2003. év 31. szám
A szerző a továbbiakban is bootkezelőkkel cicázik, ám ezenközben koponyát
lékelő óegyiptomi orvosnak érzi magát
Júniusban hét különböző bootkezelőt említettem meg ezeken az oldalakon,
jelesül a következőket: BootIt Next Generation, Acronis OS Selector, Boot
Manager Boot-US, Graphical Boot Manager, MasterBooter, Multiple Boot Manager
és Partition Boot Manager némelyikről aránylag hosszabban volt szó,
némelyiknek épp csak leírtam a nevét. Erre a hónapra további öt példány
maradt, velük kissé részletesebben foglalkozom. Egyikük-másikuk fajsúlyosabb
képződménynek tekinthető, ezt már az is jelzi, hogy dokumentációjuk általában
terjedelmes, mindenféle rettentő igéket tartalmaz, és ráadásul a kötelező
olvasmányok közé tartozik. Ez utóbbi körülményre maga a dokumentáció mutat
rá, amenynyiben leszögezi, hogy a partíciók és a boot szektor babrálása
egyáltalán nem triviális feladat, a merevlemez teljes adatvesztését lehet
elérni általa, éppen azért kívánatos, hogy aki ilyesmivel próbálkozik,
legalább nagy vonalakban sejtse, mit csinál. Ezzel együtt abban a tudatban
fogjunk a dolognak, hogy operációnkkal a rendszeren lévő információk minden
bitjét halálra ítéljük. Elképzelhető ugyan, hogy egy részük kegyelmet
kap, ám ez csakis a vak véletlen szeszélyétől függ, semmi mástól. Idővel
aztán látni fogjuk, hogy műtéti beavatkozásainkat a rendszer egyre gyakrabban
éli túl, vagyis amit művelünk, az igazából csak annyira kockázatos, mint,
mondjuk, egy agyműtét. Köztudomású, hogy az ókori Egyiptom orvostudorai
borzasztóan szerettek koponyát lékelni, sőt úgy vélték, ezen az úton a
legtöbb ismert betegség gyógyítható. Ebben a hitükben pedig azért nem
ingatta meg őket semmi, mert a műtét után gyakorlatilag valamennyi paciensük
kiadta a lelkét, márpedig a halottról okkal tételezhették föl az ő orvosai,
hogy ha élne, a gyógyulás kétségbevonhatatlan jeleit mutatná, és általában
is igen jól érezné magát. Mármost ezen hősi idők óta pár ezer év telt
el csupán, manapság mégis azt látjuk, hogy a betegek igen jelentős hányada
éli túl a terápiát, aki pedig belepusztul, az nagy valószínűséggel akkor
is meghalt volna, ha orvossal sohasem találkozik. Kísérletezzünk nyugodtan
mi is, idővel csak-csak belejövünk. Egy valamit viszont nem árt szem előtt
tartani, ezt márciusban már leírtam, most csak idemásolom: "Ha az ember
visszaeső jelleggel merevlemezt particionál, operációs rendszereket telepít
és távolít el, bootmanagerekkel bíbelődik, azt lehetőleg ne egy üzemszerűen
használt gépen tegye. Illetve teheti ott is, de az olyan, mint a Don Carlos
címszereplőjének a vakbelét előadás közben műteni: bármikor közbejöhet
valami malőr, akkor az énekesnek annyi, a közönség pedig reklamál, és
kéri vissza a jegyeket."
Ranish Partition Manager
Elmondtam a múlt hónapban, hogy nem két operációs rendszert akarok elhelyezni
a gépen, hanem ötöt-hatot, ehhez pedig négynél több partícióra lesz szükségem.
Viszont a partíciós táblába csak négyet lehet bejegyezni, minthogy ott
enynyi hely van csupán. A többit tehát elrejtjük, ez nem lesz különösebben
nehéz, ugyanis az a partíció, amely nem szerepel a partíciós táblában,
már el is van rejtve; de hogy egyáltalán létezzen, mindenképp be kell
jegyezni valahová, nyilván egy másik, nem hivatalos, viszont nagyobb alapterületű
partíciós táblába, amit e célra alakítunk ki, és napfénytől védve, hűvös
helyen tárolunk. A köznapi gyakorlat pedig akként fest, hogy (1) megszakítom
a bootolás folyamatát, majd (2) kiválasztom a használni kívánt operációs
rendszert, (3) ha a partíció, amely ezt a rendszert tartalmazza, rejtve
volt, akkor láthatóvá teszem (unhide), vagyis beírom a partíciós táblába,
(4) bootolhatóvá alakítom, ami egyébként annyit jelent csupán, hogy a
partíciós táblában őrá vonatkozó rekord első bájtjának értéke 128 lesz,
(5) opcionálisan előszedek maximum további három partíciót, és azokat
is beírom a partíciós táblába, már ha azt szeretném, hogy a rendszer lássa
őket, végül pedig (6) a kiválasztott és immár bootolható partíció File
System Boot Recordját a memóriába töltöm és végrehajtatom. Mármost a partíciók
létrehozása, eldugása, előszedése és bootolhatóvá tétele nem túl meglepő
módon a particionáló eszközök feladatkörébe tartozik. A szokványos bootkezelők
teendői a föntebb leírt 1., 4. és 6. pontra szorítkoznak, lévén a bootkezelő
lényegileg egy továbbfejlesztett MBR, azaz Master Boot Record, nem egyéb.
Ezért van az, hogy rajtam a szokványos bootkezelő nem segít, egy particionáló
sokkal inkább. Mármint abban az esetben, ha a szóban forgó particionáló
program maga is felülírja a Master Boot Recordot, s ezzel az 1. és 6.
pontban leírt teendőket is fölvállalja. A méltán fölöttébb népszerű Ranish
Partition Manager (http://www.ranish.com/part)
ilyen, és ráadásul ingyenes is. A 2.38 verziója még teljes értékű próbaváltozat
volt, nem mellékesen tízéves próbaváltozat, tehát fejlesztője tíz esztendő
elteltével tartott volna méltányosnak tízdollárnyi összeget. A jelenlegi
(2.43-as) változat környezetében erre már semmi nem utal. Kár, nekem az
a megoldás tetszett nagyon. Ami a Ranish Partition Manager népszerűségét
illeti, azt azért lehetőleg ne a Winampéval mérjük össze. Particionáló
alkalmazást a normális ember soha életében nem lát, hacsak fejébe nem
veszi, hogy Linuxot rak a Windows mellé, bár manapság ehhez se okvetlenül
kell tudni, hogy egyáltalán léteznek partíciók, azt meg pláne nem, hogy
mik azok. Persze vannak óvatos és bölcs felhasználók is ezerből egy,
ha ilyen , arról lehet őket felismerni, hogy külön partíción tartják
az operációs rendszert és külön az adatokat, de persze a külön partíció
létrehozásához semmi speciális szerszámra nincs szükségük. A rendszer,
például az XP, ügybuzgón particionál a saját módszereivel, csinál annyi
partíciót, amennyit csak akarunk. Ezzel a lehetőséggel magam is meg voltam
elégedve, mígnem eljutottam oda, hogy előbb csak teljes partíciók váltak
köddé, végül minden romba dőlt a merevlemezen, ahogy erre az áprilisi
jegyzetben utaltam is. Amikor aztán a SyMon (lásd alább) Partition Map
nevű eszközével vettem szemügyre, mi van a korongon valójában, csodálkozva
fedeztem fel, hogy a partíciók között néhol kisebb-nagyobb üres helyek
tátongnak, néhol meg kisebb-nagyobb átfedés mutatkozik. Az előbbi nyilván
nem okoz bajt, viszont az utóbbi nem is a partíciók, hanem az állományrendszerek
közötti átfedés tragikus következményeket von maga után. Helyesebb tehát,
meg elegánsabb is, ha a partíció ott kezdődik, ahol az előző befejeződött,
viszont ez még mindig nem elég. Fontos az is, hogy a partíció az adott
cilinder 254. fejének 63. szektorával fejeződjön be, a következő partíció
pedig a következő cilinder nulladik fejének első szektorával induljon.
Ezt nemcsak a Ranish Partition Manager dokumentációjában olvastam, hanem
még két további helyen is, egyébként pedig semmi extra erőfeszítést nem
kíván ennek megfelelően particionálni, úgyhogy én többé már babonából
sem darabolok fel cilindereket, amiképp nem megyek át létra alatt, nem
nyitok ki esernyőt házon belül, és nem vágom a körmömet éjszaka. A Ranish
Partition Manager elhelyezhető önálló partícióban is és a nulladik cilinder
nulladik feje alatti rejtett szektorokban is. Az 1. és 6. pontban jelzett
feladatok ellátására saját bootkezelője van neki, használata pedig nagyjából
úgy fest, ahogy a föntebb leírtakban áll.
XOSL
Ez tulajdonképpen a Ranish Partition Manager díszruhája, teljes nevén
Extended Operating System Loader, egy fölöttébb jól szabott és minden
ízében grafikus szabadszoftver, ami a maga kereken nulla forintos ára
mellett a gyógyíthatatlan Windows-függők esztétikai igényeinek is megfelel.
Látványa szerintem megnyerőbb, mint a BootIt Next Generationé, őt egyébként
a múlt számban magasztaltam, noha nem volt jó semmire. Van az XOSL-nek
egy abszolút egyedi és eléggé nem dicsérhető vonása, hogy tudniillik képes
más bootkezelővel egyugyanazon gépen békében meglenni. Telepítésekor az
eredeti MBR-ről biztonsági mentést készít, ami egyébként a többieknek
is szokásuk, ám ezt a másolatot (az esetleg benne lapuló másik bootkezelővel)
nem úgy rakja félre, ahogy a nászajándékba rakott damasztabroszokat szokás,
hanem bootolható tételként, vagyis az eredeti MBR beemelhető a választható
operációs rendszerek listájába. Rendszerinduláskor tehát ott vannak az
opciók, úgymint XP, Linux, QNX, istennyila, eredeti MBR. Ha ez utóbbit
választom, akkor a másik bootmanager, mondjuk, a későbbiekben sorra kerülő
SyMon bukkan elő. És ez még nem minden, a helyzet ugyanis az, hogy az
XOSL is saját, dedikált partícióban lakik ami viszont bootolható. Azaz
föl lehet venni egy másik bootkezelő tételei közé, vagyis lehetséges az,
hogy a SyMont vagy akármelyik másikat tekintsem elsődleges bootkezelőnek,
és az XOSL legyen a másodlagos, de lehetséges fordítva is. Nagyon kulturált,
úri viselkedés, igazán mondom. Ami az XOSL föntebb jelzett díszruha voltát
illeti, ahhoz két dolgot még hozzáfűzök. Az egyik, hogy az XOSL működhet
a Ranish Partition Manager nélkül is, minthogy képes partíciókat elrejteni,
majd ezeket szükség esetén meg is találja. Létrehozni viszont nem tudja
őket, tehát valamifajta particionáló mindenképp kell, a Ranish Partition
Manager pedig a legeslegjobbak közül való, és ingyenes. Az XOSL telepítésekor
dönthetünk úgy, hogy nem telepítjük a Ranish Partition Managert, de el
se tudom képzelni, mi okunk volna erre. Amikor aztán fölpakoltuk a holmit,
némiképp meg fogunk lepődni azon, hogy az XOSL párbeszédablakaiból nem
vezet út a Ranish Partition Manager felé, nem létezik semmiféle olyan
eldugott almenüpont, nyomógomb, mifene, amivel a Ranish Partition Managert
elő lehetne varázsolni. A Help e tekintetben nem igazít útba, minthogy
nem létezik (mármint a Help), dokumentáció van, de abban a Ranish Partition
Managerről egy árva szót se találhatunk. A választ a http://www.xosl.org/
címen kapjuk meg, nagyon egyszerű, -, és a Ranish Partition Manager
előugrik. Vagyis egy rejtekajtón jutunk el hozzá, ami egyébként messzemenően
indokolt. Normális felhasználónak ezzel a felülettel semmi dolga nincs,
ha mégis szembekerül vele, akkor a jobb esetben megrémül, rosszabb esetben
igazít rajta valamit, utána aztán szem nem marad szárazon.
OSL2000 Boot Manager
Honlapja (http://www.osloader.com/)
meglehetősen harsány, alkotójának kedvenc színe a piros, kedvenc írásjele
a felkiáltójel, kedvenc szava az "advanced". Azt mondja, hogy az "OSL2000
boot manager, in addition to being a normal multi boot manager, has advanced
features that let you seamlessly boot, install, and manage multiple OSs
like Windows, Linux, DOS, etc." Vagyis az OSL2000 bootkezelő, amellett,
hogy bootkezelőként használhatjuk, különféle fejlett szolgáltatásokat
nyújt, így például bootkezelőnek is megfelel. Az OSL2000, ahogy a honlapon
olvasható, nem igényel semmifajta konfigurációt. Az OSL2000 annyira kegyetlenül
advanced, hogy konfigurációs képernyője nincs is neki. Very simple, easy,
fully automatic és így tovább a tévéshop reklámjainak stílusában és intellektuális
színvonalán. Idővel aztán kiderül (nem a főoldalon, hanem az online dokumentációból),
hogy particionálni azért csak kell, viszont azt az OSL2000 nem tud, ezzel
szemben letölthetjük az oldalról az eXtreme Partition Manager nevű képződményt,
ami persze advanced, és ennek megfelelően particionálni lehet vele. Letöltjük,
megnézzük és örömmel ismerjük föl benne a Ranish Partition Manager 2.40-es
verzióját. Ami, persze, igen remek darab, viszont nem tudunk vele száz
operációs rendszernek helyet csinálni a gépen ("you can easily install,
boot and manage up to 100 independent OSs in your computer" mondja az
OSL2000 önreklámja), használatához el kell olvasni némi dokumentációt
és meg kell érteni az alapfogalmakat. Ami viszont garantáltan nem kell
a használatához, az éppen az OSL2000 Boot Manager maga.
zBoot Manager
Elsőre azt hittem, ő az igazi. Merevlemezenként harminckét elsődleges
partíció és nyolc operációs rendszer, saját particionálóeszköz, és mindez
elfér az első sáv rejtett szektoraiban. Használata pofonegyszerű, végiggondolja
a polgár, hogy mit akar a lemezre rakni, hány partíció kell ehhez, mekkorák,
milyen állományrendszer legyen rajtuk, utána létrehozza őket, majd létrehozza
a boot-menü elemeit, amelyek értelemszerűen az indítható operációs rendszereket
jelentik, hozzájuk rendeli azokat a partíciókat, amelyeket ezek a rendszerek
látni fognak, ezzel kész is. Újraindítunk, kiválasztunk egy még nem telepített,
de a menüben már szereplő operációs rendszert, ekkor természetesen hibaüzenetet
kapunk, újraindítunk megint, de már a telepítő médiáról, tehát cédéről
vagy flopiról, felrakjuk a rendszert, aztán felrakjuk a többieket is.
Hacsak meg nem unjuk előbb. A helyzet ugyanis az, hogy a zBoot Manager
próbaváltozata (http://www.zbmsoft.com)
indulásnál hat perc késleltetést alkalmaz, mármost abban én biztos vagyok,
hogy ezt kettőnél többször senkivel se lehet eljátszani. Ára egyébként
húsz dollár körüli összeg, annyit biztosan megér, de előbb szeretném rendesen
kipróbálni, az sok újraindítással jár együtt, és ez sokszor hat percet
jelent. Az emberélet ehhez túlontúl rövid.
SyMon
Ez az, amit a gépen hagyok. Fennmarad ugyan a Ranish Partition Manager
is, megfér a merevlemez legutolsó, másra egyébként használhatatlan cilinderén,
és szükség esetén újra aktiválhatom, de nem igazán valószínű, hogy a szükségnek
effajta esete bármikor is bekövetkezik. A SyMon úgy jó, ahogy van. Én
ezt már régóta gyanítom, habár a korábbi, 2.06-os (2000. március 20-i
keltezésű) változatával épp mostanában kezdtek gondjaim lenni, többször
is előfordult, hogy bootolás helyett a kék halálba vezette az XP-t, konfigurálás
közben meg lefagyott. Ezen végül a 3.07-es változat letöltésével segítettem,
lelőhely: http://symon.da.ru. A 2.06-os
még nem került egy fillérbe se, a 3.07-esért már pénzt kérnek, tizenöt
dollárt, ám a SyMon szerintem ennél jóval többet ér, és akkor még figyelembe
se vettem, hogy a Boot Manager Boot-US című dolgot ugyanennyiért árulják,
a BootIt Next Generationt meg harmincötért. Ehhez képest a Symont, ahogy
mondani szokták, lopás megvenni. Alapja természetesen egy kiváló és egyszerűen
használható particionáló program, aminek két nézete van, az egyik, ami
a Partition Editor nevet viseli és táblázatosan ábrázolja a partíciókat,
CHS és LBA formában egyszerre, a másik nézet, a Partition Map pedig igen
szemléletes, mondhatni, térképszerű módon mutatja a merevlemez területét.
Ide az új partíciót mintegy berajzoljuk. Merevlemezenként harminchat elsődleges
partíciót hozhatunk létre, a boot menü húsz operációs rendszert tud ábrázolni,
és persze mindegyik operációs rendszer négy partíciót láthat maximum.
(Minthogy ő már a Master Boot Recordot nézi, illetve az abban lévő igazi
partíciós táblát, amibe csak négy bejegyzés fér, mint ezt már többször
tisztáztuk.) A felhasználó tehát elgondolja, hogy milyen operációs rendszerek
kerülnek majd a gépre és azok milyen partíciókat fognak látni; valószínűleg
lesz egy nagy, közös terület, amit mindenki lát, továbbá az is valószínű,
hogy ha két Linux is kerül a gépre, akkor ugyanazon a cserepartíción osztoznak
meg. Hangsúlyozom, ezek mind elsődleges partíciók lesznek, a létrehozásukkal
pedig semmit nem változtatunk meg a merevlemezen, hanem egyelőre csak
a SyMon saját kiterjesztett partíciós tábláját manipuláljuk. Ebben az
értelemben az új partíció olyan, mint Isten országa Lukács evangéliuma
szerint, vagyis nem szemmel láthatóan jő el. Ha mindez megvolt, elkészül
a bootmenü, lesz benne, mondjuk, egy olyan, hogy Bigdull Linux, az nyilván
látni fogja a saját bootpartícióját, a számára létrehozott natív Linux-partíciót,
a cserepartíciót és végül a nagy, közös területet, és ezzel már meg is
van a négy. Ezt követően lehet telepíteni a rendszert, tehát a Bigdull
Linuxot; kijelölöm, majd cédéről bebootolok és mit ad isten, a Linux fdiskje
csak a neki szánt partíciókat észleli. Természetesen a "szakértői" telepítést
választom, ami a partíciók mountolásától eltekintve semmi pluszfeladattal
nem jár, a Linux pedig felmegy, mint majom a pálmafára, utána pedig vidoran
működik. Ugyanígy szalad fel a FreeBSD, azután pedig egy másik Linux-disztribúció,
nem is beszélve a QNX-ről, azaz már öt rendszerem van és temérdek további
lehetőségem, előttem az élet, egyszer vagyok fiatal.
Végszó
A jelenlegi és az előző havi jegyzetben mindösszesen tizenkét bootkezelőt
említettem meg. Valójában ennél többel találkoztam, de nem mindegyikről
szereztem értékelhető benyomásokat, másfelől viszont azt hiszem, sokkal
több nincs is. Persze van még a System Commander, egy nagy múltú kereskedelmi
program a VCOM műhelyéből, ára hetven dollár, viszont több mint hat évvel
ezelőtt láttam utoljára. A többiek egy része ingyenes, más része fizetős,
utóbbiak között vannak olcsóbbak és drágábbak, ám az ár és a minőség között
nincs semmifajta korreláció. A mezőny egyik legjobbja, jelesül a Ranish
Partiton Manager ingyenes, a másik legjobb, a SyMon, tizenöt dollár, a
zöm pedig, árától függetlenül, semmit se ér. Megemlítendő továbbá, hogy
az e csoportba tartozó termékek egy része kissé hazudós, amenynyiben azt
ígéri, mindent megold a felhasználó helyett. Sajnos azonban ilyen egyelőre
nincs, a felhasználó mindenképp kénytelen lesz elolvasni néhány dokumentumot,
és megérteni, ami bennük írva van. A főcímben szereplő utalás természetesen
arra a Simonra vonatkozik, aki az Apostolok Cselekedetei szerint "gyakorolta
abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét" (Csel.
8.9), majd pedig Simon mágusként vált örök időkre ismertté. Sok-sok dokumentációt
kellett hozzá elolvasnia.
Váncsa István