2002. év 44. szám
A szerző megismerte és megszerette a Nokia 9210i Communicatort,
majd ennek nyomán ráébredt, hogy az volna a normális,
ha időnként csak kockacukrot kapnánk reggelire.
Október ötödikén kezdem írni ezt a jegyzetet,
amúgy egy jeles napon, ugyanis pont negyven évvel ezelőtt
jelent meg a Beatles első albuma, a Love Me Do, és ugyanezen
a napon, épp ma negyven éve lehetett először
Beatles-szerzeményt hallani a rádióban, éspedig
a Radio Luxemburg jóvoltából. Mindezeket a dolgokat
persze nem fejből tudom, hanem az internetről; momentán
épp autóbuszra várok, a kezemben van egy Nokia 9210i
Communicator, annak a billentyűit nyomkodom, láthatólag
a legmegfelelőbb sorrendben, ugyanis közben különféle
érdekes ismeretekkel gazdagodom, és még ez a cikk
is alakul. (Mellesleg a Nokia 9210 és 9210i nem azonos. Az előbbi
is jó gép, de kicsi a memóriája, ennek megfelelően
lassú, böngészője alulfejlett, a bonyolultabb
weboldalak megjelenítésére többnyire képtelen,
nincs JavaScript, Flash, CSS, RealOne lejátszó és
így tovább. A 9210i-ben, amiről ez a jegyzet szól,
mindez megvan. Böngészője Opera - lásd az
1. képen -, és úgy is működik, ahogy
az az Operától elvárható.)
Persze nem elsősorban poptörténeti kutatásokat
folytatok én itten, ebben a huzatos buszmegállóban,
hanem a PDA-piacot, illetve annak az internetes vetületét
vizsgálom, immár hetek óta. És még
csak nem is azért, hogy e tárgykörben valami cikkfélét
kanyarítsak, dehogy.
A Revo utódát keresem.
A fölöslegessé vált
kutya
Nyájas olvasóm nem föltétlenül tudja,
ezért elmondom, hogy a Revo a londoni illetőségű
Psion PLC gyermeke volt, egy tenyérgép, amúgy állandó
útitársam és munkaeszközöm, legalábbis
amíg működött. Mérete 157'79'18
milliméter, súlya 200 gramm, billentyűzete és
általában a használhatósága nagyszerű,
tartósságához és üzembiztonságához
viszont szó fér. Amúgy ez volt a Psion nem ipari
felhasználásra szánt termékeinek sorában
az utolsó, mármint időrendben, de sajnos másképp
is az.
Ami pedig a mai dátumot illeti, annak a rögzítését
és nyilvánosságra hozatalát azért láttam
szükségesnek, mert az IT-piacnak az a szeglete, amiről
most szó van, rettentő gyorsan változik. Az én
átfutási időm három hét, az alatt bármi
megeshet, tehát fontos hangsúlyoznom, hogy október
ötödikén mondom, amit mondok. Most - 2002. október
ötödikén - úgy látom, hogy a Revo
még egy másik (új) Revóval se pótolható,
tudniillik az is hamarosan elromlana. Másvalamivel pedig azért
nem pótolható, mert a
piacon pillanatnyilag semmi sincs, ami jellegében, funkcióiban
és árában is hozzá volna hasonló. Nekem
viszont ilyesvalami kéne, tehát egy aránylag használható
billentyűzet, ami a lehető legkisebb és legkönnyebb
házba van beépítve, és amihez persze tartozik
valamilyen megjelenítő, processzor, memória, különféle
portok, operációs rendszer és alkalmazások,
de az egészből a billentyűzet a legfontosabb. Ehhez
képest nem látok semmi olyasmit, ami a Revo billentyűzetére
méretben és minőségben a legkevésbé
is emlékeztetne, sőt ma - 2002. október ötödikén
- már az is nagy szó, ha egy PDA becenevű szerkezetnek
egyáltalán van billentyűzete. Nem szokott lenni nekik.
Van beépített fényképezőgép,
meg GPS meg MP3, meg az Isten tudja, mi, viszont billentyűk nincsenek.
Valójában a helyzet az, hogy én nem is PDA-t, hanem
palmtopot keresek, ez pedig nem ugyanaz, legalábbis a nemzetközi
sajtó szóhasználata kezd világos különbséget
tenni közöttük. A PDA egy álló téglalap
formájú kis izé, nyilván roppant hasznos,
de nekem momentán nem az hiányzik. A palmtop ezzel szemben
egy szubminiatűr noteszgéphez hasonlatos. Hogy precízebb
legyek, palmtop az, aminek a gyártásával a Psion
nemrég leállt. Sajnos amióta a Psion kivonult a hardverpiacról,
azóta a palmtop műfajában csak a Philips Velo és
a HP Jornada létezik, már amennyiben létezik, a forgalmazóknál
inkább csak különféle PDA-k, vagyis billentyűzet
nélküli eszközök kaphatók. Mára lényegében
sikerült a világgal elhitetni, hogy a billentyűzet hiánya
nagyon normális, sőt trendy dolog. Ez engem nem lep meg,
ugyanis a világgal el lehet hitetni bármit, ha valaki például
kifejlesztene egy olyan elektromos fogkefét, amihez kefe egyáltalán
nem csatlakoztatható, tehát nem lehet vele fogat kefélni,
viszont tizennégy különféle videóformátumot
ismer és van benne WiFi (802.11b) wireless networking, akkor a
világ ezt rezzenetlen arccal elfogadná. Tulajdonképp
csak azon csodálkozom, hogy ezt a fajta fogkefét még
nem gyártják és még senki se gazdagodott rajta
meg.
Ami a PDA-kkal összefüggésben a stylus használatát
meg általában a kézírás-felismerést
illeti, nem árt, ha eszünkbe jut néha, hogy a civilizált
emberiség már a XIV. században az írógép
kifejlesztésével bajmolódott. Feltételezte
ugyanis - mármint a civilizált emberiség -,
hogy létezhet a betűvetésnek egy,
a kézírásnál jóval gyorsabb és
hatékonyabb formája, mely esetben nem fogjuk mondjuk a "g"
betűt a maga teljes bonyolultságában kirajzolni, hanem
ehelyett meghúzunk egy kart vagy lenyomunk egy pedált. Aztán
1867-ben három amerikai, bizonyos Christopher Sholes, Carlos Glidden
és Samual W. Soule egy billentyűs apparátot tett le
az asztalra, azóta van billentyűzet, amivel gyorsabban lehet
szöveget rögzíteni, mint nélküle. A közelmúltban
pedig a billentyűzet mögé becsatlakozott a memória,
a processzor, a megjelenítő (ne felejtsük: a billentyűzet
használható volt nélkülük is), majd a végén
csak ezek maradtak, a billentyűzet eltűnt. Képzeljük
el, hogy valamely kutyabarátra egyre szebb és bonyolultabb
pórázokat sóznak a boltban, s a végén
még azt is bemesélik neki, hogy a legújabb póráz,
ami persze rohadt drága, fölöslegessé teszi a
kutyát.
Mekkora legyen egy telefon?
Természetesen tudom, hogy vannak külön beszerezhető
és többféle PDA-hoz illeszthető billentyűzetek
(Pocketop, Stowaway stb.), ezek amúgy igazán praktikus holmi
benyomását keltik, és nyilván be is válnak
olyan esetben, amikor az ember egy asztal mellett ül, és így
rendes noteszgépet, sőt grafikus munkaállomást
is használhatna akár. Semmire se jók viszont olyankor,
amikor az ember a Margitsziget zöld füvén vagy egy kórházi
ágyon heverészik, üldögél egy városligeti
padon vagy egy vasúti váróteremben, sorban áll
a Kinizsi utcai zálogházban vagy a békásmegyeri
munkanélküli-központ előtt. Ily esetekben ugyanis
egyik kezünkkel kéne tartanunk a PDA-t, további két
kezünkkel tartanánk a különálló billentyűzetet,
és a fennmaradó két kezünkkel gépelnénk
rajta. A másik út az, hogy mégis valamifajta billentyűzettel
egybeépített, kétkezes holmit keresünk. Ilyen
is létezik, persze, nem is egy, itt van például a
Sony Clié PEG-NX70V, amit csakugyan tudnék használni
egy-két dologra, kivéve a szövegbevitelt. A Clié
(és ennek megfelelően a billentyűzet) szélessége
ugyanis alig több mint hét centi, míg viszont a Revóé
tizenhat centi; az utóbbit normális méretű
emberi ujjakkal is lehet nyomkodni, az előbbihez vélhetőleg
valamifajta célszerszámra lesz szükség, ami
tartozékként nyilván kapható.
Ma - 2002. október ötödikén - két
reális megoldást látok. Az egyik még csak
ígéret, annak is csupán kétnapos, viszont
az én érdeklődésemet nagyon fölkeltette.
Ez a Sharp által most bejelentett új Linux Zaurus PDA. Figyelem,
nem a tavasz óta ismert SL-5500-ról beszélek,
és nem is az SL-A300-ról, amit június végén
mutattak be az udvarnál, hanem arról, ami a Sharp reményei
szerint Japánban ez év végén lesz kapható,
és ami valójában nem is PDA. Hanem palmtop. Használhatónak
tűnő billentyűzet, jó benyomást keltő
mechanikai felépítés, és ráadásul
Linux operációs rendszer, ez így együtt nem
hangzik rosszul. Viszont még nincs, és az ember sohase tudhatja,
hogy igazából mit hoz a jövő.
A másik alternatívát pedig a kezemben tartom, ez
az első bekezdésben már említett Nokia 9210i
Communicator, ami ránézésre egy nagyra nőtt
mobiltelefon benyomását kelti, habár az én
első mobilom ennél nagyobb volt, továbbá sokkal,
de sokkal súlyosabb, és amellett - mai szemmel nézve
legalábbis - teljesen hülye. A mai mobilok egy része
pedig értelmetlenül, irracionálisan kicsi, pedig van
egy természeti állandó, amit a konstruktőröknek
figyelembe kéne venniük, ez pedig nem más, mint a homo
sapiens fején a fül és a száj között
mért távolság. A hallgató és a mikrofon
távolságának ez alá nem kéne mennie,
mert egyébként az van, hogy a felhasználó
kapkod a füle és a szája között, felfokozott
izgalmi állapotában kisebb-nagyobb darabokat harap le a
készülékből, majd ezeket lenyeli. A Nokia 9210i
Communicator csak ezekhez a telefonokhoz képest tűnik termetesnek,
egyébként nem az, kivált nem akkor, ha figyelembe
veszszük, hogy ez valójában kéziszámítógép,
amiről telefonálni is lehet. És ráadásul
ez nem egy PDA, hanem palmtop, a teljes magyar karakterkészletet
kezelő és a maga módján egészen használható
billentyűzettel. Persze ezt a billentyűzetet a Revóéval
nem lehet összehasonlítani, a Psion Series 5 vagy 5mx pedig
eszünkbe se jusson, ezzel együtt viszonylag hosszabb szöveget
is be lehet írni rajta. Körülményesen ugyan, kivált
amíg nem szoktuk meg a billentyűk viselkedését
és nem tanultuk meg a speciális magyar karakterek helyét,
viszont csak akkor fogjuk megszokni és megtanulni, ha hosszabb
szövegeket viszünk be vele.
Fax a teve púpjai között
Mielőtt nagyon előreszaladnánk, azért nézzük
meg az árat is. Most - 2002. október ötödikén
- a Psion Online Store kínálatában a Revo Plus
£ 189.95 (kevesebb mint hetvenötezer forint), a szimpla Revo,
mindenféle plusz nélkül (nekem is ilyen volt, és
prímán működött, amíg működött)
pedig £ 149.99, azaz kevesebb mint hatvanezer. A Nokia 9210i Communicator
a Westel akciós (!) kínálatában ma -
2002. október ötödikén - 249900 forint, ami
hét darab középkategóriás GSM-telefon
ára. Persze ez csak akkor szempont, ha az embernek hét feje
van.
Kérdés tehát, hogy ezt a 249900 forintot mivel vessük
össze.
A Revó árával nem igazán érdemes, tekintve,
hogy a Revo olyan, amilyen. Más palmtop nemigen van, leszámítva,
mondjuk, a föntebb már említett HP Jornadát,
ennek a 728 jelű változata épp annyiba kerül,
mint a Nokia 9210i Communicator. Csakhogy a HP Jornada 728 súlya
fél kiló, ez valójában egy sub-subnotebook,
neki tehát a Psion Series 7/ netBook jellegű képződményekkel
kell az arénában szembenéznie, azok pedig nem olyanok,
mint a Revo. Persze elgondolható az összehasonlítás
életszerűbb formában is: ha, mondjuk, egymás
mellett volna az asztalon a Jornada meg a Nokia 9210i Communicator, melyiket
vinném inkább haza.
Én a Nokia 9210i Communicatort, teljesen nyilvánvaló.
Mármint abban az esetben, ha a nemrég tönkrement Psion
netBookot sikeresen megjavítják, és újra használatba
vehetem. Ellenkező esetben ugyanilyen nyilvánvaló,
hogy a Jornadát viszem haza, mert azon sokkal inkább tudok
utazás közben cikket írni, és nekem mégiscsak
az a legfontosabb. Ehhez képest az a körülmény,
hogy a Nokia 9210i Communicator egyebek között még telefonálni
is tud, semmit se jelent. A Revo mellé is kellett egy különálló
(és nyilvánvalóan infraporttal ellátott) mobiltelefon,
ezt nemrégiben lecseréltem, mert az elődjét
nyolc méter magasból ejtettem le az udvar kövezetére,
és ez nem tett jót neki, a javítása pedig
több mint negyvenezerbe került volna. Ehhez képest az
új, infraportos GPRS-telefonért négyezernégyszáz
forintot kértek a Westelnél, vagyis a telefon árát
ne számítsuk bele semmibe. Komolyabb szempont ennél
a telefonnal való egybeépítettség, mert hiszen
a Revóból csak úgy tudtam e-mailt küldeni, ha
egy sík felületre - asztal - leraktam a Revót
és az infrás telefont, úgy, hogy lássák
egymást. A Nokia 9210i Communicatorral e-mailezhetek vagy faxolhatok
mozgólépcsőn állva vagy teveháton ülve
is, és ez most még egy pár hónapig előny.
A Bluetooth elterjedése után már semmit se fog jelenteni.
Sőt akkor az lesz az előnyös, ha nincsenek a dolgok egybeépítve,
mert először is minek volnának, másrészt
a különálló darabok egyenként megválaszthatók,
könnyebben kezelhetők, és általában jobbak
is.
Végül is tehát általánosságban
nem tudom megmondani, hogy a Nokia 9210i Communicator megéri-e
azt a negyedmillió forintot, amibe kerül. Mindenesetre az,
hogy csak a HSCSD-t támogatja, a GPRS-t nem, súlyosan ellene
szól. A Bluetooth hiánya csak akkor, ha valamilyen Bluetooth-csatolóval
ellátott készülékkel párosítva
használnánk, mármost tekintve, hogy egy éven
belül a sörnyitóban és a dugóhúzóban
is Bluetooth lesz, megint csak ellene szól. Több hiányossága
nincs; igaz, hogy nem vibrál, nem teszi lehetővé a
hangtárcsázást és nem játszik le mp3-at,
de hát ez nem felső tagozatosoknak készült gagyi,
hanem valami más.
VPN a doktor bácsinak
Kezdjük a leglényegesebbnél: a Nokia 9210i Communicator
VPN kliens, és mint ilyen, elsősorban nagyvállalati,
közületi felhasználásra tarthat számot.
Egyébként a VPN rövidítés az elmúlt
két évben elég gyakran felbukkant a Számítástechnika
hasábjain, nyájas olvasóm tehát valószínűleg
tudja, hogy virtuális magánhálózatról
(virtual private network) van szó. Hogy pontosak legyünk,
a VPN az a megoldás, amikor két vagy több magánhálózat
összekapcsolása nyilvánosan elérhető hálózat
révén valósul meg. Némiképp a WAN-ra
hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a drága,
bérelt telefonvonalak helyett az internetet használja. A
VPN kiváltképp hasznos olyan esetekben, amikor a vállalati
központ és az esetleg igen nagy földrajzi távolságban
levő leányvállalatok, kereskedelmi, üzleti partnerek,
beszállítók, netán az otthon dolgozó
vagy - esetünkben - az utazó alkalmazottak garantáltan
biztonságos kommunikációját kell szavatolni.
A VPN lényege tehát az adatvédelem, konkrét
megvalósulása pedig lehet hardver alapú, tűzfal
alapú és önálló alkalmazáscsomag,
illetve lehet ezek valamifajta kombinációja is. A Nokia
9210i Communicator VPN kliense szoftvertermék, amely támogatja
a 3DES titkosító protokollt és a Nokia saját
Challenge Response Authentication Cryptographic Key (Crack) nevű
technológiáját is. A Nokia 9210i Communicatort máris
használják például az egészségügyben:
a beteget otthonában felkereső orvos lehívhatja a
korábbi vizsgálatok eredményeit, illetve új
adatokkal frissítheti az adatbázist, annak veszélye
nélkül, hogy a szenzitív információk
esetleg valamilyen bulvárlap szerkesztőségében
- esetleg annál is sokkal rosszabb helyen - kössenek
ki.
A félreértések elkerülése végett
hadd említsem meg, hogy a Nokia 9210i Communicatort nem a magyar
egészségügyben dolgozó orvosok használják.
Ha nyájas olvasóm netán ezt hitte volna, téved.
Úgy tudjuk, a Nokia a magyar egészségüggyel
mint potenciális óriásfelhasználóval
egyelőre nem számol komolyan. Egyébként a Nokia
9210i Communicatornak nemcsak VPN-kliensként lehet haszna, hanem
minden olyan esetben, amikor az úton lévő alkalmazott
feladatához tartozik, hogy kevéssé terjedelmes és
nem különösebben komplex információcsomagokat
nagy rendszerességgel forgalmazzon. A saját mindennapjaimban
öt különböző funkcióját tudom
hasznosítani, és ezt így együtt nem kapom meg
semmi mástól: 1) a netBookhoz és a noteszgépemhez
használható GSM-modem, 2) a netBook vésztartaléka
arra az esetre, ha a kommunikációs alrendszer megint el
találna szállni, 3) korlátozott képességű,
de azért igen használható szövegszerkesztő,
lásd a 2. képen, 4) kitűnő határidőnapló
és telefonkönyv és végül 5) telefon. Nem
említettem, mert nem használom a GPS modullal összekapcsolható
útvonaltervezőt (3. kép), ami természetesen
külön vásárolható meg, viszont magyar környezetben
is működik. Végezetül a Nokia 9210i Communicator
önmagában, minden egyéb kiegészítő
nélkül faxot küld és fogad, bizonyos megszorításokkal
ugyan, de hát a fax ma már ritkán használt,
mondhatni ötödrendű kommunikációs eszköz,
ami manapság ebben a műfajban kell, azt a 9210i nagyjából
tudja is. Emellett persze mindent tud, amit a Revo és társai,
tehát az Epoc ER 5 operációs rendszert futtató
gépek, sőt mindent jobban tud és jobban csinál.
Kommunikátorok egymás között
A Nokia 9210i Communicator operációs rendszere Symbian
OS (a rendszerképernyőt a 4. képen látjuk),
az Epoc utóda, és mint ilyen, a családfáját
egészen a legendás Psion Series 3-ig vezetheti viszsza.
Az Epoc már ezekben a hősi időkben is elsőrangú
operációs rendszer volt, kis hardverigényű,
rendkívül praktikus, egyszerű és sziklaszilárd.
Mai változata, a Symbian OS, kevésbé egyszerű
és nem is annyira sziklaszilárd. Amikor első alkalommal
vettem kézbe a Nokia 9210i Communicatort, fél percen belül
összeomlott. Azóta összeomlott még egyszer. Ezzel
szemben az Epoc ER 3 változatot futtató rendszerek gyakorlatilag
soha nem omlanak össze. Van a közelemben egy Psion Series 3mx,
a feleségem naponta több órán át használja,
lényegében üzemben áll azóta, hogy a
gyártószalagról lejött, de egyetlenegyszer se
kellett újraindítani. Meg se roggyant soha.
Viszont: soros kábel révén összedugom a Nokia
9210i Communicatort egy Windowst futtató számítógéppel,
és a kapcsolat azonnal él. Nem kell a Communicatoron elindítanom
a kapcsolatot, sőt a Communicatort be se kell kapcsolnom. Meghajtói
a továbbiakban a Windows meghajtói is, azzal a kiegészítéssel,
hogy az oda másolt szövegek és táblázatok
automatikusan Epoc formátumba konvertálódnak. Noha
- ez a következő fontos momentum - a Nokia 9210i
Communicator szövegszerkesztője írja és olvassa
a Microsoft Word 95, 97 és 2000 állományait, a táblázatkezelője
ugyanezt teszi az Excel 95, 97 és 2000 állományaival.
Tehát a Nokia 9210i Communicatoron írt szöveget Word
dokumentumként mentve azonnal postára adhatom, illetve az
e-mailen kapott Word dokumentumokat a Communicatorban minden további
hókuszpókusz nélkül meg lehet nyitni. Az RTF-állományokat
nem. Egyébként a vírushelyzetre való tekintettel
manapság minden illemtudó ember mellőzi a DOC állományokat,
helyette RTF-et küldözget inkább, de az úri viselkedésnek
ezt a módját a Nokia 9210i Communicator nem preferálja.
Jól nevelt felebarátaink tehát útszéli
stílust lesznek kénytelenek fölvenni, ellenkező
esetben meg kell szakítanunk velük minden kapcsolatot.
Megírt művem elküldése egyszerűen a Fájl
menüből történik, van ott egy olyan menüpont,
hogy Küldés, azon belül pedig különféle
opciók, amint azt a 2. képen már láthattuk:
e-mailként, faxként, infrán, "PC e-mailként",
SMS-ként. Az utóbbi kettő talán némi
magyarázatra szorul: a PC e-mail azt jelenti, hogy a levél
majd az Outlookból fog elmenni, a következő e-mail-szinkronizáció
után (és feltéve, hogy az Outlookkal levelezünk;
rám ez nem jellemző), az SMS pedig azt, hogy a Communicator
összefűzött SMS-ek formájában hosszabb magyar
ékezetes szöveget képes elküldeni, amit egy másik
Communicator felhasználója egységes és magyar
ékezetes szövegként olvashat. Más telefonra
ne küldjünk ilyet, minthogy a Communicator sajátosan
kódolt ékezetes SMS-eit a közönséges telefonok
nem tudják megjeleníteni, sőt esetleg kitörölni
se.
Barátságos, szerethető jószág a Nokia
9210i Communicator, és ha valami netán mégse stimmel
vele, azért általában a külső körülmények
hibáztathatók. Például használhatnám
digitális fotók megtekintésére és továbbküldésére
(5. kép), de a fényképezőgépembe való
CF-kártya nem megy bele. Nyomtatni se tudok, mert az infrás
nyomtatócsatolóm a párhuzamos kábel nyomtató
felőli végéhez kapcsolódna, a most használt
nyomtatóm pedig USB kábellel működik, de hát
ez így van rendjén.
Alábbiakban megpróbálom elmagyarázni, miért
normális és magától értetődő
dolog az, hogy egyre több gépezet van körülöttünk,
és közülük egyre kevesebb működik.
Gondoljuk el, mi volna akkor, ha a konyhánkat ugyanolyan törvények
kormányoznák, amilyenek a számítástechnikában
teljesen normálisnak számítanak. Akkor először
is másfél évenként új kávéfőzőt,
kenyérpirítót, hűtőszekrényt és
egyebeket kellene vásárolnunk, amire a gatyánk rámenne.
Másodszor, ezeket mindig hálózatba kéne kapcsolnunk
ahhoz, hogy kapjunk reggelit. Harmadszor pedig sohase tudnánk mindent
mindennel összekapcsolni, hiszen némelyik eszközünk
egy korábbi szabványnak felel meg, némelyik pedig
a legfrissebbnek, és ezek nem beszélnek közös
nyelvet se egymással, se a többi eszközünkkel, szükségképp
egészen magától értetődő volna,
hogy néha heteken át csak kockacukor van reggelire. Máskor
meg csak citromlé, különösen szerencsés napokon
pedig pirítós, tejpor és só.
Unokáink ezt kapják majd, és boldogok lesznek vele.
Váncsa István