Rendszerváltozás II.
2001. év 52. szám
Alig több mint egy hónap leforgása alatt két rendszerváltozást hajtottam végre, de nem részlegeset ám, hanem pincétől padlásig. Sorsfordító időket élünk, bár ezt is meg lehet szokni, néhány hét, és az ember máris oly magától értetődően
viseli a hivatásos forradalmár szerepkörét, mint egy házikabátot:
igen, lánglelkűek vagyunk, arcélunk késpenge, tekintetünk a távolba fúródik,
állunk a bérci tetőn, szakállunkat üvöltő szél cibálja, és a jövőbe mutatunk.
 | |
| |
Jól festenénk a budaörsi szoborparkban, ámbár ott kissé hűvös van mostanság.
Az első rendszerváltozás abszolút sikeréhez kétely nem fér. Mint a múlt hónapban beszámoltam róla, ez a forradalom kisöpörte az általam használt noteszgépről a Windows 98-at, és helyébe Linuxot ültetett. Nyilvánvalóan tudtam előre, hogy ez mivel jár, hiszen a Windows 98 az, ami, míg ezzel szemben a Linux messzemenően stabil, professzionális képződmény, éppen ezért segítem hatalomra, de hát más tudni valamit és más ugyanazt a mindennapi gyakorlatban folyamatosan tapasztalni. Lényeg az, hogy a Linuxot öt hete nem indítottam újra, míg viszont a Windows 98-at naponta többször is. Ez úgyszintén természetes, sőt rendjén való, viszont most már meg tudom érteni azokat, akik pár napnyi ismerkedés után a Linux fanatikus híveivé lényegülnek át. Ha ugyanis az ember korábban csakis Windows 9x-es tapasztalatokat gyűjtögetett, akkor az a normális, ha az életét akarja adni a Linuxért, vagy legalább a vérét akarja ontani érte, és ha ellenségnek tekint mindenkit, aki a Linux-fundamentalisták szűk körén kívül rekedt.
Ha viszont korábban inkább az NT/2K vonalhoz volt szerencsénk, akkor más a helyzet, akkor ez már nem vallási kérdés, hanem semmilyen, már amennyiben az asztali operációs rendszer kategóriáján belül maradunk. A Windows 2000 Linuxra való lecserélése, mint opció, föl sem merülhet, némelyek képesek ugyan mellette Linuxot futtatni, ám ez csupán szabadidős tevékenység, bár annak bizonyára kreatív.
Arccal az XP felé
A W2K-t csakis XP-re cseréljük le, már ha lecseréljük. Ehhez is kell valamifajta motiváció, mondjuk az, hogy cédét szeretnénk írni. Nagyjából ennyi elég is, cédét írni mindenki akarna, de a W2K alatt nem igazán sikerül. További mo-tiváció lehet talán az, hogy NT/W2K alatt bizonyos dolgok, például régebbi CD-kiadványok nem használhatók. Ez, ami azt illeti, elég gyenge érv, bár nyilván mindenkinek van hasonló tapasztalata, nekem például az egyik kedvenc korongom a Microsoft Art Gallery, ami a londoni National Gallery gyűjteményét tartalmazza, ám őt az NT 4.0 hadrendbe állításától a Windows 98-at futtató Omnibook érkeztéig, azaz öt esztendőn át kényszerszabadságolnom kellett, aztán a Windows 98 kihajítása után megint, de most már csak ideiglenesen, minthogy az XP alatt ő is futni fog.
Egyébként a Microsoft szerint tíz oka van az emberfiának arra, hogy korábbi Windowsát XP-re cserélje le, nekem viszont van egy tizenegyedik. Ez pedig abban áll, hogy az újabb és újabb alkalmazások felrakásával egy idő után anynyira szétzüllesztem a rendszert, hogy azon már semmi se segít, egyszerűen le kell törölni és föl kell rakni megint. Ha pedig közben lett újabb Windows, akkor nyilván azt kell fölrakni. Linux alatt ilyen gond nem lesz, másfél-két évenként fölteszem a StarOffice újabb ver-zióját és passz. További alkalmazásokat részint nemigen találok, részint meg nem is hiányzanak.
Betárazom tehát a cédét, újraindítok, és a teljes c: meghajtót szétbombázom, ahogy ez nálam a fentebb leírtak miatt ilyenkor szokás. Az adataim egy másik meghajtón vannak, azokat nem fenyegeti veszély, sőt épp most, a telepítés harminchat perce alatt vannak a legnagyobb biztonságban, most ugyanis ki vagyok rekesztve a rendszerből és ily módon esélyem sincs arra, hogy a merevlemezen található pótolhatatlan információk bármelyikét fizikailag, azaz teljes brutalitással megsemmisítsem. Az olyan vackokkal, mint a grafikus héj látványára vonatkozó beállítások, rendszerhangok meg effélék, nem szoktam törődni, de ha ez is érdekelne valamiért, van az XP cédén egy Files and Settings Transfer Wizard, ami kérésre összegyűjti a korábbi Windows beállításaira vonatkozó információkat, továbbá a Favorites könyvtár tartalmát, a leveleket, a címkönyvet és a hasonlókat, ezeket elrakja valami biztonságos helyre, majd alkalmazza, ami azért szép dolog. Mindenesetre én irigylem azokat, akik oly ritkán szoktak Windowst újratelepíteni, hogy ezeket a dolgokat nem oldják meg saját maguk reflexből, gondolkodás nélkül, automatikusan.
Apropó harminchat perc: az XP előre bejelenti, hogy meddig fog tartani a telepítés, és az csakugyan addig is tart. A harminchat perc egyébként jó idő, az NT 4.0-nál átlagosan háromnegyed órát vett igénybe, és ráadásul nem kevés emberi közreműködést igényelt, a SuSE Linux 7.3 behurcolkodása egy óra volt, persze a telepítendő alkalmazások kiválogatásával együtt. Az XP viszont egyáltalán nem igényli a jelenlétünket, miután egyszer újraindítottunk és beállítottuk a lokális jellemzőket, elmehetünk például vásárolni, ebédelni, temetésre, mikor visszaérünk, a rendszer fenn van és működik.
Előre a tökéletesedés útján
Valójában ehhez még hiányzik valami, minthogy az én fogalmaim szerint a rendszer akkor működik, amikor már lóg az interneten, ám ez esetünkben csakugyan néhány pillanat. Az XP támogatja a szélessávú internetelérés különféle formáit (DSL/ADSL/kábel), külső szoftverre nincs szükség, elindítom a New Connection Wizardot, beírom az azonosítómat meg a jelszót, klikk, és működik az ADSL. Nem kenyerem a kincstári lelkendezés, mégis megjegyzem, hogy az internetkapcsolat beállítása hat évvel ezelőtt az NT 4.0 alól babrásabb volt valamivel. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy a világ igenis fejlődik, sőt mondhatni megállíthatatlanul halad előre a tökéletesedés útján, már amennyiben csakis az operációs rendszerek és a PPPoE kapcsolatát vesszük alapul. Ha további szempont-jaink is vannak, akkor a kép valamelyest árnyaltabbá válik, ám az csakis a mi hibánk.
A telepítés végén a rendszer gratulál nekem, aki végül is a világon semmit sem csináltam, tőlem függetlenül ment végbe az egész. Ezzel egyidejűleg dal-ra is fakad, minthogy ő erősen multi-médiás képződménynek tudja magát, és ezt mindenképp jelezni óhajtja. Méltatlan személyem pedig elszánt internetes rádióhallgató, úgyhogy e tekintetben egymásra is találhatunk akár.
Előbb azonban aktiválnom kell a rendszert az interneten keresztül, ez csupán egy klikk, aminek eredményeképp a Nagy Testvér nagy-nagy számítógépe megjegyzi, hogy én ezt meg azt a Windows-példányt felraktam egy asztali gépre, ami áll egy ilyen processzorból, egy olyan alaplapból, egy amolyan videokártyából és így tovább.
Ha tehát ezt a Windows-példányt föltenném egy másik gépre, és ott megint aktiválni próbálnám, a Nagy Testvér tüstént a vízbe fojtana; aktiválás nélkül viszont a rendszer csak harminc napon át működik. Természetesen lehetséges, hogy ezt a gépet előbb-utóbb mégiscsak elásom, vagy legalábbis kicserélem benne az alaplapot, a rendszer ezt nyilvánvalóan bűncselekménynek tekinti, haladéktalanul értesíti a Nagy Testvért, a BSA-t, a CIA-t és a KGB-t, kiszáll a kommandó, rám töri az ajtót, és akkor nekem végem.
Addig azonban szóljon a zene.
Dokument jeszty
Mostanában az Audio Mill Bitbop Tuner nevű igen príma és persze ingyenes programot használtam, azt előzni vagy csak utolérni sem igen lehet, de nem is várom el. A Bitbop Tuner először kéri három olyan művésznek a nevét, akiket az adóalany szívesen hallgat, majd ezek alapján az internetes rádióállomások ezreiből kiválasztja azt a néhányat, amelyet az alanynak jó szívvel ajánlani mer. Ezeknek a kínálatát valós időben követhetjük nyomon, van mondjuk hat program, és lehet látni, hogy hol mit játszanak, a hallgató tehát nem vaktában keresgél, hanem mindig tudja, miért épp oda teker, ahová.
Nos, az XP effélét csakugyan nem nyújt, hanem először is valamiféle .NET-útlevél kiváltását teszi kötelezővé, e tárgyban számos túlzsúfolt és át-tekinthetetlen ablakkal hozakodik elő, majd szigorú kihallgatás következik, kap az alany egy kérdést, válaszol, a válasz elmegy a központba (nyilván a Ljubjankára), ott kiértékelik, újabb kérdés jön, válasz, Ljubjanka és így tovább mintegy fél óráig. Végül, ha az átvilágítás sikerrel járt, az alany jogot nyer arra, hogy az msn music hálózathoz tartozó állomásokat hallgassa. Ennek a megvalósítása a továbbiakban is igen nagy hűhóval jár, a vizuális környezet pedig meglehetősen vásári, viszont ha akarom, egész nap Bill Evans, Charlie Mingus, Eric Dolphy, Erroll Garner, Herbie Hancock, John Coltrane, Miles Davis, Ornette Coleman, Thelonius Monk és a többiek bazseválnak a fülembe, miközben másvalakik folyton el akarnak nekem adni valamit, hol ezt, hol azt.
Ehhez képest az Audio Mill Bitbop Tuner szuperkulturált megoldás volt, viszont ráült a processzorra. Proceszszorteljesítményben egyébként sem vagyok túl jól eleresztve, de Bitbop Tuner a hatvan százalékát elvitte annak a kevésnek is, ami van. A Windows Media Player ezzel szemben igen kevés számítástechnikai teljesítményt követel, viszont amikor az Internet Explorerbe épülve adja elő magát, akkor rendszeresen hasra esik. Az Internet Explorer tehát továbbra is félóránként elszáll, viszont - ez fontos - XP alatt még nem volt olyan, hogy egy füst alatt az egész Windows-shellt is vitte volna magával, ahogy ez nálam a W2K alatt szokása volt. Mint föntebb mondtam,
a világ igenis fejlődik, sőt mondhatni megállíthatatlanul halad előre a tökéletesedés útján, halleluja.
Az egyszerűség bonyodalmai
A világ ilyeténképpen való szüntelen jobbulásának egy további jele, hogy az IE valamennyi összeomlását jelenthetem a Microsoftnak, a szöveget természetesen a rendszer generálja, én csak egyet kattintok, és máris útnak indul a levélkém, tisztára mint egy hiperaktív Mikes Kelemen, olyan vagyok. Egyébként nagyanyám annak idején roppant boldog volt, ha levelet kapott, bár ez igen ritkán adatott meg neki, én viszont félóránként küldök levelet a Microsoftnak, és rajtam kívül ezt még emberek milliói művelik, ergo felbecsülhetetlen mennyiségű levél érkezik a Microsoft nádfedeles kicsi házikójába, s az ott lakók emiatt nyilván kimondhatatlanul boldogok.
Visszatérve a muzsikaszóhoz: az 1. kép
A tőkéseké a haszon
Az XP telepítése után pár napig minden megmagyarázhatatlanul jól működött, ami nyilván csak a véletlen műve lehet, minthogy az infrastruktúra (értsd a hardver) totálisan reménytelen és bezúzásra ítélt, noha ennek az időpontját a lehető legtávolabbi jövőbe szeretném kitolni. A jól működésen azt értem, hogy bekapcsolom a gépet, és az elindul. Korábban is elindult, de általában az ötödik-hatodik nekifutásra állt föl a rendszer, így a bootolási időre általában fél órát kellett számítanom, ám erre csak azt tudom mondani, hogy az ember idővel mindenhez hozzászokik.
Mindenesetre az XP brillírozása némiképp zavarba hozott, pedig már sokszor megtapasztaltam, hogy az ilyen jelen-ségek mögött általában a hardver- és szoftverkörnyezet egymástól független és esetleges megváltozásának véletlenszerű időbeli egybeesése áll. Nem arról van szó tehát, hogy az XP egy csoda, ami egy totálkáros Wartburg roncsain is röhögve elfut, hanem arról, hogy véletlenszerűen és átmenetileg megjavult a dög, mármint a hardver, ám ennek nem kell örülni, mert az ilyesmi általában valami nagy-nagy disznóság előjele.
Ha valami, ami korábban megbízhatóan rossz volt, hirtelen brillírozni kezd, az azt jelenti, hogy érzi a vesztét. Néhány nap, és kiszenved mindörökre.
Azóta ez is megvolt, béke poraira.
Persze hogy mi a halál és az pontosan mikor áll be, azt még egy ember esetében is nehéz szabatosan megmondani, számítógépnél pláne. Ebben a hullában van két príma SCSI merevlemez, jó a video- és a hangkártya, a hálózati kártya és így tovább egészen a házig, ami arra utal, hogy a fennállás és az elmúlás fogalmának filozófiai problémáit akkor sem mindig kerülhetjük ki, amikor egy számítógépről beszélünk csupán.
De erről talán egy másik alkalommal.
Végül is ennek a szövegnek nagy részét a noteszgépen hoztam össze Linux alatt, ám ez az XP-re nézvést semmi rosszat nem jelent. Az XP messze a legrokonszenvesebb Windows az eddig ismertek közül, némelyek szerint ez nem jelent túl sokat, de azért mégis. Én személy szerint aligha adnék ugyan érte x ezer forintot, hiszen ha nem dolgoznék egyebek között a Számítástechnikának is, akkor nem volna szükségem olyan alkalmazásokra, amelyek csak Windows alatt érhetők el. Illetve ha még-
is volna, akkor ott a Win4Lin, bár ahhoz szükségem volna egy Windows 95-re vagy 98-ra is, ami természetesen emulátor alatt futtatva se jobb, mint egyébként, és ráadásul a kettőnek az árából majdnem kijön egy XP.
Megfontolásra érdemes továbbá a WMware Workstation 3.0, ez tudvalévőleg virtuális gépet hoz létre Linux (vagy akármi) alatt, és azon a virtuális gépen akár XP-t is lehet futtatni, miáltal is a XP árának több mint a duplájáért élvezhetném a Linux ingyenességének összes áldásait.
Akárhogy is döntök, a Microsoft bevételét növelem valamennyivel. Ha nem döntök sehogy, akkor is.
Váncsa István
