. kb. 2500-ból; a Louvre gyűjteményében), ül a fal mellett, hallgat s figyel, ha pedig a főnök részéről meghatározott ideig nem észlel aktivitást, megszólal, ekként:
Rendszer: Gond van, főnök?
Főnök (apatikusan): Igen.
Rendszer: Munkával kapcsolatos?
Főnök (lemondón): Nem.
Rendszer: Érzelmi jellegű?
Főnök (szipog): Nem.
Rendszer: Hiányzik valami?
Főnök (némi reménnyel a hangjában): Igen.
Rendszer: Éhes?
Főnök (őszintén): Nem.
Rendszer: Szomjas?
Főnök (elgondolkodva): Nem.
Rendszer: Rágyújtana?
Főnök (bizakodva): Igen.
Rendszer: Elfogyott a szivarja?
Főnök (hittel): Nem.
Rendszer: Nem találja a gyújtóját?
Főnök (sírósan): Nem! Illetve igen, vagyis hogy nem!
Bingó! - mondja ekkor a szuperintelligens rendszer, majd e-mailt meneszt a szolgálatban lévő pirotechnikusnak, az üstöllést a helyszínre rohan, és a szivar már parázslik is.
Utódaink pedig azt fogják hinni - így tanulják az iskolában -, hogy az informatika hajnalán az emberek, valahányszor csak rá akartak gyújtani, egy széket baltával földaraboltak, két lábát egymáshoz dörzsölték, ekként nyertek tüzet.
Persze rendszerösszeomlásból akkor se lesz kevesebb, mint most, sőt szerintem jóval több lesz, de azok is fölöttébb felhasználóbarát módon bukkannak elő, semmi kék halál meg mindenféle értelmezhetetlen hibaüzenet, hanem az írnok a jobb kezét ökölbe szorítja, alkarját pedig félreérthetetlen mozdulattal meglengeti. Utána kényelmesen elfekszik a padlón.
De félre a rózsaszín ábrándokkal, még nem tartunk itt.
Hanem igenis jő a kék halál. Naplójegyzetünkön belül pedig kezd lassacskán kibontakozni a horror.
*
Mint jeleztem, a kék halál nálam egy ideje minden rendszerindulásnál jő ötször vagy hatszor, végre aztán előkerül valahogy a registry korábban hiányzó része, akkor aztán a rendszer föltápászkodik és elindul.
Viszont egy szép nyári reggelen, amikor a Napból kilökődött plazmafelhő elérte a Föld légkörét, úgy döntött, mégse indul el, hanem azt mondja, hogy INACCESSIBLE_BOOT _DEVICE, vagy valami effélét, mindenesetre új motívummal fogja gazdagítani amúgy is igen tartalmas kapcsolatunkat.
Másodjára se indul el és harmadjára se, és egyáltalán, hanem azt tanácsolja, hogy szedjem ki a gépből az esetlegesen ott lévő, újonnan telepített merevlemezeket, vagy legalábbis ellenőrizzem, hogy megfelelőképpen vannak-e konfigurálva, illetve megfelelőképp vannak-e lezárva (SCSI), futtassam a CHKDSK-et és így tovább.
Szerencsére a W2K általában hamar kijavítható, most is így történt, viszont utána se indult el, hanem arról panaszkodott, hogy nincsen őneki honnan bootolnia. A biztonság kedvéért ezt eljátszottuk még egyszer-kétszer, az eredmény folyton ugyanaz, tehát nem múló hóborttal, hanem fixálódott téveszmékkel állok szemben. Persze az is lehet, hogy a C: meghajtó csakugyan hibás.
Leformázom a meghajtót, és újra fölküldöm rá a rendszert, menet közben egyszer-kétszer lefagy a telepítő, ennek ellenére a W2K fölmegy valahogy, aztán újraindul és nyekk. Megismétlem a műveletet, dettó.
Magyarán nem lehet fölrakni a W2K-t a gépre, illetve lehetni lehet, csak utána nem működik. Akkor pedig ezt föl kell adnom, nyilvánvalóan hardverhiba áll a háttérben, szerviz. Igaz, ugyanezen a fizikai meghajtón egy másik operációs rendszer bootpartíciója is helyet kapott, és az a rendszer elindul. Sőt, miután leformázom a C:-t FAT állományrendszerre, majd a Linuxban fölmountolom, akkor ott megjelenik, és láthatóan ép. De hát ez nyilván semmit se jelent, hiszen ha erre az ép FAT állományrendszerre küldöm föl a W2K-t, akkor ott vagyok, ahol a part szakad.
Próbáljunk valami mást. Mi van akkor, ha az egész meghajtóra egy másik rendszert telepítek, mert ha az fölmegy és működik, akkor talán mégse kell a szerviz. Leemelem a polcról az első olyan cédét, amin operációs rendszer található, ez történetesen egy SuSE Linux 6.1, bedugom a sliccbe, újraindítok, nekiajándékozom az egész merevlemezt (így persze megsemmisítem a korábbi Linux telepítést, ám annyi baj legyen), a Linux, mondhatni, röhögve felmegy, és utána működik.
Akkor ezek szerint mégse a hardver sáros.
Lemezcsere, újraformázás, felmegy a W2K, ki tudja, hanyadszorra, s mit ad Isten, el is indul.
Viszont úgy döntött, hogy a rendszerlemez, amit ő "Disk 1" néven tart nyilván, mostantól a G: betűjelet viseli. Ezt utólag nem lehet megváltoztatni, viszont nem is tolerálható, tehát a rendszert megint lekaparom és fölrakom újra, de majd holnap, most kikapcs.
Másnap reggel elindulok azzal a céllal, hogy újratelepítés előtt az egykor létrehozott és immár feleslegessé vált Linux partíciókat felszámoljam, s azt látom, hogy a W2K az ötödik nekifutásra bír talpra állni. Azaz újfent eljátssza azt a meghitt kis szertartást, ami közös reggeleinket oly régóta aranyozza be, hogy tudniillik nem találja a registrynek azt a részét, amit máskor se talál. Aztán persze meglesz, mint általában.
Rendet teszek a meghajtók tájékán, majd megint újratelepítek, elindul, működik.
Tulajdonképp győztünk.
Figyelemre méltó, hogy akkor tolódott helyre a kizökkent idő, amikor a W2K-nak adtam az egész merevlemezt, tehát fölszámoltam a korong széjjelparticionáltságát, e szerint pedig nem teljesen kizárt, hogy mégis volt itt valamifajta hiba, ámbár másnap ezt is árnyaltabban fogom látni.
Másnap is működik a jószág, szépen visszarakosgatom a legfontosabb alkalmazásokat, egyebek között a MS Office 2000-et is, hátha most már tisztességesen működik a Word, s lám, hogy tisztességesen működik, írom benne ezt a szöveget, nem omlik tőle össze, minden nagyon finom. Akkor viszont megcsinálom azt a nyavalyát, amit a Microsoft úgy becéz, hogy Places Bar, ez az Office Open/
 |
| 1. kép. Az Office átszabott Open párbeszédablaka:
oda sújt, ahova köll |
Save/Save as... párbeszédablakainak a bal oldalán látható ikonsor, a cél pedig az, hogy az ikonok az én preferenciáimnak megfelelő helyekre mutassanak. A módosításhoz be kell mászni a registrybe, ott megkeressük a HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Office\9.0\Common\Open Find\Places \UserDefinedPlaces nevű helyet, utána sitty-sutty, egyébként a részletes leírás megtalálható a http://support.microsoft.com/support/kb/articles/Q205/0/41.ASP címen, onnan vettem én is. Jutalmam nagyon kézre álló Office párbeszédablak leend (1. kép).
Utána pedig nekiállok fölrakni a StarOffice 5.2-t, nem mintha a továbbiakban azt akarnám használni, hiszen ha az MS Office működik, akkor biztos, hogy nem kell helyette más, viszont a StarOffice 5.2 mégiscsak komoly képződmény, lehet írni róla, elég sok ciha van benne, s elvileg ennek a naplónak szólnia is illenék valamiről.
Biztos, ami biztos, utánanézek a dokumentációban, nem rühelli-e valami okból a W2K-t, a szövegben az áll, hogy nem, tehát telepítünk.
Felmegy, és azzal le is fagy az egész, de annyira, hogy a Task Managert se tudom előbányászni, csak a reset gomb maradt.
Aztán kezdődik a szokásos gyakorlat, hogy tudniillik "STOP: C00000218 {Registry File Failure} The registry cannot load the hive (file):\SystemRoot\System32\Config\Software or its log or alternate. It is corrupt, absent, or not writable."
Csak hát eddig úgy ment, hogy hatszor-nyolcszor nem volt meg a hive (file), viszont hetedjére vagy kilencedjére megkerült. Most nem akar megkerülni, Varuna egész délelőtt gyakorlatozik, feküdj-föl-feküdj, aztán ebéd után megunom, kezdeném a problémát kijavítani.
Viszont a telepítő nem találja a Windows 2000 ültetvényt. Emergency Repair Disket követel rajtam, de hát nekem olyanom nincsen, korábban - még az NT 4.0 idejében - volt, soha nem vettem semmi hasznát, azóta nem csinálok.
Ezt most valószínűleg meg fogom bánni.
Ilyenkor ugyanis nincs más, mint újratelepítés, a meghajtót nem kötelező ugyan leformázni, de gyakorlatilag minden beállítás elvész, újra fel kell rakni az alkalmazásokat, de még a fontokat is. Tegnap csináltam végig, több órába tellett, most valahogy nem igazán van kedvem hozzá.
Persze muszáj.
Erre elmegy egy újabb napom, de sebaj, az emberélet hosszú, és voltaképp mi értelmesebb elfoglaltságot találhatnék a földön, mint azt, hogy W2K-t telepítek ugyanarra a gépre nap nap után? Hálásnak kell lennem, hogy
ismét módom van a türelem erényét gyako-rolni.
 |
| 2. kép. A Blender munkafelülete fura, de állítólag megszokható |
Szépen fölrakom a rendszert, illetve rakosgatom, mert egy alkalommal maga a setup is kimerevedik, de ettől nekem már a pillám se rebben, ha lefagy, hát lefagy. Utána fölteszem az alkalmazásokat, mindenekelőtt azt, amiről esetleg e hónapban írhatnék. A StarOffice 5.2 most nem igazán nyerő, viszont itt van a Blender (2. kép), egy kiváló 3D-s modellező és renderelő alkalmazás, ráadásul mostantól freeware, más kérdés, hogy helpje nincs, dokumentációja nincs, illetve azt pénzért adják. Ez benne a trükk. Pár meleg szót ejthetnék esetleg az Ultimate FX 1.0-ról (3. kép), ez is
a Megalux istállóból származik, s így a múlt hónapban dicsért Ultimate Paint közeli rokona, egy páratlanul gazdag fotónyomorga-
tó effektusgyűjtemény, amellett adware, te-hát gyakorlatilag ingyenes. Felrakom ezt is, és felrakok még néhány apróságot, viszont most eszembe jut, hogy Emergency Repair Disket hozok létre íziben, még mielőtt több tucat munkaórát fordítanék a rendszer kistafírozására, hogy aztán fuccsba menjen az egész.
Keresek egy príma, új hajlékonylemezt, akkurátusan leformázom, a rendszer már írja is a létfontosságú adatokat, megvan a harminc százaléka, és akkor hip-hopp, lefagy az egész.
De úgy lefagy, hogy semmi meg se moccan. A -- se működik.
Nem baj, úgyis el kell mennem valahová, addig hátha jobb belátásra tér. Nem szokott, de hátha.
Három óra múltán visszajövök, Varuna moccanatlan és merev, mint idős angol zongoratanárnő, miután mutogatós emberrel találkozott a patika előtt, így hát reset.
Utána az jön, ami ilyenkor jönni szokott, "STOP: C00000218 {Registry File Failure} The registry cannot load the hive (file): \SystemRoot\System32\Config\Software or its log or alternate. It is corrupt, absent, or not writable."
 |
| 3. kép. Ultimate FX 1.0: páratlan mennyiségű effektus, valamennyi finomhangolható, és ingyenes az egész |
 |
Próbáljuk ki az Advanced Startup opciókat, persze egy pillanatig se gondolom, hogy elérek velük valamit, de mért is ne, ingyen vannak. A Last Known Good Configuration természetesen nem nyert, a Safe Mode se, a VGA Mode se, tömören egyik se, de hát ezt előre láttam, ami nagy öröm és sikerélmény.
Más kérdés, hogy a gép továbbra se működik.
Megpróbálom javítani, itt is minden kezdődik elölről, nem találja a korábbi Windows 2000 ültetvényt, Emergency Repair Disk ugyebár nincsen, azaz beszart a halott, írnám, ha stílusom makulátlanságára nem ügyelnék szinte kényszeresen, de ügyelek, tehát inkább azt mondom, hogy rőzse-dalok égnek a lelkemben, füstösek, furcsák, búsak, bíborak.
Megfejthetetlen, mért van az, hogy ha a javító konzolt indítom el, akkor egyből előkerül a korábbi Windows 2000, be is tudok jelentkezni, utána lefuttatom a Check Disket, az megállapítja, hogy minden maximálisan OK, és ennyi. Többet én itt tenni nem tudok, tehát lesz egy telepítés.
Belátható időn belül az utolsó.
Varunából egyelőre kiköszönök, ez azért csakugyan nem megy. Ha nagy hardverbuherátor volnék, akkor persze már rég széjjelcincáltam volna a vasárut, és kezdtem volna apródonként összerakni, amíg ki nem derül, melyik hardverkomponens a hunyó, de hát szó sincsen ilyesmiről. Egyébként a gép nem is az enyém, az IDG vásárolta, majd lesz vele valami.
Azért kell még egyszer visszaraknom rá a rendszert, hogy ZIP lemezre menthessem a szükséges dolgokat, ez sajnos nem kevés, mindent átrakok Godzillára, ő egy 90 megahertzes Pentium, olyan érzés vele dolgozni, mint amikor leszáll az ember a buszról, és ökrös szekérrel folytatja az útját, viszont Godzilla, noha ötéves, még mindig használható. Igaz, ő telivér, fajtiszta Compaq gyártmány, Varuna meg olyan, amilyen. Nem vonok én le ebből semmifajta következtetést, de akkor is az van, ami van.
Mellesleg ezt a cikket már Godzillán írom, Varunán közben folyik a W2K utolsó újratelepítése, ami természetesen megint kiakadt egyszer, ám ez most már végképp nem számít, hiszen mindenképp szerviz következik, noha persze semmi reményem arra, hogy ebből a szörnyszülöttből valaki valaha is használható számítógépet csinál.
*
Egy hét telt el azóta, hogy a fönti bekezdés végére a pontot kitettem, Varuna azóta is működik. Igaz, egyszer se állítottam le, csak hibernálom, tudva, hogy az újraindításnak megvannak a maga vonzatai. Persze ha majd szervizbe kerül a piszok, ott úgy fog felállni, mint a parancsolat, ha két hétig lesz ott, akkor két hétig, mégpedig annak érdekében, hogy cáfolhatatlanul bebizonyítsa, miszerint hülye vagyok, továbbá üldöztetési mániában szenvedő latens elmebeteg, aki a tulajdon beteges pszichéje által generált rémképekkel viaskodik, és ennek révén előbb-utóbb a számítógépeket is megőrjíti maga körül.
Természetesen neki adnak majd igazat.
Váncsa István
