Love Me Do avagy élet a Revo után 2002. év 44. szám A szerző megismerte és megszerette a Nokia 9210i Communicatort, majd ennek nyomán ráébredt, hogy az volna a normális, ha időnként csak kockacukrot kapnánk reggelire. Október ötödikén kezdem írni ezt a jegyzetet, amúgy egy jeles napon, ugyanis pont negyven évvel ezelőtt jelent meg a Beatles első albuma, a Love Me Do, és ugyanezen a napon, épp ma negyven éve lehetett először Beatles-szerzeményt hallani a rádióban, éspedig a Radio Luxemburg jóvoltából. Mindezeket a dolgokat persze nem fejből tudom, hanem az internetről; momentán épp autóbuszra várok, a kezemben van egy Nokia 9210i Communicator, annak a billentyűit nyomkodom, láthatólag a legmegfelelőbb sorrendben, ugyanis közben különféle érdekes ismeretekkel gazdagodom, és még ez a cikk is alakul. (Mellesleg a Nokia 9210 és 9210i nem azonos. Az előbbi is jó gép, de kicsi a memóriája, ennek megfelelően lassú, böngészője alulfejlett, a bonyolultabb weboldalak megjelenítésére többnyire képtelen, nincs JavaScript, Flash, CSS, RealOne lejátszó és így tovább. A 9210i-ben, amiről ez a jegyzet szól, mindez megvan. Böngészője Opera - lásd az 1. képen -, és úgy is működik, ahogy az az Operától elvárható.) Persze nem elsősorban poptörténeti kutatásokat folytatok én itten, ebben a huzatos buszmegállóban, hanem a PDA-piacot, illetve annak az internetes vetületét vizsgálom, immár hetek óta. És még csak nem is azért, hogy e tárgykörben valami cikkfélét kanyarítsak, dehogy. A Revo utódát keresem. A fölöslegessé vált kutya Nyájas olvasóm nem föltétlenül tudja, ezért elmondom, hogy a Revo a londoni illetőségű Psion PLC gyermeke volt, egy tenyérgép, amúgy állandó útitársam és munkaeszközöm, legalábbis amíg működött. Mérete 157'79'18 milliméter, súlya 200 gramm, billentyűzete és általában a használhatósága nagyszerű, tartósságához és üzembiztonságához viszont szó fér. Amúgy ez volt a Psion nem ipari felhasználásra szánt termékeinek sorában az utolsó, mármint időrendben, de sajnos másképp is az. Ami pedig a mai dátumot illeti, annak a rögzítését és nyilvánosságra hozatalát azért láttam szükségesnek, mert az IT-piacnak az a szeglete, amiről most szó van, rettentő gyorsan változik. Az én átfutási időm három hét, az alatt bármi megeshet, tehát fontos hangsúlyoznom, hogy október ötödikén mondom, amit mondok. Most - 2002. október ötödikén - úgy látom, hogy a Revo még egy másik (új) Revóval se pótolható, tudniillik az is hamarosan elromlana. Másvalamivel pedig azért nem pótolható, mert a piacon pillanatnyilag semmi sincs, ami jellegében, funkcióiban és árában is hozzá volna hasonló. Nekem viszont ilyesvalami kéne, tehát egy aránylag használható billentyűzet, ami a lehető legkisebb és legkönnyebb házba van beépítve, és amihez persze tartozik valamilyen megjelenítő, processzor, memória, különféle portok, operációs rendszer és alkalmazások, de az egészből a billentyűzet a legfontosabb. Ehhez képest nem látok semmi olyasmit, ami a Revo billentyűzetére méretben és minőségben a legkevésbé is emlékeztetne, sőt ma - 2002. október ötödikén - már az is nagy szó, ha egy PDA becenevű szerkezetnek egyáltalán van billentyűzete. Nem szokott lenni nekik. Van beépített fényképezőgép, meg GPS meg MP3, meg az Isten tudja, mi, viszont billentyűk nincsenek. Valójában a helyzet az, hogy én nem is PDA-t, hanem palmtopot keresek, ez pedig nem ugyanaz, legalábbis a nemzetközi sajtó szóhasználata kezd világos különbséget tenni közöttük. A PDA egy álló téglalap formájú kis izé, nyilván roppant hasznos, de nekem momentán nem az hiányzik. A palmtop ezzel szemben egy szubminiatűr noteszgéphez hasonlatos. Hogy precízebb legyek, palmtop az, aminek a gyártásával a Psion nemrég leállt. Sajnos amióta a Psion kivonult a hardverpiacról, azóta a palmtop műfajában csak a Philips Velo és a HP Jornada létezik, már amennyiben létezik, a forgalmazóknál inkább csak különféle PDA-k, vagyis billentyűzet nélküli eszközök kaphatók. Mára lényegében sikerült a világgal elhitetni, hogy a billentyűzet hiánya nagyon normális, sőt trendy dolog. Ez engem nem lep meg, ugyanis a világgal el lehet hitetni bármit, ha valaki például kifejlesztene egy olyan elektromos fogkefét, amihez kefe egyáltalán nem csatlakoztatható, tehát nem lehet vele fogat kefélni, viszont tizennégy különféle videóformátumot ismer és van benne WiFi (802.11b) wireless networking, akkor a világ ezt rezzenetlen arccal elfogadná. Tulajdonképp csak azon csodálkozom, hogy ezt a fajta fogkefét még nem gyártják és még senki se gazdagodott rajta meg. Ami a PDA-kkal összefüggésben a stylus használatát meg általában a kézírás-felismerést illeti, nem árt, ha eszünkbe jut néha, hogy a civilizált emberiség már a XIV. században az írógép kifejlesztésével bajmolódott. Feltételezte ugyanis - mármint a civilizált emberiség -, hogy létezhet a betűvetésnek egy, a kézírásnál jóval gyorsabb és hatékonyabb formája, mely esetben nem fogjuk mondjuk a "g" betűt a maga teljes bonyolultságában kirajzolni, hanem ehelyett meghúzunk egy kart vagy lenyomunk egy pedált. Aztán 1867-ben három amerikai, bizonyos Christopher Sholes, Carlos Glidden és Samual W. Soule egy billentyűs apparátot tett le az asztalra, azóta van billentyűzet, amivel gyorsabban lehet szöveget rögzíteni, mint nélküle. A közelmúltban pedig a billentyűzet mögé becsatlakozott a memória, a processzor, a megjelenítő (ne felejtsük: a billentyűzet használható volt nélkülük is), majd a végén csak ezek maradtak, a billentyűzet eltűnt. Képzeljük el, hogy valamely kutyabarátra egyre szebb és bonyolultabb pórázokat sóznak a boltban, s a végén még azt is bemesélik neki, hogy a legújabb póráz, ami persze rohadt drága, fölöslegessé teszi a kutyát. Mekkora legyen egy telefon? Természetesen tudom, hogy vannak külön beszerezhető és többféle PDA-hoz illeszthető billentyűzetek (Pocketop, Stowaway stb.), ezek amúgy igazán praktikus holmi benyomását keltik, és nyilván be is válnak olyan esetben, amikor az ember egy asztal mellett ül, és így rendes noteszgépet, sőt grafikus munkaállomást is használhatna akár. Semmire se jók viszont olyankor, amikor az ember a Margitsziget zöld füvén vagy egy kórházi ágyon heverészik, üldögél egy városligeti padon vagy egy vasúti váróteremben, sorban áll a Kinizsi utcai zálogházban vagy a békásmegyeri munkanélküli-központ előtt. Ily esetekben ugyanis egyik kezünkkel kéne tartanunk a PDA-t, további két kezünkkel tartanánk a különálló billentyűzetet, és a fennmaradó két kezünkkel gépelnénk rajta. A másik út az, hogy mégis valamifajta billentyűzettel egybeépített, kétkezes holmit keresünk. Ilyen is létezik, persze, nem is egy, itt van például a Sony Clié PEG-NX70V, amit csakugyan tudnék használni egy-két dologra, kivéve a szövegbevitelt. A Clié (és ennek megfelelően a billentyűzet) szélessége ugyanis alig több mint hét centi, míg viszont a Revóé tizenhat centi; az utóbbit normális méretű emberi ujjakkal is lehet nyomkodni, az előbbihez vélhetőleg valamifajta célszerszámra lesz szükség, ami tartozékként nyilván kapható. Ma - 2002. október ötödikén - két reális megoldást látok. Az egyik még csak ígéret, annak is csupán kétnapos, viszont az én érdeklődésemet nagyon fölkeltette. Ez a Sharp által most bejelentett új Linux Zaurus PDA. Figyelem, nem a tavasz óta ismert SL-5500-ról beszélek, és nem is az SL-A300-ról, amit június végén mutattak be az udvarnál, hanem arról, ami a Sharp reményei szerint Japánban ez év végén lesz kapható, és ami valójában nem is PDA. Hanem palmtop. Használhatónak tűnő billentyűzet, jó benyomást keltő mechanikai felépítés, és ráadásul Linux operációs rendszer, ez így együtt nem hangzik rosszul. Viszont még nincs, és az ember sohase tudhatja, hogy igazából mit hoz a jövő. A másik alternatívát pedig a kezemben tartom, ez az első bekezdésben már említett Nokia 9210i Communicator, ami ránézésre egy nagyra nőtt mobiltelefon benyomását kelti, habár az én első mobilom ennél nagyobb volt, továbbá sokkal, de sokkal súlyosabb, és amellett - mai szemmel nézve legalábbis - teljesen hülye. A mai mobilok egy része pedig értelmetlenül, irracionálisan kicsi, pedig van egy természeti állandó, amit a konstruktőröknek figyelembe kéne venniük, ez pedig nem más, mint a homo sapiens fején a fül és a száj között mért távolság. A hallgató és a mikrofon távolságának ez alá nem kéne mennie, mert egyébként az van, hogy a felhasználó kapkod a füle és a szája között, felfokozott izgalmi állapotában kisebb-nagyobb darabokat harap le a készülékből, majd ezeket lenyeli. A Nokia 9210i Communicator csak ezekhez a telefonokhoz képest tűnik termetesnek, egyébként nem az, kivált nem akkor, ha figyelembe veszszük, hogy ez valójában kéziszámítógép, amiről telefonálni is lehet. És ráadásul ez nem egy PDA, hanem palmtop, a teljes magyar karakterkészletet kezelő és a maga módján egészen használható billentyűzettel. Persze ezt a billentyűzetet a Revóéval nem lehet összehasonlítani, a Psion Series 5 vagy 5mx pedig eszünkbe se jusson, ezzel együtt viszonylag hosszabb szöveget is be lehet írni rajta. Körülményesen ugyan, kivált amíg nem szoktuk meg a billentyűk viselkedését és nem tanultuk meg a speciális magyar karakterek helyét, viszont csak akkor fogjuk megszokni és megtanulni, ha hosszabb szövegeket viszünk be vele. Fax a teve púpjai között Mielőtt nagyon előreszaladnánk, azért nézzük meg az árat is. Most - 2002. október ötödikén - a Psion Online Store kínálatában a Revo Plus £ 189.95 (kevesebb mint hetvenötezer forint), a szimpla Revo, mindenféle plusz nélkül (nekem is ilyen volt, és prímán működött, amíg működött) pedig £ 149.99, azaz kevesebb mint hatvanezer. A Nokia 9210i Communicator a Westel akciós (!) kínálatában ma - 2002. október ötödikén - 249900 forint, ami hét darab középkategóriás GSM-telefon ára. Persze ez csak akkor szempont, ha az embernek hét feje van. Kérdés tehát, hogy ezt a 249900 forintot mivel vessük össze. A Revó árával nem igazán érdemes, tekintve, hogy a Revo olyan, amilyen. Más palmtop nemigen van, leszámítva, mondjuk, a föntebb már említett HP Jornadát, ennek a 728 jelű változata épp annyiba kerül, mint a Nokia 9210i Communicator. Csakhogy a HP Jornada 728 súlya fél kiló, ez valójában egy sub-subnotebook, neki tehát a Psion Series 7/ netBook jellegű képződményekkel kell az arénában szembenéznie, azok pedig nem olyanok, mint a Revo. Persze elgondolható az összehasonlítás életszerűbb formában is: ha, mondjuk, egymás mellett volna az asztalon a Jornada meg a Nokia 9210i Communicator, melyiket vinném inkább haza. Én a Nokia 9210i Communicatort, teljesen nyilvánvaló. Mármint abban az esetben, ha a nemrég tönkrement Psion netBookot sikeresen megjavítják, és újra használatba vehetem. Ellenkező esetben ugyanilyen nyilvánvaló, hogy a Jornadát viszem haza, mert azon sokkal inkább tudok utazás közben cikket írni, és nekem mégiscsak az a legfontosabb. Ehhez képest az a körülmény, hogy a Nokia 9210i Communicator egyebek között még telefonálni is tud, semmit se jelent. A Revo mellé is kellett egy különálló (és nyilvánvalóan infraporttal ellátott) mobiltelefon, ezt nemrégiben lecseréltem, mert az elődjét nyolc méter magasból ejtettem le az udvar kövezetére, és ez nem tett jót neki, a javítása pedig több mint negyvenezerbe került volna. Ehhez képest az új, infraportos GPRS-telefonért négyezernégyszáz forintot kértek a Westelnél, vagyis a telefon árát ne számítsuk bele semmibe. Komolyabb szempont ennél a telefonnal való egybeépítettség, mert hiszen a Revóból csak úgy tudtam e-mailt küldeni, ha egy sík felületre - asztal - leraktam a Revót és az infrás telefont, úgy, hogy lássák egymást. A Nokia 9210i Communicatorral e-mailezhetek vagy faxolhatok mozgólépcsőn állva vagy teveháton ülve is, és ez most még egy pár hónapig előny. A Bluetooth elterjedése után már semmit se fog jelenteni. Sőt akkor az lesz az előnyös, ha nincsenek a dolgok egybeépítve, mert először is minek volnának, másrészt a különálló darabok egyenként megválaszthatók, könnyebben kezelhetők, és általában jobbak is. Végül is tehát általánosságban nem tudom megmondani, hogy a Nokia 9210i Communicator megéri-e azt a negyedmillió forintot, amibe kerül. Mindenesetre az, hogy csak a HSCSD-t támogatja, a GPRS-t nem, súlyosan ellene szól. A Bluetooth hiánya csak akkor, ha valamilyen Bluetooth-csatolóval ellátott készülékkel párosítva használnánk, mármost tekintve, hogy egy éven belül a sörnyitóban és a dugóhúzóban is Bluetooth lesz, megint csak ellene szól. Több hiányossága nincs; igaz, hogy nem vibrál, nem teszi lehetővé a hangtárcsázást és nem játszik le mp3-at, de hát ez nem felső tagozatosoknak készült gagyi, hanem valami más. VPN a doktor bácsinak Kezdjük a leglényegesebbnél: a Nokia 9210i Communicator VPN kliens, és mint ilyen, elsősorban nagyvállalati, közületi felhasználásra tarthat számot. Egyébként a VPN rövidítés az elmúlt két évben elég gyakran felbukkant a Számítástechnika hasábjain, nyájas olvasóm tehát valószínűleg tudja, hogy virtuális magánhálózatról (virtual private network) van szó. Hogy pontosak legyünk, a VPN az a megoldás, amikor két vagy több magánhálózat összekapcsolása nyilvánosan elérhető hálózat révén valósul meg. Némiképp a WAN-ra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a drága, bérelt telefonvonalak helyett az internetet használja. A VPN kiváltképp hasznos olyan esetekben, amikor a vállalati központ és az esetleg igen nagy földrajzi távolságban levő leányvállalatok, kereskedelmi, üzleti partnerek, beszállítók, netán az otthon dolgozó vagy - esetünkben - az utazó alkalmazottak garantáltan biztonságos kommunikációját kell szavatolni. A VPN lényege tehát az adatvédelem, konkrét megvalósulása pedig lehet hardver alapú, tűzfal alapú és önálló alkalmazáscsomag, illetve lehet ezek valamifajta kombinációja is. A Nokia 9210i Communicator VPN kliense szoftvertermék, amely támogatja a 3DES titkosító protokollt és a Nokia saját Challenge Response Authentication Cryptographic Key (Crack) nevű technológiáját is. A Nokia 9210i Communicatort máris használják például az egészségügyben: a beteget otthonában felkereső orvos lehívhatja a korábbi vizsgálatok eredményeit, illetve új adatokkal frissítheti az adatbázist, annak veszélye nélkül, hogy a szenzitív információk esetleg valamilyen bulvárlap szerkesztőségében - esetleg annál is sokkal rosszabb helyen - kössenek ki. A félreértések elkerülése végett hadd említsem meg, hogy a Nokia 9210i Communicatort nem a magyar egészségügyben dolgozó orvosok használják. Ha nyájas olvasóm netán ezt hitte volna, téved. Úgy tudjuk, a Nokia a magyar egészségüggyel mint potenciális óriásfelhasználóval egyelőre nem számol komolyan. Egyébként a Nokia 9210i Communicatornak nemcsak VPN-kliensként lehet haszna, hanem minden olyan esetben, amikor az úton lévő alkalmazott feladatához tartozik, hogy kevéssé terjedelmes és nem különösebben komplex információcsomagokat nagy rendszerességgel forgalmazzon. A saját mindennapjaimban öt különböző funkcióját tudom hasznosítani, és ezt így együtt nem kapom meg semmi mástól: 1) a netBookhoz és a noteszgépemhez használható GSM-modem, 2) a netBook vésztartaléka arra az esetre, ha a kommunikációs alrendszer megint el találna szállni, 3) korlátozott képességű, de azért igen használható szövegszerkesztő, lásd a 2. képen, 4) kitűnő határidőnapló és telefonkönyv és végül 5) telefon. Nem említettem, mert nem használom a GPS modullal összekapcsolható útvonaltervezőt (3. kép), ami természetesen külön vásárolható meg, viszont magyar környezetben is működik. Végezetül a Nokia 9210i Communicator önmagában, minden egyéb kiegészítő nélkül faxot küld és fogad, bizonyos megszorításokkal ugyan, de hát a fax ma már ritkán használt, mondhatni ötödrendű kommunikációs eszköz, ami manapság ebben a műfajban kell, azt a 9210i nagyjából tudja is. Emellett persze mindent tud, amit a Revo és társai, tehát az Epoc ER 5 operációs rendszert futtató gépek, sőt mindent jobban tud és jobban csinál. Kommunikátorok egymás között A Nokia 9210i Communicator operációs rendszere Symbian OS (a rendszerképernyőt a 4. képen látjuk), az Epoc utóda, és mint ilyen, a családfáját egészen a legendás Psion Series 3-ig vezetheti viszsza. Az Epoc már ezekben a hősi időkben is elsőrangú operációs rendszer volt, kis hardverigényű, rendkívül praktikus, egyszerű és sziklaszilárd. Mai változata, a Symbian OS, kevésbé egyszerű és nem is annyira sziklaszilárd. Amikor első alkalommal vettem kézbe a Nokia 9210i Communicatort, fél percen belül összeomlott. Azóta összeomlott még egyszer. Ezzel szemben az Epoc ER 3 változatot futtató rendszerek gyakorlatilag soha nem omlanak össze. Van a közelemben egy Psion Series 3mx, a feleségem naponta több órán át használja, lényegében üzemben áll azóta, hogy a gyártószalagról lejött, de egyetlenegyszer se kellett újraindítani. Meg se roggyant soha. Viszont: soros kábel révén összedugom a Nokia 9210i Communicatort egy Windowst futtató számítógéppel, és a kapcsolat azonnal él. Nem kell a Communicatoron elindítanom a kapcsolatot, sőt a Communicatort be se kell kapcsolnom. Meghajtói a továbbiakban a Windows meghajtói is, azzal a kiegészítéssel, hogy az oda másolt szövegek és táblázatok automatikusan Epoc formátumba konvertálódnak. Noha - ez a következő fontos momentum - a Nokia 9210i Communicator szövegszerkesztője írja és olvassa a Microsoft Word 95, 97 és 2000 állományait, a táblázatkezelője ugyanezt teszi az Excel 95, 97 és 2000 állományaival. Tehát a Nokia 9210i Communicatoron írt szöveget Word dokumentumként mentve azonnal postára adhatom, illetve az e-mailen kapott Word dokumentumokat a Communicatorban minden további hókuszpókusz nélkül meg lehet nyitni. Az RTF-állományokat nem. Egyébként a vírushelyzetre való tekintettel manapság minden illemtudó ember mellőzi a DOC állományokat, helyette RTF-et küldözget inkább, de az úri viselkedésnek ezt a módját a Nokia 9210i Communicator nem preferálja. Jól nevelt felebarátaink tehát útszéli stílust lesznek kénytelenek fölvenni, ellenkező esetben meg kell szakítanunk velük minden kapcsolatot. Megírt művem elküldése egyszerűen a Fájl menüből történik, van ott egy olyan menüpont, hogy Küldés, azon belül pedig különféle opciók, amint azt a 2. képen már láthattuk: e-mailként, faxként, infrán, "PC e-mailként", SMS-ként. Az utóbbi kettő talán némi magyarázatra szorul: a PC e-mail azt jelenti, hogy a levél majd az Outlookból fog elmenni, a következő e-mail-szinkronizáció után (és feltéve, hogy az Outlookkal levelezünk; rám ez nem jellemző), az SMS pedig azt, hogy a Communicator összefűzött SMS-ek formájában hosszabb magyar ékezetes szöveget képes elküldeni, amit egy másik Communicator felhasználója egységes és magyar ékezetes szövegként olvashat. Más telefonra ne küldjünk ilyet, minthogy a Communicator sajátosan kódolt ékezetes SMS-eit a közönséges telefonok nem tudják megjeleníteni, sőt esetleg kitörölni se. Barátságos, szerethető jószág a Nokia 9210i Communicator, és ha valami netán mégse stimmel vele, azért általában a külső körülmények hibáztathatók. Például használhatnám digitális fotók megtekintésére és továbbküldésére (5. kép), de a fényképezőgépembe való CF-kártya nem megy bele. Nyomtatni se tudok, mert az infrás nyomtatócsatolóm a párhuzamos kábel nyomtató felőli végéhez kapcsolódna, a most használt nyomtatóm pedig USB kábellel működik, de hát ez így van rendjén. Alábbiakban megpróbálom elmagyarázni, miért normális és magától értetődő dolog az, hogy egyre több gépezet van körülöttünk, és közülük egyre kevesebb működik. Gondoljuk el, mi volna akkor, ha a konyhánkat ugyanolyan törvények kormányoznák, amilyenek a számítástechnikában teljesen normálisnak számítanak. Akkor először is másfél évenként új kávéfőzőt, kenyérpirítót, hűtőszekrényt és egyebeket kellene vásárolnunk, amire a gatyánk rámenne. Másodszor, ezeket mindig hálózatba kéne kapcsolnunk ahhoz, hogy kapjunk reggelit. Harmadszor pedig sohase tudnánk mindent mindennel összekapcsolni, hiszen némelyik eszközünk egy korábbi szabványnak felel meg, némelyik pedig a legfrissebbnek, és ezek nem beszélnek közös nyelvet se egymással, se a többi eszközünkkel, szükségképp egészen magától értetődő volna, hogy néha heteken át csak kockacukor van reggelire. Máskor meg csak citromlé, különösen szerencsés napokon pedig pirítós, tejpor és só. Unokáink ezt kapják majd, és boldogok lesznek vele. Váncsa István Nyomtatható verzió   Küldje tovább e-mailben   Hozzászólások