SyMon mágus diadala 2003. év 31. szám A szerző a továbbiakban is bootkezelőkkel cicázik, ám ezenközben koponyát lékelő óegyiptomi orvosnak érzi magát Júniusban hét különböző bootkezelőt említettem meg ezeken az oldalakon, jelesül a következőket: BootIt Next Generation, Acronis OS Selector, Boot Manager Boot-US, Graphical Boot Manager, MasterBooter, Multiple Boot Manager és Partition Boot Manager ­ némelyikről aránylag hosszabban volt szó, némelyiknek épp csak leírtam a nevét. Erre a hónapra további öt példány maradt, velük kissé részletesebben foglalkozom. Egyikük-másikuk fajsúlyosabb képződménynek tekinthető, ezt már az is jelzi, hogy dokumentációjuk általában terjedelmes, mindenféle rettentő igéket tartalmaz, és ráadásul a kötelező olvasmányok közé tartozik. Ez utóbbi körülményre maga a dokumentáció mutat rá, amenynyiben leszögezi, hogy a partíciók és a boot szektor babrálása egyáltalán nem triviális feladat, a merevlemez teljes adatvesztését lehet elérni általa, éppen azért kívánatos, hogy aki ilyesmivel próbálkozik, legalább nagy vonalakban sejtse, mit csinál. Ezzel együtt abban a tudatban fogjunk a dolognak, hogy operációnkkal a rendszeren lévő információk minden bitjét halálra ítéljük. Elképzelhető ugyan, hogy egy részük kegyelmet kap, ám ez csakis a vak véletlen szeszélyétől függ, semmi mástól. Idővel aztán látni fogjuk, hogy műtéti beavatkozásainkat a rendszer egyre gyakrabban éli túl, vagyis amit művelünk, az igazából csak annyira kockázatos, mint, mondjuk, egy agyműtét. Köztudomású, hogy az ókori Egyiptom orvostudorai borzasztóan szerettek koponyát lékelni, sőt úgy vélték, ezen az úton a legtöbb ismert betegség gyógyítható. Ebben a hitükben pedig azért nem ingatta meg őket semmi, mert a műtét után gyakorlatilag valamennyi paciensük kiadta a lelkét, márpedig a halottról okkal tételezhették föl az ő orvosai, hogy ha élne, a gyógyulás kétségbevonhatatlan jeleit mutatná, és általában is igen jól érezné magát. Mármost ezen hősi idők óta pár ezer év telt el csupán, manapság mégis azt látjuk, hogy a betegek igen jelentős hányada éli túl a terápiát, aki pedig belepusztul, az nagy valószínűséggel akkor is meghalt volna, ha orvossal sohasem találkozik. Kísérletezzünk nyugodtan mi is, idővel csak-csak belejövünk. Egy valamit viszont nem árt szem előtt tartani, ezt márciusban már leírtam, most csak idemásolom: "Ha az ember visszaeső jelleggel merevlemezt particionál, operációs rendszereket telepít és távolít el, bootmanagerekkel bíbelődik, azt lehetőleg ne egy üzemszerűen használt gépen tegye. Illetve teheti ott is, de az olyan, mint a Don Carlos címszereplőjének a vakbelét előadás közben műteni: bármikor közbejöhet valami malőr, akkor az énekesnek annyi, a közönség pedig reklamál, és kéri vissza a jegyeket." Ranish Partition Manager Elmondtam a múlt hónapban, hogy nem két operációs rendszert akarok elhelyezni a gépen, hanem ötöt-hatot, ehhez pedig négynél több partícióra lesz szükségem. Viszont a partíciós táblába csak négyet lehet bejegyezni, minthogy ott enynyi hely van csupán. A többit tehát elrejtjük, ez nem lesz különösebben nehéz, ugyanis az a partíció, amely nem szerepel a partíciós táblában, már el is van rejtve; de hogy egyáltalán létezzen, mindenképp be kell jegyezni valahová, nyilván egy másik, nem hivatalos, viszont nagyobb alapterületű partíciós táblába, amit e célra alakítunk ki, és napfénytől védve, hűvös helyen tárolunk. A köznapi gyakorlat pedig akként fest, hogy (1) megszakítom a bootolás folyamatát, majd (2) kiválasztom a használni kívánt operációs rendszert, (3) ha a partíció, amely ezt a rendszert tartalmazza, rejtve volt, akkor láthatóvá teszem (unhide), vagyis beírom a partíciós táblába, (4) bootolhatóvá alakítom, ami egyébként annyit jelent csupán, hogy a partíciós táblában őrá vonatkozó rekord első bájtjának értéke 128 lesz, (5) opcionálisan előszedek maximum további három partíciót, és azokat is beírom a partíciós táblába, már ha azt szeretném, hogy a rendszer lássa őket, végül pedig (6) a kiválasztott és immár bootolható partíció File System Boot Recordját a memóriába töltöm és végrehajtatom. Mármost a partíciók létrehozása, eldugása, előszedése és bootolhatóvá tétele ­ nem túl meglepő módon ­ a particionáló eszközök feladatkörébe tartozik. A szokványos bootkezelők teendői a föntebb leírt 1., 4. és 6. pontra szorítkoznak, lévén a bootkezelő lényegileg egy továbbfejlesztett MBR, azaz Master Boot Record, nem egyéb. Ezért van az, hogy rajtam a szokványos bootkezelő nem segít, egy particionáló sokkal inkább. Mármint abban az esetben, ha a szóban forgó particionáló program maga is felülírja a Master Boot Recordot, s ezzel az 1. és 6. pontban leírt teendőket is fölvállalja. A méltán fölöttébb népszerű Ranish Partition Manager (http://www.ranish.com/part) ilyen, és ráadásul ingyenes is. A 2.38 verziója még teljes értékű próbaváltozat volt, nem mellékesen tízéves próbaváltozat, tehát fejlesztője tíz esztendő elteltével tartott volna méltányosnak tízdollárnyi összeget. A jelenlegi (2.43-as) változat környezetében erre már semmi nem utal. Kár, nekem az a megoldás tetszett nagyon. Ami a Ranish Partition Manager népszerűségét illeti, azt azért lehetőleg ne a Winampéval mérjük össze. Particionáló alkalmazást a normális ember soha életében nem lát, hacsak fejébe nem veszi, hogy Linuxot rak a Windows mellé, bár manapság ehhez se okvetlenül kell tudni, hogy egyáltalán léteznek partíciók, azt meg pláne nem, hogy mik azok. Persze vannak óvatos és bölcs felhasználók is ­ ezerből egy, ha ilyen ­, arról lehet őket felismerni, hogy külön partíción tartják az operációs rendszert és külön az adatokat, de persze a külön partíció létrehozásához semmi speciális szerszámra nincs szükségük. A rendszer, például az XP, ügybuzgón particionál a saját módszereivel, csinál annyi partíciót, amennyit csak akarunk. Ezzel a lehetőséggel magam is meg voltam elégedve, mígnem eljutottam oda, hogy előbb csak teljes partíciók váltak köddé, végül minden romba dőlt a merevlemezen, ahogy erre az áprilisi jegyzetben utaltam is. Amikor aztán a SyMon (lásd alább) Partition Map nevű eszközével vettem szemügyre, mi van a korongon valójában, csodálkozva fedeztem fel, hogy a partíciók között néhol kisebb-nagyobb üres helyek tátongnak, néhol meg kisebb-nagyobb átfedés mutatkozik. Az előbbi nyilván nem okoz bajt, viszont az utóbbi ­ nem is a partíciók, hanem az állományrendszerek közötti átfedés ­ tragikus következményeket von maga után. Helyesebb tehát, meg elegánsabb is, ha a partíció ott kezdődik, ahol az előző befejeződött, viszont ez még mindig nem elég. Fontos az is, hogy a partíció az adott cilinder 254. fejének 63. szektorával fejeződjön be, a következő partíció pedig a következő cilinder nulladik fejének első szektorával induljon. Ezt nemcsak a Ranish Partition Manager dokumentációjában olvastam, hanem még két további helyen is, egyébként pedig semmi extra erőfeszítést nem kíván ennek megfelelően particionálni, úgyhogy én többé már babonából sem darabolok fel cilindereket, amiképp nem megyek át létra alatt, nem nyitok ki esernyőt házon belül, és nem vágom a körmömet éjszaka. A Ranish Partition Manager elhelyezhető önálló partícióban is és a nulladik cilinder nulladik feje alatti rejtett szektorokban is. Az 1. és 6. pontban jelzett feladatok ellátására saját bootkezelője van neki, használata pedig nagyjából úgy fest, ahogy a föntebb leírtakban áll. XOSL Ez tulajdonképpen a Ranish Partition Manager díszruhája, teljes nevén Extended Operating System Loader, egy fölöttébb jól szabott és minden ízében grafikus szabadszoftver, ami a maga kereken nulla forintos ára mellett a gyógyíthatatlan Windows-függők esztétikai igényeinek is megfelel. Látványa szerintem megnyerőbb, mint a BootIt Next Generationé, őt egyébként a múlt számban magasztaltam, noha nem volt jó semmire. Van az XOSL-nek egy abszolút egyedi és eléggé nem dicsérhető vonása, hogy tudniillik képes más bootkezelővel egyugyanazon gépen békében meglenni. Telepítésekor az eredeti MBR-ről biztonsági mentést készít, ami egyébként a többieknek is szokásuk, ám ezt a másolatot (az esetleg benne lapuló másik bootkezelővel) nem úgy rakja félre, ahogy a nászajándékba rakott damasztabroszokat szokás, hanem bootolható tételként, vagyis az eredeti MBR beemelhető a választható operációs rendszerek listájába. Rendszerinduláskor tehát ott vannak az opciók, úgymint XP, Linux, QNX, istennyila, eredeti MBR. Ha ez utóbbit választom, akkor a másik bootmanager, mondjuk, a későbbiekben sorra kerülő SyMon bukkan elő. És ez még nem minden, a helyzet ugyanis az, hogy az XOSL is saját, dedikált partícióban lakik ­ ami viszont bootolható. Azaz föl lehet venni egy másik bootkezelő tételei közé, vagyis lehetséges az, hogy a SyMont vagy akármelyik másikat tekintsem elsődleges bootkezelőnek, és az XOSL legyen a másodlagos, de lehetséges fordítva is. Nagyon kulturált, úri viselkedés, igazán mondom. Ami az XOSL föntebb jelzett díszruha voltát illeti, ahhoz két dolgot még hozzáfűzök. Az egyik, hogy az XOSL működhet a Ranish Partition Manager nélkül is, minthogy képes partíciókat elrejteni, majd ezeket szükség esetén meg is találja. Létrehozni viszont nem tudja őket, tehát valamifajta particionáló mindenképp kell, a Ranish Partition Manager pedig a legeslegjobbak közül való, és ingyenes. Az XOSL telepítésekor dönthetünk úgy, hogy nem telepítjük a Ranish Partition Managert, de el se tudom képzelni, mi okunk volna erre. Amikor aztán fölpakoltuk a holmit, némiképp meg fogunk lepődni azon, hogy az XOSL párbeszédablakaiból nem vezet út a Ranish Partition Manager felé, nem létezik semmiféle olyan eldugott almenüpont, nyomógomb, mifene, amivel a Ranish Partition Managert elő lehetne varázsolni. A Help e tekintetben nem igazít útba, minthogy nem létezik (mármint a Help), dokumentáció van, de abban a Ranish Partition Managerről egy árva szót se találhatunk. A választ a http://www.xosl.org/ címen kapjuk meg, nagyon egyszerű, -, és a Ranish Partition Manager előugrik. Vagyis egy rejtekajtón jutunk el hozzá, ami egyébként messzemenően indokolt. Normális felhasználónak ezzel a felülettel semmi dolga nincs, ha mégis szembekerül vele, akkor a jobb esetben megrémül, rosszabb esetben igazít rajta valamit, utána aztán szem nem marad szárazon. OSL2000 Boot Manager Honlapja (http://www.osloader.com/) meglehetősen harsány, alkotójának kedvenc színe a piros, kedvenc írásjele a felkiáltójel, kedvenc szava az "advanced". Azt mondja, hogy az "OSL2000 boot manager, in addition to being a normal multi boot manager, has advanced features that let you seamlessly boot, install, and manage multiple OSs like Windows, Linux, DOS, etc." Vagyis az OSL2000 bootkezelő, amellett, hogy bootkezelőként használhatjuk, különféle fejlett szolgáltatásokat nyújt, így például bootkezelőnek is megfelel. Az OSL2000, ahogy a honlapon olvasható, nem igényel semmifajta konfigurációt. Az OSL2000 annyira kegyetlenül advanced, hogy konfigurációs képernyője nincs is neki. Very simple, easy, fully automatic és így tovább a tévéshop reklámjainak stílusában és intellektuális színvonalán. Idővel aztán kiderül (nem a főoldalon, hanem az online dokumentációból), hogy particionálni azért csak kell, viszont azt az OSL2000 nem tud, ezzel szemben letölthetjük az oldalról az eXtreme Partition Manager nevű képződményt, ami persze advanced, és ennek megfelelően particionálni lehet vele. Letöltjük, megnézzük és örömmel ismerjük föl benne a Ranish Partition Manager 2.40-es verzióját. Ami, persze, igen remek darab, viszont nem tudunk vele száz operációs rendszernek helyet csinálni a gépen ("you can easily install, boot and manage up to 100 independent OSs in your computer" ­ mondja az OSL2000 önreklámja), használatához el kell olvasni némi dokumentációt és meg kell érteni az alapfogalmakat. Ami viszont garantáltan nem kell a használatához, az éppen az OSL2000 Boot Manager maga. zBoot Manager Elsőre azt hittem, ő az igazi. Merevlemezenként harminckét elsődleges partíció és nyolc operációs rendszer, saját particionálóeszköz, és mindez elfér az első sáv rejtett szektoraiban. Használata pofonegyszerű, végiggondolja a polgár, hogy mit akar a lemezre rakni, hány partíció kell ehhez, mekkorák, milyen állományrendszer legyen rajtuk, utána létrehozza őket, majd létrehozza a boot-menü elemeit, amelyek értelemszerűen az indítható operációs rendszereket jelentik, hozzájuk rendeli azokat a partíciókat, amelyeket ezek a rendszerek látni fognak, ezzel kész is. Újraindítunk, kiválasztunk egy még nem telepített, de a menüben már szereplő operációs rendszert, ekkor természetesen hibaüzenetet kapunk, újraindítunk megint, de már a telepítő médiáról, tehát cédéről vagy flopiról, felrakjuk a rendszert, aztán felrakjuk a többieket is. Hacsak meg nem unjuk előbb. A helyzet ugyanis az, hogy a zBoot Manager próbaváltozata (http://www.zbmsoft.com) indulásnál hat perc késleltetést alkalmaz, mármost abban én biztos vagyok, hogy ezt kettőnél többször senkivel se lehet eljátszani. Ára egyébként húsz dollár körüli összeg, annyit biztosan megér, de előbb szeretném rendesen kipróbálni, az sok újraindítással jár együtt, és ez sokszor hat percet jelent. Az emberélet ehhez túlontúl rövid. SyMon Ez az, amit a gépen hagyok. Fennmarad ugyan a Ranish Partition Manager is, megfér a merevlemez legutolsó, másra egyébként használhatatlan cilinderén, és szükség esetén újra aktiválhatom, de nem igazán valószínű, hogy a szükségnek effajta esete bármikor is bekövetkezik. A SyMon úgy jó, ahogy van. Én ezt már régóta gyanítom, habár a korábbi, 2.06-os (2000. március 20-i keltezésű) változatával épp mostanában kezdtek gondjaim lenni, többször is előfordult, hogy bootolás helyett a kék halálba vezette az XP-t, konfigurálás közben meg lefagyott. Ezen végül a 3.07-es változat letöltésével segítettem, lelőhely: http://symon.da.ru. A 2.06-os még nem került egy fillérbe se, a 3.07-esért már pénzt kérnek, tizenöt dollárt, ám a SyMon szerintem ennél jóval többet ér, és akkor még figyelembe se vettem, hogy a Boot Manager Boot-US című dolgot ugyanennyiért árulják, a BootIt Next Generationt meg harmincötért. Ehhez képest a Symont, ahogy mondani szokták, lopás megvenni. Alapja természetesen egy kiváló és egyszerűen használható particionáló program, aminek két nézete van, az egyik, ami a Partition Editor nevet viseli és táblázatosan ábrázolja a partíciókat, CHS és LBA formában egyszerre, a másik nézet, a Partition Map pedig igen szemléletes, mondhatni, térképszerű módon mutatja a merevlemez területét. Ide az új partíciót mintegy berajzoljuk. Merevlemezenként harminchat elsődleges partíciót hozhatunk létre, a boot menü húsz operációs rendszert tud ábrázolni, és persze mindegyik operációs rendszer négy partíciót láthat maximum. (Minthogy ő már a Master Boot Recordot nézi, illetve az abban lévő igazi partíciós táblát, amibe csak négy bejegyzés fér, mint ezt már többször tisztáztuk.) A felhasználó tehát elgondolja, hogy milyen operációs rendszerek kerülnek majd a gépre és azok milyen partíciókat fognak látni; valószínűleg lesz egy nagy, közös terület, amit mindenki lát, továbbá az is valószínű, hogy ha két Linux is kerül a gépre, akkor ugyanazon a cserepartíción osztoznak meg. Hangsúlyozom, ezek mind elsődleges partíciók lesznek, a létrehozásukkal pedig semmit nem változtatunk meg a merevlemezen, hanem egyelőre csak a SyMon saját kiterjesztett partíciós tábláját manipuláljuk. Ebben az értelemben az új partíció olyan, mint Isten országa Lukács evangéliuma szerint, vagyis nem szemmel láthatóan jő el. Ha mindez megvolt, elkészül a bootmenü, lesz benne, mondjuk, egy olyan, hogy Bigdull Linux, az nyilván látni fogja a saját bootpartícióját, a számára létrehozott natív Linux-partíciót, a cserepartíciót és végül a nagy, közös területet, és ezzel már meg is van a négy. Ezt követően lehet telepíteni a rendszert, tehát a Bigdull Linuxot; kijelölöm, majd cédéről bebootolok és mit ad isten, a Linux fdiskje csak a neki szánt partíciókat észleli. Természetesen a "szakértői" telepítést választom, ami a partíciók mountolásától eltekintve semmi pluszfeladattal nem jár, a Linux pedig felmegy, mint majom a pálmafára, utána pedig vidoran működik. Ugyanígy szalad fel a FreeBSD, azután pedig egy másik Linux-disztribúció, nem is beszélve a QNX-ről, azaz már öt rendszerem van és temérdek további lehetőségem, előttem az élet, egyszer vagyok fiatal. Végszó A jelenlegi és az előző havi jegyzetben mindösszesen tizenkét bootkezelőt említettem meg. Valójában ennél többel találkoztam, de nem mindegyikről szereztem értékelhető benyomásokat, másfelől viszont azt hiszem, sokkal több nincs is. Persze van még a System Commander, egy nagy múltú kereskedelmi program a VCOM műhelyéből, ára hetven dollár, viszont több mint hat évvel ezelőtt láttam utoljára. A többiek egy része ingyenes, más része fizetős, utóbbiak között vannak olcsóbbak és drágábbak, ám az ár és a minőség között nincs semmifajta korreláció. A mezőny egyik legjobbja, jelesül a Ranish Partiton Manager ingyenes, a másik legjobb, a SyMon, tizenöt dollár, a zöm pedig, árától függetlenül, semmit se ér. Megemlítendő továbbá, hogy az e csoportba tartozó termékek egy része kissé hazudós, amenynyiben azt ígéri, mindent megold a felhasználó helyett. Sajnos azonban ilyen ­ egyelőre ­ nincs, a felhasználó mindenképp kénytelen lesz elolvasni néhány dokumentumot, és megérteni, ami bennük írva van. A főcímben szereplő utalás természetesen arra a Simonra vonatkozik, aki ­ az Apostolok Cselekedetei szerint ­ "gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét" (Csel. 8.9), majd pedig Simon mágusként vált örök időkre ismertté. Sok-sok dokumentációt kellett hozzá elolvasnia. Váncsa István Nyomtatható verzió   Küldje tovább e-mailben   Hozzászólások