2001. év 9. szám
Rendszerösszeomlás, kék halál, bú, baj, keserv nincsen többé. Múlt századi dolgok ezek, egy korábbi civilizációs fejlődési fok rekvizítumai, felettük eljárt az idő. Immár a harmadik évezredben vagyunk, az informatikai high-tech ma már nem csoda, hanem a mindennapok szerves része, ennek megfelelően észrevehetetlenül, olajozottan működik.
 |
| 1. kép. A kimenet kódkiosztása lehet ISO, Windows, DOS, Mac, Unicode stb. |
 |
| 2. kép. Az ExAb jelenlétében az EPOC Word fölöttébb megokosodik |
Nálam hovatovább negyven napja megy ez így egyhuzamban.
Igaz, hogy ebből harminchárom napot külföldön töltöttem, és csak a repülőtéri check in pultokon láttam számítógépet, de akkor is.
Mellesleg az a harminchárom nap beigazolta, hogy az emberi lény képes heteken át bármifajta informatikai segédeszköz nélkül fennmaradni. Ez, mondhatni, tudományos kísérlet volt, alanyául önnön méltatlan személyemet választottam, így természetesen palmtopot se vittem magammal, és mobiltelefont se, sőt, hogy precízek legyünk, a kísérletre csakis azért kerülhetett sor, mert a mobilnak muszáj volt itthon maradnia.
A titokzatos asszony bekecse
Mint a múlt hónapban írtam, azt mondták a szolgáltatónál, hogy a mobilom azért nem működik, mert lefagyott. A mobil a maga módján számítógép, tehát az a normális, ha lefagy. Én ezzel mélységesen egyetértettem, minden számítástechnikai tapasztalatom ezt a vélekedést támasztja alá, persze ezzel együtt úgy képzeltem, hogy ami lefagyott, az rögvest ki is olvasztható. A mobiltelefonhoz az ember olyan fogalmakat társít egyebek között, mint gyorsaság, kényelem, komfort meg hasonlók, tehát úgy képzeli, hogy megy a szolgáltatóhoz a fagyott mobiljával, amiért mellesleg egy hónappal korábban majdnem kilencvenezret adott (kedvezményesen), ott a fagyott jószágot megnézik, forró vízbe dobják, kihalásszák, és annyi. Fél perc. Na jó, tizenöt.
De nem.
Két hét, mondta a szakférfiú.
Ilyen nincs, mondtam én.
De van, mondta ő, aber ha nem tetszik, menjek el a Nyírfajd utcába, ott van a gyártó szervize, azok megjavítják rögvest. Fogott egy cédulát, és szép gyöngybetűkkel felírta rá a címet: Budapest, XXIX. kerület Nyírfajd utca 173., telefonszám.
Hazamentem, kezdtem keresni a térképen a Nyírfajd utcát, kiderült, hogy a XXIX. kerületben Nyírfajd utca nincs is egyáltalán.
 |
| 3. kép. Efféléket szoktunk PhotoImpacttal előállítani |
Ekkor már kezdtem gyanakodni, de nem eléggé.
Felhívtam a cetlin szereplő telefonszámot, az stimmelt, elárulták, hogy ők valójában nem a XXIX. kerületi (és mellesleg nem létező) Nyírfajd utcában, hanem az LVIII. kerületi Mannazuzmó tér 20. szám alatt találhatók. Odamentem és megállapítottam, hogy a Mannazuzmó téren egyáltalán nincs húszas szám. Később szelíd és segítőkész bennszülöttekkel elegyedtem szóba, ők rámutattak, hogy Mannazuzmó tér 20. csakugyan nincs, illetve van, de a Fenyőpinty utcából nyílik, és
a Mannazuzmó tértől legalább tíz perc gyalog. Továbbá nincs rá kiírva, hogy Mannazuzmó tér 20., tehát csak azért tekinthető Mannazuzmó tér 20.-nak, mert az ott lakó és dolgozó népesség valamikor az ősidőkben Mannazuzmó térinek kezdte érezni magát, s e tévhitéhez azóta is makacsul ragaszkodik.
Elmentem a Fenyőpinty utcába, és megkerestem a Mannazuzmó tér 20.-at, ott egy finom modorú portással találkoztam, aki elmondta, hogy hátul az udvar sarkában csakugyan van egy furcsa nevű szerviz, félfogadás hétfőn, szerdán és pénteken 10:30 és 11:45 között, újholdkor, teleholdkor és Ramadán idején a félfogadás szünetel.
 |
| 4. kép. PhotoImpact 6-ban készült decens, polgári weboldal |
 |
| 5. kép. Indul a láncfűrész |
 |
| 6. kép. A tervező élettel töltheti meg a száraz híranyagot |
Ekkor már délután negyed egy volt, a portás elmagyarázta, melyik út vezet ki erről a vigasztalan, vad vidékről, így aztán szerencsésen hazatértem, befejeztem a múlt havi README-t, elküldtem, és másnap délelőtt a Fenyőpinty utcai Mannazuzmó tér 20.-ban toporogtam megint.
Na, mi van, kérdezte tőlem a pult mögött álló titokzatos asszony, akinek méla, tűnődő arcvonásai voltak, és olyasfajta bekecset viselt, amilyet az alföldi böllérek húznak magukra téli hajnalokon, amikor a sertéspopuláció életét és testi épségét veszélyeztetik.
Se kép, se hang, mondtam, és centinként pöcköltem feléje az asztalra helyezett mobiltelefont.
Egy hét, mondta ő, miközben tekintete az ablakon keresztül a Fenyőpinty utcán, sőt a Mannazuzmó téren túli messzeségekbe fúródott.
Mondtam neki, hogy a szolgáltató szerint ők az ilyesmit negyedóra alatt rendbe hozzák, de erre semmi módon nem reagált. Azt is mondtam, hogy másnap elutazom, távoli, veszélyes országba megyek, s ott valószínűleg szélsőséges iszlám terroristák ejtenek majd foglyul, s mielőtt kivégeznének, fölhívnám a szeretteimet legalább. Ha pedig ezt megúszom, beállok a légióba, és az minimum öt év.
Mi lesz velem, ha öt álló éven át még a sógort se tudom fölhívni?
A pult mögött álló titokzatos aszszony azt mondta, hogy akkor is egy hét, szemének színe pedig a füstölt csülök főzőlevéhez volt hasonlatos.
Másnap felszálltam a repülőgépre, a mobilom viszont a Fenyőpinty utcai Mannazuzmó tér 20.-ban maradt. Ezért aztán a Revót is otthon hagytam, minek hurcoljam körbe a fél világon, ha még az e-mailjeimet se tudom vele letölteni.
Ülök majd valahol az Isten háta mögött egy tengerparti kávézó teraszán, whiskyt iszom, hallgatom az óceán hullámainak moraját, és nem fogom tudni, mit mondott Setéth Vazul, amikor Cserszömörcére látogatott.
Borzalom.
Utazás közben azért ragaszkodom az e-mailhez, mert vannak hírlevelek, amelyekből mindig megtudható, merre járt és miket beszélt Setéth Vazul. Mellesleg a világlapokat is veszem, hiszen akad bennük mindenféle szórakoztató, színes csacsiság a nemzetközi politika tárgyköréből, továbbá a világ fontosabb gazdasági, pénzügyi, kulturális, tudományos és egyéb újdonságait illetően, ez mind nagyon érdekes, de nem fontos. Nekem Setéth Vazul a fontos, vagy az ő brancsából akármelyik ámokfutó, teljesen függetlenül attól, hogy ezekről az urakról néhány éve még nem tudott senki, a saját anyjuk se mindig tartotta evidenciában, hogy őket is a világra hozta egy baljóslatú éjszakán, mindegy, nekem az a rögeszmém, hogy rajtuk kell tartanom a szememet.
Csak hát ez most nem működött, mégis túléltem. Kísérletem tehát azt valószínűsíti, hogy az átlagos emberi lény kábé egy hónapig elvan e-mail nélkül, sőt Setéth Vazul nélkül is, feltéve, hogy renyhe intellektusát jobb híján whiskyvel, szivarral és néhány világlappal stimulálhatja.
Aztán úgyis hazajön, és akkor már minden csodás.
A hollandus meg az öt tehén
Akklimatizálódni persze fokozatosan kell, nem úgy, hogy felszállunk a budapesti gépre, aztán fékevesztetten habzsoljuk a magyar napisajtót, sőt fejből megtanulunk minden olyan tudósítást, amelyben Setéth Vazulnak vagy társainak a neve felbukkan. Ezzel úgy járhatunk, mint
a lágerből kiszabaduló fogoly az oroszkrémtortával, tehát belepusztulhatunk a gyönyörökbe. Fő a mértéktartás. A gépen nem újságot követelünk, hanem innivalót, és az elkövetkező napokban is alaposan meggondoljuk, mi a teendő, amikor egy napilap és egy üveg bor között lehet választani.
Továbbá a tévé is maradjon kikapcsolva.
Mindamellett második naptól kezdődően kezdtem letöltögetni az e-mailjeimet, de előbb csak a Revót használtam, aztán a netBookot, és ezen a szinten meg is álltam keszonozni.
Varuna elindítása nem sürgős.
 |
| 7. kép. Átlátok rajtad, Natasa |
 |
| 8. kép. A szövegtömb lement hídba |
 |
| 9. kép. Ilyen honlap csakugyan létezik, ám eredetileg kissé szürkébb. A Dreamweaverrel némiképp feldobtam |
Sajnos egy vezércikket kellett írnom hamarjában, de azt is megoldottam a netBookon, amely gép szövegszerkesztő-képességei mostanában némiképp feljavultak.
Először is a kész írásművet immár RTF-be (vagy HTML-be) tudom rajta konvertálni, azaz a netBookról (vagy a Revóról) egyenest a szerkesztőségbe mehet a formázott szöveg, nem kell asztali gépet közbeiktatnom. Ez egy XConverter nevű alkalmazásnak köszönhető, lényege, hogy a továbbiakban akár a húszdekás Revón is teljesen szabványos RTF vagy XLS (esetleg DBF) állományt hozhatok létre (lásd az 1. képet), az elküldéséhez pedig nem kell más, csak egy mobiltelefon. (Ha már itt tartunk: hazatérésem után elmentem a Mannazuzmó téri titokzatos asszonyhoz, és visszakaptam tőle a mobilomat, aminek csak a kasznija a régi, a belsejét, lévén totálkáros, mindenestül kicserélték.)
Másodsorban találtam egy alkalmazást, amely az EPOC Word képességeit éppen abban az irányban bővíti, ami számomra minden szövegszerkesztőnél a legfontosabb, jelesül a szövegbevitel automatizálása, illetve a rövidítések használata felé. A neve is erre utal, ExAb, mint Expand Abbreviations, a dolog természetéből fakadóan az MS Word AutoCorrect, illetve AutoText szolgáltatására emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy az ExAb önálló, a szövegszerkesztőtől független alkalmazás (lásd a 2. képet), a levelezőprogramban vagy a Presentation Makerben éppúgy működik, mint a Wordben. Rövidíthetünk e-mail- vagy webcímeket is, ilyesmivel találkozva az ExAb elindítja a levelezőprogramot vagy a böngészőt, tartalmazhat a rövidítés állománynevet, ekkor az ExAb megnyitja a megfelelő dokumentumot, illetve elindítja a megfelelő alkalmazást. Emellett hajlandó például arra, hogy valamely adatbázisból kikeresse azt a rekordot, amelyik a kurzor előtti szót tartalmazza, majd ezt a szót a rekord általam kijelölt mezőivel írja felül. Tud még titkosítani, tehát kódol és dekódol, tud számolni, ha beírom a szövegbe, hogy SIN(LOG(ABS(38÷-3xPI)))= és azt hazudom neki, hogy ez egy rövidítés, akkor kiszámolja az eredményt és odaírja, hogy 13; ha pedig az ExAb egy $ jelet talál valahol, akkor azt megelőző karakterláncot zeneműnek tekinti és lejátssza. Sok egyebet tud még, ára ehhez képest igen mérsékelt, tíz angol font mindössze. A program helpjéből megtudható, hogy az ExAb korábban a Macro5 nevű (méltán nagyra becsült) EPOC alkalmazásra épülő makró volt, és ingyenes.
A mostani változatot viszont már önálló programként írta meg szerzője, egy bizonyos Huub Linthorst nevű leideni hollandus, a fia pedig azt javasolta neki, hogy gazdagodjon meg. Huub Linthorst ezen eltűnődött, majd elhatározta, hogy szellemi termékéért ezentúl darabonként tíz fontot (tizenöt dollárt vagy harminc márkát) kaszál, és így csakugyan meggazdagszik. Az ExAb a Tucowsnál lelhető fel, rendfokozata öt tehén.
Mikor a láncfűrész felsikolt
Az EPOC ER5 gyönyöreiből ennyi egyelőre elég, bár menet közben további, fölöttébb érdekes és hasznos cuccokat szedtem össze, róluk majd máskor. Van viszont PhotoImpact 6, elődeiről bőséggel volt szó ebben a rovatban, az 5-ös verzió fölött 99 decemberében örvendeztem, használom azóta is. Érdekes program, én azért szeretem, mert olyasféle dolgokat tudok létrehozni vele, mint aminő például a 3. kép: ezt talán ne minősítsük esztétikailag, maradjunk annyiban, hogy színvilágát tekintve e lap képanyagától valamelyest különbözik, s így a nyájas olvasó szeme vélhetőleg nem siklik el fölötte. És pont ez a cél.
Az új verzió annyival ügyesebb, hogy ebből a tengernyi szépségből direktben weboldalt kovácsol, tehát e program birtokában a naiv webművész gyakorlatilag bármit elkövethet, lelkének leglidércesebb tartalmait is HTML dokumentummá szublimálhatja, még tanulnia se kell hozzá, a PhotoImpact használata roppant egyszerű. Úgy nyit meg egy létező weboldalt, mint egy grafikát, például a 4. képen azt látjuk, hogy megnyitottam egy teljesen normális HTML állományt, majd a Photo-Impact képszerkesztő eszközeivel némiképp feljavítottam, minthogy korábban nem volt kellőképp csicsás, így viszont annyira szép lett, hogy a szívnek meg kell szakadnia.
Természetesen az oldal alapja eddig is egy szép nagy JPG állomány volt, szakszerűen fölszeletelve és optimalizálva, a linkek a szeletkék megfelelő koordinátáihoz kapcsolva, ám ezt nem a PhotoImpact állította elő, ő korábban ilyet nem tudott.
Most viszont úgy szeletel, mint egy dalos ajkú portugál halászlegény, és persze sokkal készségesebb, mint a hasonló célú hóttprofi programok. Azoknál pontosan kell tudni, mit akarunk, itt nem feltétlenül. (Noha persze előnyös, ha keblünkben az oldal működésére vonatkozólag néhány kósza idea tanyát ütött.) Egyszerűen meghívjuk a texasi láncfűrészes gyilkost, aki itt a Slicer névre hallgat, ő szétnéz, fölvázol egy akcióprogramot, ezt bemutatja (5. kép), mi jóváhagyjuk, és annyi.
Az oldalszerkesztés roppant intuitív (6. kép), éppen olyan, mintha grafikát hoznánk létre, van egy háttér, előtte vannak objektumok és ezeknek van egy bizonyos mélységi elrendeződésük. A szövegsor vagy szövegtömb is objektum, lehet húzni-vonni ide-oda, rém egyszerű az egész, egy értelmesebb majom tíz perc alatt megtanulná. Az objektum természetesen lehet részben átlátszó, így átsejlik rajta a háttér meg a mögötte húzódó címsor, ami persze egy grafikai programnál nem nagy kunszt, de ha ezt működni látjuk a böngészőben (7. kép), és tudjuk, hogy ez speciel nem grafika, hanem valódi HTML dokumentum, akkor azért lehet csodálkozni egy keveset. És ez még istenes, mert hiszen eddig eszünkbe se jutott kihasználni a program exkluzívabb csalafintaságait, de persze annak sincs akadálya: kattintunk kettőt-hármat, és lett egy nem mindennapi szöveges oldalunk (8. kép). Őszintén szólva nem igazán tudom, hol lehetne a siker reményében alkalmazni egy ilyenfajta layoutot, de ahhoz kétség nem férhet, hogy gyönyörű.
Ha jól sejtem, a PhotoImpact nem tartozik a széles körben ismert alkalmazások közé, így tehát alkalmas arra, hogy látványos effektusaival felebarátainkat elkápráztassuk - már ha ez a cél. Ha nem, akkor nézelődjünk tovább a piacon.
 |
| 10. kép. Itt nemcsak Flash-gombok lesznek, hanem a kép is változni fog, ahogy mozgunk az oldalon; ha például az egérmutató a "csalik" szó fölé kerül, eltűnik a hölgy és a helyén megjelenik egy műanyag lótetű |
 |
| 11. kép. Szintén egy feljavított oldal, az eredeti, némileg sivár látványt egy csöndes, vidéki vasútállomás képével próbáltam emberközelbe hozni |
 |
| 12. kép. A Tűzijáték igen drága, viszont nem titok, hogy mennyibe kerül |
Az Álomszövő visszatér
Flash 5 is van, de azt gyanítom, hogy a világ hálóvándorainak lelkében akut flashmérgezés kezd kialakulni. Sőt még csak internetezni se muszáj ahhoz, hogy az ember torkig legyen a Flash áldásaival, fogunk egy cédét, amelyen valaki valami számunkra is előnyös dologról akarna meggyőzni minket, bedugjuk a meghajtóba, és rögvest elindul egy animáció, aminek se füle se farka, viszont hosszú és nem vezet sehová. A hálón ez persze gyakoribb, ám ott a műalkotás befogadója általában véleményt is nyilváníthat, ezért van az, hogy a Flash-parádékat többnyire ki is lehet kerülni: látunk egy pre-nyitóoldalt, amiről eljuthatunk a valódi nyitóoldalra, ami lehet Flash-sel vagy Flash nélkül. Az utóbbi olyan, amilyen egy weboldal lenni szokott, a Flash-oldal viszont nagyon mozgalmas, tök értelmetlen és nem visz sehová.
A cég felvett egy Flash-animátort - flashmant -, ő pedig igyekszik a fizetéséért megdolgozni, hogy ki ne rúgják. Így aztán mindenki láthatja, hogy profizmus van jelen, ám az oldal ennek ellenére használható.
Tavaly áprilisban volt itt szó a Flash 4-ről, akkor említettem néhány olyan helyet, ahol a vektorgrafikus animációk úgy jelennek meg, hogy nem legázolják, hanem mondhatni feldobják az oldalt. Nagyon szép dolgokat lehet a Flash révén alkotni, azóta is találkoztam ilyenekkel, de mindegyikkel csak egyszer. Ugyanis attól, hogy egy oldal szép - vagy akár nagyon szép - nem fogom még egyszer meglátogatni, csak akkor térek vissza, ha érdekel a tartalom, viszont ebben az esetben nem gyönyörködni akarok, hanem olvasni vagy letölteni. Persze azért legyen mutatós az az oldal a maga módján, mondjuk, ne legyen rondább, mint egy félig szétszedett Szaratov hűtőszekrény a hulladéktelepen, s akkor már jó. És ne legyen animálva, ha szabad kérnem. Maximum kis gombocskák izegjenek-mozogjanak, de az oldal egésze maradjon veszteg. Ha viszont azt hisszük, hogy azért internetezik tengersok ember szerte a világon, mert szép weboldalakat akar látni, akkor zseniális programozói gárdánkat leonardói képességű grafikusokkal egészítsük ki, és adjuk a kezükbe a legjobb webfestő ecsetet, ami ma kapható, ez pedig valószínűleg továbbra is a 9. képen látható Dreamweaver.
Az egy évvel ezelőt-ti állapotokhoz képest (akkor volt szó itt róla ugyanis) decens változás, hogy Flash-gombokat tudunk az oldalon elhelyezni (ez a művelet látható a 10. képen), továbbá Flash-szöveget, tehát semmi animált GIF. Mellesleg az animációkhoz ingyenes stílusok a Macromedia Exchange for Dreamweaver nevű weblelőhelyen bőséggel találhatók. Amúgy egyébként régen láttam olyan egész számú növekménnyel (3 => 4) megtisztelt új verziót, ami oly kevés említésre méltó újdonsággal büszkélkedne, mint az új Dreamweaver; a gyártó tíz ilyet tud felsorolni, ebből legalább nyolc vagy nem újdonság, vagy nem méltó említésre. A maradék kettőből egyet már említettem, a másik egy Asset Panel nevű izé (lásd a 11. képen), arra szolgál, hogy a webállomáshoz tartozó képeket (hangokat, animációkat etc.) egy helyről kezelhessük. Forradalmi elgondolás, de például az IrfanView nevű ingyenes képnézegető program több újdonsággal szokott előrukkolni olyankor, mikor a verziószámát egy századdal (mondjuk 3.31-ről 3.32-re) emeli. Ezzel együtt valószínű, hogy a Dreamweaver 4 még így is a legjobb webszerkesztő a piacon, kivéve azt az esetet, ha az Adobe GoLive 5.0 jobb, mert azért ennek is van egy esélye. Jövő hónapban, ha Isten is úgy akarja, megnézzük. Mellesleg a Dreamweavernek továbbra is megvan a mátkája, a Fireworks nevű web-
orientált képszerkesztő, olyan, mint a PhotoImpact, csak rettentő profi. Profizmusát két dolog igazolja: részint a felhasználói felület (lásd a 12. képen), ami olyan, mint a Dreamweaveré vagy a Flashé, másrészt pedig az ár. A Fireworks 5.0 gyakorlatilag semmi újat nem hoz a 4.0-hoz képest, viszont az upgrade ára 149 dollár. Gyakorlati használhatóságát tekintve - Isten bocsássa meg nekem - sehol sincs a Ulead PhotoImpact 6-hoz képest, viszont ez utóbbinak a teljes (nem upgrade) ára 89,95 dollár, mármint a letölthető változaté, de a dobozos kiadásért is csak egy százast mernek kérni Uleadék.
Aztán csodálkoznak, hogy nem viszik semmire.
Váncsa István
