README.AUG Három üveg Jameson 2001. év 35. szám Kezdjük ezt az írást a korszerű embereszmény fölvázolásával, ebben a rovatban ilyen még amúgy se volt. Korunk hősének markáns, ám egyszersmind megnyerő vonásait kívánnám mostan fölskiccelni, hogy ily módon erkölcsi iránytűvel, továbbá szextánssal és kronométerrel örvendeztessem meg nyájas olvasómat, és persze önmagamat is. Némiképp egyszerűsíti a feladatot, hogy korunk itt ábrázolandó hősével én valaha csakugyan találkoztam, ha futólag is, láttam őt közvetlen közelről, így legalább a küllemén nem kell sokat töprengenem. Egyébként úgy első blikkre nem volt rajta semmi jellegzetes, szimpla átlaglény, aki átlagautóval jár, azt maga bütyköli, sőt maga is mossa, a saját dolgos kezeivel. 1. kép Amelyek egyébként milliárdok forgatásától váltak kérgessé. Korunknak eme hőse tehát sortban és saruban caplatott a belvárosban, miközben viselt dolgait időnként világlapok tárgyalták, többnyire az első oldalukon. Persze nem mindig, évente maximum egy-két alkalommal, amikor Konkoly úr (a továbbiakban így fogjuk nevezni őt) rutinszerű üzleti tranzakcióinak valamelyike épp nemzetközi fegyveres konfliktust idézett elő vagy helyi háborút robbantott ki valahol; az ő nevét persze akkor se vette szájára a világsajtó, minthogy azt a nevet csak a kiválasztottak ismerhették, akik a legnagyobb galibákat szokták ezen a földön okozni. És persze ismerte a szomszéd, a körorvos, a postás meg a hasonlók, ám ők nem is sejthették, ki van a név mögött. Hogy konkrétabban mivel is foglalkozott ez a nagyszerű ember, arról fennhangon soha senki nem beszélt, suttogva is alig, azt viszont mindenki tudni vélte, hogy Konkoly úr nagy kapacitású szállító járműveket tulajdonol, ezek a járművek gyakran fordulnak meg Oroszországban és Közép-Ázsiában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és a Balkánon, de például Belgiumban vagy Norvégiában soha. Továbbá mindig akkor mennek valahová, amikor ott balhé kezdődik, s amikor visszaindulnak, akkor tör ki a haddelhadd igazán. Másfelől az is köztudott volt, hogy Konkoly úr bármikor fejből felsorolja Nagy-Magyarország negyvenhárom vármegyéjét, székhelyükkel, fontosabb gazdaságföldrajzi jellemzőikkel, hegy- és vízrajzukkal, valamint történetükkel egyetemben. Vagyis hazafias érzületű, bár világméretekben gondolkodó férfiúról van szó, keresztény, konzervatív, radikális, szindikalista, szociáldemokrata, liberális, muzulmán fundamentalista, trockista vagy bármilyen irányultsággal, amit csak a vevő kíván, emellett szociális érzékenység, tolerancia, környezettudatos életvitel, és ami nincs raktáron, azt meghozatjuk. Múlt időt csak azért használtam föntebb, mert hazánk e nagyszerű szülöttét évek óta senki se látta, állítólag több szigetcsoportot magába foglaló birtokot vásárolt valahol Polinéziában, és most ottan remetéskedik, kunyhójában majd minden hétvégén jó nevű szimfonikus zenekarok, sőt operaegyüttesek hakniznak. Vagy így van, vagy nem. A sógor az ajtó előtt Annyit mindenesetre látni az egészből, hogy ma már Magyarországon lakva is meg lehet csinálni bármit, ez amúgy arról jutott az eszembe, hogy találtam a minap egy weboldalt (1. kép), amelyen helikoptereket és repülőgépeket árulnak, mindenfélét. Van itt 1989-es gyártású Boeing 767-300ER, de van 1937-es gyártású Spartan Executive 7W is, ez egy négyüléses, egymotoros túrarepülőgép, az ára 365 ezer amerikai dollár, azaz egy év alatt össze lehet rá gyűjteni a pénzt, csak az a fontos, hogy ezer dollárt dobjunk a perselybe minden áldott nap. A nagy gépek többségének az ára nincs megjelölve, ám iránymutató lehet, hogy egy 1981-es McDonnel Douglas DC-10-30 hat és fél millió dollárba kerül. A weboldalt üzemeltető céget úgy hívják, hogy Aircraft Shopper Online (aso.com), és persze kaliforniai. De mért "persze"? Mért ne lehetne ugyanezt a Kertész utcából megoldani? Kell egy ember, aki kiterjedt nemzetközi ismeretekkel és kapcsolatokkal bír, ha nem is annyival és olyanokkal, mint Konkoly úr, emellett járatos a nemzetközi jogban és vannak tárgyalási tapasztalatai. Tőkére nem igazán van szükség, valójában az aso.com is egy hirdetési felület csupán. Amikor az ember ráun valamelyik repülőgépére, akkor hirtelen felindulásból az aso.comhoz fordul, kitölt egy űrlapot, gyártási év, modell, összes repült idő, ár, regisztrációs szám és gyári szám, továbbá név, telefon/fax, valamint a gép bázisrepülőtere, másnap pedig fenn van a hirdetés az interneten. Az aso.com tehát végső fokon csak egy weblap karbantartását intézi, viszont kaszálja a nagy-nagy dohányokat. Erre elvileg mi is képesek vagyunk. Konkoly úr például sebtében körbetelefonálná az ő albán, arab, bolgár, csecsen, orosz, ukrán és más nemzetiségű kedves barátait, és egész flottányi eladó repülőgépet szedne össze egyetlen délután, tehát máris volna indulásképp mivel megtölteni az oldalakat. Ezt követően nyilván eltöprengene a weblap előállításának hogymikéntje felől is, ám ebből a profikat helyből kizárná. A profi ugyanis azzal kezdi, hogy pénzt kér, márpedig Konkoly úr egyebek között attól vált azzá, akivé, mert ő a pénzt nem beletenni szokta a bizniszbe, hanem kivenni szokta onnan. Internetes buliba pénzt pakolni? Soha, mondaná Konkoly úr, tucatnyi ember van, aki egy üveg jobb italért szórakozásból megcsinál egy ilyen oldalt, ami nyilván nem lesz különösebben gyönyörű, de az indifferens. Senki se azért vesz vagy nem vesz meg egy hatmillió dollárt érő repülőgépet, mert a gépet hirdető oldal szép vagy nem szép, mellesleg láthatólag az aso.com oldalát sem Leonardo készítette, hanem a sógor, és lehet, hogy még inni se kapott. Csakugyan, mondaná Konkoly úr, csinálja meg az oldalt a sógor. Hóna alatt három palack ír whiskeyvel, becsöngetne a sógorhoz, elmondaná, hogy kell egy oldal, indulásképp itten van három üveg Jameson, de később lehet több is akár. Ne csóváljuk a fejünket, a helyzet az, hogy ilyesmi megtörténhet bármelyikünkkel bármikor. Sohasem tudhatjuk, hogy a sógorunk valójában miben sántikál, például Konkoly úr sógora egészen biztosan semmit se tudott Konkoly úr üzleti ügyeiről, sőt röhögőgörcsöt kapott volna, ha azt mondják neki, hogy Konkoly úr már most multimilliárdos, de még javában gazdagodik. Konkoly úr épp olyan volt, amilyenek a budapesti sógorok általában lenni szoktak, sőt még olyanabb, s ebből arra kell következtetnünk, hogy minél sógorszerűbb a mi sógorunk, annál feltehetőbb, hogy valójában illegális fegyverkereskedelemmel vagy effélével foglalkozik és üres óráiban Osama Bin Ladent a tenyeréből eteti. Emlékezzünk a Tanú örökbecsű tanítására: az a leggyanúsabb, aki nem gyanús. Ennek megfelelően az se kizárt, hogy a világpolitika szálait igazából már évek óta az én sógorom mozgatja, s hogy ő valójában egy párját ritkítóan nagy kópé, akit a messzi Polinéziából még maga Konkoly úr is dermedten csodál. Más szóval lehet, hogy holnap késő este csönget a sógor három üveg Jamesonnal és azt mondja, hogy itt egy lista hetven eladó repülőgépről, csináljuk meg belőle az ASO magyar változatát, de most azonnal, ugyanis éjjel kettő óra negyven perctől vetítik a TCM-en A szenvedélyes vízvezeték-szerelőt Buster Keatonnel, és ő azt mindenképp nézni akarja, úgyhogy fogjunk hozzá íziben. Ezzel el is jutottunk a lényegig. Mi a teendő? Egy hónappal ezelőtt megemlítettem itt az Edit Revolutiont, mint JavaScript-szerkesztőt, de hát az Edit Revolution emellett kiváló webszerkesztő is. Közben megismerkedtem az AceHTML-lel, ami megint csak igen kiváló webszerkesztő, és már több alkalommal dicsértem a 1st Page 2000-t, ami a változatosság kedvéért szintén egy kiváló webszerkesztő. Végezetül a kezem ügyében van a NoteTab, ami - bármily hihetetlen - kiváló webszerkesztő, azaz négy idült sztahanovista vesz körbe, miközben itt a sógor, meg az ő listája, amivel gyorsan végeznem kell, hogy végre egyedül maradhassak a Jamesonokkal. 2. kép Melyik sztahanovista legyen a nyerő? Elméleti kiindulópontomat már tisztáztam, azaz szeretnék ezen a dolgon minél hamarabb és minél kevesebb billentyűleütés árán túlesni, úgyhogy WYSIWYG szerkesztő szóba se jöhet, amellett olyanom nekem nincs is. Nyers kódszerkesztők vannak, ez a négy biztos, hogy jó, de én se tudom, melyik volna a legalkalmasabb. Ezt fogjuk most kideríteni. Munkánknak azonban lesz egy mindent megelőző és abszolút kreatív mozzanata, amennyiben nevet kell a cégnek találnunk. Szerencsére hozta a sógor ezeket a Jamesonokat, egyiket gyorsan hadrendbe is állítjuk, és íme, megvan az eredmény. A cég HElikoptereket és REpülőgépeket árul, a kézenfekvő név tehát HERE, s minthogy Magyarországon székel, legyen HunHERE, máris csinálom neki a logót, értelemszerűen ingyenes, sőt nyílt forráskódú alkalmazásban, jelesül a Gimpben, az eredmény pedig annyira fellelkesít, hogy a logó és egy régi fotográfia felhasználásával a leendő oldalaknak egységes grafikai fejlécet is alkotok, ezt lehet a 2. kép tetején megcsodálni. Azonban ez már a böngészőben látható, s addig még igen hosszú út vezet. Heroikus munkánk nyilván az első HTML állomány megalkotásával veszi igazából kezdetét, a HTML állományt pedig akkor tekintem létrehozottnak, amikor már van valamim, ami dokumentumtípus-deklarációval kezdődik és a címkével fejeződik be. És természetesen elvárom, hogy ezt a dolgot, tehát a majdani dokumentum pőre vázát a szerkesztőprogram indulásképp automatikusan létrehozza. Sőt, továbbmegyek: azt kívánnám, hogy az én gusztusomnak megfelelően hozza létre. Ezzel már vannak gondok, minthogy ennek a gyökérdokumentumnak a mibenlétét sem a 1st Page 2000, sem pedig az AceHTML esetében nem tudom módosítani, az van, ami van és pont. Az AceHTML például a 3. képen látható kódot mutatja be indulásképp, de hát nem az a lényeg, hogy mi van vagy mi nincs benne, hanem hogy én ebbe bele nem szólhatok, a szöveget csak utólag írhatom át, úgyhogy az AceHTML az első fordulóban mindjárt egy nagyot hasalt. A 1st Page 2000 nem akkorát, de erre majd visszatérünk. Harmadik alkalmazásunk, az Edit Revolution ezen a ponton jó benyomást kelt, ugyanis az ő menüjében van egy Structure menüpont, ott meg lehet szabni, mi legyen a fejben, mely attribútumok tartozzanak a taghoz, és hogy ezeknek a tartalma miből álljon. Összességében tehát a dokumentum kezdeti állapotának a paramétereit tág határok között szabhatjuk meg, az ember azt hihetné, hogy ez már nem is lehetne jobb. 3. kép Ha viszont megvizsgáljuk a NoteTabot is, akkor ámuló tekintetünk előtt feltárulkozik egy új világ. A NoteTab egyébként nem speciálisan HTML szerkesztő, hanem egyszerűen csak szerkesztő, lehet benne írni JavaScriptet, családregényt, makróvírust, forgatókönyvet, bármit, egyebek között HTML kódot is. Ereje nem önmagában rejlik, hanem a hozzá tartozó úgynevezett clipkönyvtárakban, amelyek teljes mélységükben átírhatók és bővíthetők, ily módon a NoteTab esetében nem ezt vagy azt tudok megszabni, hanem mindent, és nem tág határok között, hanem totálisan. Egyébként a "clip", ami többedmagával a clipkönyvtárakat alkotja, a NoteTab legkorábbi változataiban csak beszúrható karakterhalmaz volt, szövegmorzsa, ámde hamarosan dinamizálódni kezdett. Mai értelmezésben a clip egyetlen betűtől a tetszőlegesen hosszú és komplikált Perl scriptig bármi lehet. 4. kép A fentieknek megfelelően a NoteTab nem hoz létre helyből egy HTML állományt, hanem szép, üres mezővel indul, amiből később válhat akár HTML dokumentum is, mégpedig többféleképp. Egyik út az, hogy a programmal kapott vagy hozzá utólag letöltött clipkönyvtárak valamelyikében egy Basic Page vagy New Web Page vagy hasonló sorra kattintunk - e mögött először nyilván készen kapott tartalom áll, de azt akkor és úgy írjuk át, amikor és ahogyan jól esik. Ez a clip egy varázslót aktivál, s ezen varázsló számomra lehetőségek különféle tartományait kínálja fel (lásd a 4. képen), s ezzel máris megcsap a szabadságnak az az üdítő fuvallata, amit akkor szoktam érezni, amikor egyáltalán alternatívákat tárnak elém. Más kérdés, hogy a NoteTabnál nemcsak a varázsló által felkínált lehetőségek között választhatok, hanem a varázslók között is, ráadásul nem kizárt, hogy ezen varázslók mindegyikét én írtam, s ennek megfelelően akkor írom át őket vagy akkor írok újakat, amikor úgy látom jónak vagy amikor van rá időm. Persze nem muszáj mindjárt varázslót teremtenem, hiszen például a HunHERE esetében három különböző oldal lesz, tehát létrehozok három clipet, bennük egy-egy HTML fejléccel, és mindig azt szúrom be, amelyikre épp szükség van. Végezetül, ha teljesen konzekvens küllemű oldalakat tervezek alkotni, akkor az állandó elemeket elmenthetem sablonként, és így az új állományokba már csak a változó tartalmat pakolom. Itt jegyzem meg, hogy a sablonokat a 1st Page 2000 is ismeri, ettől szebb a bizonyítványa, mint az AceHTML-é; ha van sablon, akkor sok csacskaságot nézhetünk el az élet más területein. Mindemellett a NoteTab továbbra is messze az élen halad, az ugyanis az elmondotta-kon túl hajlandó szövegállományokat automatikusan HTML-be konvertálni, s hogy az így létrejövő HTML dokumentum fejléce (pontosabban eleje-vége) mit tartalmaz, azt megint csak az első betűtől az utolsóig én döntöm el. Akként, hogy a program View | Options | Internet menüpontjánál a HTML Header nevű ablakocskába beírom a majdan megszületendő állományok elejét (nem okvetlenül a címkéig; ameddig akarom), a HTML Footer nevű ablakocskába pedig a végét. Ha pedig ezt követően a Háború és békét kívánom a HunHERE webállomására fölrakni, akkor megragadom a szövegállományt, betöltöm a NoteTabba, és néhány billentyű lenyomásának eredményeképp szabványos HunHERE weblappá lényegítem át, amivel a sógornak nyilván ujjongó örömet okozok. Realizmus, pártosság, népiség De megint előreszaladtunk, holott valójában még mindig az első állomány fejlécével vagyunk elfoglalva. Definiálnunk kell két stílust, mindenekelőtt a linkekét, az ugyanis fontos, hogy a vendég, amikor az egerével az oldalon molyol, kapjon különféle visszajelzéseket. Ha nem kap, akkor megriad, elanyátlanodik, és valamelyik nagyobb hardpornó webállomás karjai közé menekül. Persze ennek is határt szabunk valahol, JavaScript képváltás például nem lesz, noha képek igen. Kép azért kell, mert fontos, hogy a vendég lássa is, ami az oldalon van, felirat meg azért, mert nem biztos, hogy eljut az agyáig, amit lát. Egyszer egy magyar katonai helikopter farkán jókora feliratot figyeltem meg, "LÉGCSAVAR", mellette egy nyíl a faroklégcsavarra mutatott. Az a parancsnok, aki ezt oda fölfesttette, ismerte az embereket, tudta, mit várhat tőlük, mármost a mi webállomásunk ugyanazoknak embereknek szól, ezt szem előtt kell tartanunk. Én ezt egy pillanatra se felejtem el, ezért aztán ha, mondjuk, élő disznókat árulnánk, akkor egy disznót ábrázoló fotót tennék az oldalra, a disznóra ráírnám, hogy "disznó", a státuszsorban az "Ön most disznót lát" felirat szaladgálna, a háttérből disznóröfögést lehetne hallani, de ettől a vendég nem okvetlenül fogná fel, hogy ő most hova keveredett és miről szól ez az egész. Tehát: azt akarom, hogy a jobb áttekinthetőség érdekében a linkek reagáljanak az egérmutatóra, azaz stílusokat fogok használni. A 1st Page 2000 ehhez segítsé- get egyáltalán nem nyújt, ami eléggé meglepő. Az AceHTML-nek van valamifajta stílusszerkesztője, de némiképp suta, nehézkes és semmifajta visszajelzést nem ad. Az Edit Revolutionről elsőre azt hisszük, hogy ez lesz a Kánaán, merthogy itt van egy Languages menüpont, három almenüvel, úgymint (1) HTML, (2) JavaScript/Style Sheets és (3) Perl, eszerint tehát a program a stíluslapokra is ki van hegyezve. Ezt követően kissé kiábrándultan tapasztaljuk, hogy az Edit Revolution kínálatában a stílusok művészetét a következő sorok képviselik: Továbbá még ez: href="default.css"> 5. kép Egy idő után, ha szorgosan piszkáljuk az Edit Revolutiont, esetleg észrevehetjük, hogy van ennek is valamifajta stílusszerkesztője, de az egészen máshol van, és igencsak fapados, ugyanakkor a 1st Page 2000-énél talán valamelyest elviselhetőbb. Ezzel együtt nem meglepő, hogy a NoteTab ezt a teljesítményt is lekörözi, ott ugyanis az e célra szolgáló clipkönyvtárat bárki előállíthatja, egy szabad este kell hozzá, meg a CSS specifikáció (http://www .w3.org/TR/REC-CSS1). De ez se kötelező, ugyanis van készen legalább öt különféle változat, bármelyik használhatóbb, mint mondjuk az Edit Revolution ilyen irányú igyekezete, hogy a másik két programról már ne is beszéljünk. De a lényeg az, hogy az öt clipkönyvtár egyike a ma létező legjobb CSS-szerkesztőt, a TopStyle-t hívja meg, sőt ha az nincs kéznél, akkor le is tölti az ingyenes változatát. A TopStyle pedig WYSIWYG stílusszerkesztő, azaz egyből látja a webművész, hogy mit csinál. Stílusügyben tehát a NoteTab nyert, továbbmehetünk. Jeleznem kell az oldalon az utolsó frissítés dátumát, a háló ugyanis tele van ottfelejtett dokumentumokkal, vendégünk pedig az ilyesmit joggal utálja. Azt szereti, ha nyilvánvaló, hogy az oldal folyton kézben van, épp most frissítették, szinte még meleg. Csak hát a főoldalhoz, amit a 2. képen látunk, nagyon ritkán fogok nyúlni, ha egyáltalán hozzányúlok valaha is, ennek ellenére az volna jó, ha már ez is az állandó tüsténkedés látszatát keltené. Egyszóval írok egy JavaScriptet, ami magyarul jelzi ki a dátumot, de nem a mait, hanem a tegnapit. És szépen odaírom elé, hogy "Frissítve:", ahogy a képen (a fejléc alatti kék csíkban) is látható. Talán nem szép dolog, amit művelek, de úgy gondolom, hogy ez itten nem tánciskola, hanem biznisz. Maga Konkoly úr se látná ezt másképp. Persze ebben a scriptben jóformán semmi sincs, úgyhogy aligha lehet a négy programot próbára tenni vele, viszont mégis alkalom arra, hogy a scriptírást támogató szolgáltatásaikat közelebbről megnézzük. Verba volant, scripta manent A 1st Page 2000 ilyen szempontból már első pillantásra ígéretesnek látszik, hiszen a főmenüben van neki egy Scripting menüpontja, ez alatt pedig kész scriptek tömegét találhatni, továbbá egy JavaScript varázslót és a Scripting Object Tree nevű képződményt, ami scriptírás közben csakugyan jelent valamifajta segítséget, most például lehetővé teszi számunkra, hogy a document.write("") kifejezést gépelés nélkül bevigyük. (Nem az ő hibája, hogy művünkben ennél több nemigen van.) Ami a programmal kapott kész scripteket illeti, azoknak az értékét nem kell eltúlozni. Persze jó, hogy vannak, de hát az interneten számlálhatatlan mennyiségben találunk letölthető és tetszés szerint átszerkeszthető scripteket, úgyhogy a 1st Page 2000 ilyen irányú kedvességét méltányoljuk, de kiemelt fontosságot nem tulajdonítunk neki. Ezzel együtt megjegyzendő, hogy egy másik helyen, az Insert menüpont alatt egy újabb, bár jóval kisebb halom scriptre bukkanhatunk, ez így együtt szép mennyiség, nagyon kéznél van, a 1st Page 2000-t birtokló magánszemély bármikor elbabrálhat velük, nézegetheti őket, s ennek talán akkor is van némi értelme, ha egyet sem fog felhasználni belőlük soha. Az AceHTML által kínált kész scriptek mennyisége, noha elég impozáns, a 1st Page 2000-étől elmarad, ám ez, ahogy a fentiekből kiderül, nem szempont. Annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy az AceHTML-ben mindegyik felkínált script vagy DHTML-effekt (ami szintén script) mellett azonnali előnézeti kép található, ami rendes dolog. Itt egyébként egy Objects, methods and JavaScript events feliratú ablak tölti be ugyanazt a szerepet, amire a 1st Page 2000-nél a Scripting Object Tree szolgál. Ami az Edit Revolutiont illeti, ő a JavaScripten belül az onafterupdate és az onselectstart közötti eseményekről tud, semmi másról. Ilyenek, hogy date/time, math, navigator, string és window nincsenek, és ezért róluk szó se essék. Meglepő, de JavaScript-ügyben a NoteTab nem domborít különösebben nagyot, bár a jellegéből adódóan ez változhat, egyebek között oly módon, hogy az ember az általa gyakorta használt vagy fontosnak gondolt kódtörmelékekből, scriptrészletekből vagy akár teljes scriptekből saját clipkönyvtárat állít öszsze. Ilyen egyébként van a neten egynéhány, jók is a maguk módján, de szerintem nem az igaziak. Ezzel együtt a NoteTab felhasználójának sem okvetlenül muszáj a JavaScript titkaiban elmélyednie. Nekünk például szükségünk lesz egy űrlapra, amin a megrendelő feladhatja a hirdetését; emailen jön majd meg a rendelés, de messzemenően szabványosított formában, amit automatikusan vagy félautomatikusan kész weboldallá konvertálok át, ehhez kell az űrlap. Amit az 5. képen látunk, az a NoteTab egyik clipjén alapul, persze átdolgoztam, sőt ki is bővítettem, ugyanis a megrendelő az Egyéb rovatban huszonöt szót írhat az aeroplánjáról, és én olyan vadállati módon finom ember vagyok, hogy beépítettem ide egy további JavaScript rutint, ami számlálja a szavakat és kijelzi, mennyit használhat még föl a nyájas idegen. Ügyfelünk tehát kitölti azt az űrlapocskát, rákattint a Mehet! gombra, én pedig a következő levelet kapom: Gyártási év=1986 Modell= Gulfstream III Repült órák=7,238.7 Ár=12,800,000 Reg/No=N888CW S/N=489 Bázisrepülőtér=Van Nuys, CA Név=Avjet Corporation Telefon=(201) 727-1700 Fax=(201) 727-1112 E-mail= Q3367=Features Magnastar C-2000, TCAS-II, Single Channel SATCOM, Dual UNS-1D FMS w/GPS, Aft Galley, Fwd & Aft Lavs, RVSM, RNP5/10, 98 Exterior & Interior. remLen=2 Kiváló állapotban van=on Nem hazudós=on Csak kicsit=on Ebből a NoteTab egy kattintásra előállítja nekem azt a HTML állományt, amit a 6. képen látunk, ugyanis az ő makrónyelve, amit itt clipnyelvnek nevezünk, erre meszszemenően alkalmas. Hogy abszolút tényszerűek legyünk, a fentebbi levélből nem pontosan ilyen HTML állomány áll elő, hiszen ezen az oldalon vannak képek is, ám csak most és kizárólag a szemléltetés céljával. Ezek a képek ugyanis nagyobb méretű képeket hívnak, de nem úgy, ahogy ez máshol szokás, hogy tudniillik megnyitnak egy szokványos HTML állományt, ami lötyög a fotón, mint tehénen a gatya. Ez általános gyakorlat, noha semmi értelme, fel nem foghatom, mért csinálják. Mi a JavaScript window.open() metódusát fogjuk használni, és így pont akkora ablakot nyitunk, amekkora a fotó, és persze mindenféle menüsáv meg státussor meg egyéb cafrang nélkül, továbbá lehetővé tesszük, hogy az érdeklődő egyszerre láthassa mindkét illusztrációt, vagy ha öt van, akkor mind az ötöt. A metódus több kész JavaScript clipkönyvtárban megtalálható, ám nem biztos, hogy úgy, ahogy nekünk kellene. Tegyük fel, hogy életem hátralévő részében sok-sok olyan HTML állományt fogok alkotni, amelyekből kis előnézeti képecskék nagyobb képekre mutatnak, és én a továbbiakban ezeket a nagyobb képeket pont rájuk szabott ablakokban szeretném megnyitni, akkor az ehhez szükséges kódot a végső tökélyig polírozom. 6. kép Utána csak kijelölöm a szerkesztendő HTML állományban az előnézeti képecske (thumbnail) állománynevét, ami legyen miafene.jpg és meghívom a clipet, aminek mondjuk "nagy kép" lesz a neve. A meghívás úgy történik, hogy "nag" - ennyi bizonyára elég, programunkban automatikus parancskiegészítés van, tehát már látnom kell a beugró ablakban, hogy a "nagy kép" clipet hívtam meg. , előjön egy panel, szabványos Open párbeszédablakban választom ki azt az (előzőleg nyilván létrehozott) HTML állományt, ami a képet tartalmazza (legyen ez nagyfene .htm) és a megnyitandó új ablakba kerül. A következő sorba beírom a kép (= a megnyitandó ablak) szélességét (600), a harmadikba meg a magasságát (400). , és annyi. Ezt kapom: Maga a clipkód alig hosszabb, mint a JavaScript-kód, amit előállít, így fest ugyanis: Most azonban nem a kód tartalma a lényeg, hanem hogy miképpen tudom az általam a programba bevitt szellemi apportot (makrókat) aktiválni, generálisabban: hogyan tudok aktiválni bármit is. Például van egy harmadik szintű címem, azt hogyan kódolom? Odamegyek az elejére, és beírom szépen, hogy , aztán elhúzok a végére, és oda meg azt írom, hogy , így, szépen, billentyűről billentyűre? Na ne hülyéskedjünk. Más. Ha kész szöveget akarok weboldalon megjeleníteni, a szövegben van egy ilyen felsorolás, hogy marha, kecske, birka, sertés, ám én ezt a weboldalon úgy akarnám látni, hogy - marha - kecske - birka - sertés - akkor mit teszek? Nyilván külön sorba rendezem őket, aztán addig gépelek, amíg így nem fest az egész: marha kecske birka sertés Normális ember ezt nem csinálja, ez nyilvánvaló, akkor már inkább a FrontPage, vagy akármi más. Mellesleg a FrontPage sohase fog egy bekezdés kijelölt szavaiból pontozott listát készíteni, a NoteTab viszont igen. Ez se tartozik az alapszolgáltatásai közé, de percek alatt megoldható, és utána egy életen át működik. Kijelölöm a szavakat, ul, és ott a lista. Természetesen a NoteTab nem attól szép, hogy makrózható, eddigi tudomásom szerint minden valamirevaló editor az. De még egyszer: hogyan tudom a makrókat (ha vannak) aktiválni, generálisabban: hogyan tudok aktiválni bármit is, változatlanul ez a kérdés, az imént tettem fel, a válasz megtalálása érdekében pedig mind a négy alkalmazás felhasználói felületére vetünk egy-egy pillantást, hogy ilyen szép higgadt szakmaisággal fejezzem ki magamat. Az Auróra ágyúiról Mondtam már az elején, hogy ezek valamennyien jóravaló, szép darabok, úgy első ránézésre. Másodszor: kódszerkesztők. Minden kódszerkesztő reménybeli felhasználója egy olyan személy, aki igen nagy gyakorisággal szokott kódot szerkeszteni, noch dazu szeret is kódot szerkeszteni (erre azért ne vegyünk mérget, de hát az ember így gondolná), ergo az a minimum, hogy az editorát is agyba-főbe makrózza. Ezért van az, hogy a kódszerkesz-tők általában a legmesszebbmenően konfigurálhatók és persze komplett belső programnyelvvel bírnak. Gondoljunk például az emacsre, vagy emlékezzünk az Istenben boldogult Aurorára, amelynek először is teljesen egyedi, saját makrónyelve volt (valami a Pascal és a C között), és magát az editort is nagyobbrészt ezen a nyelven írták, amiből következően a felhasználó a szerszám minden porcikáját átszabhatta. Továbbá az Aurora villámgyors volt és mellesleg nemcsak kódszerkesztőnek, hanem szövegszerkesztőnek is bevált. Vagy emlékezzünk a Personal Editorra (PE3), ami - ellentétben az Aurorával - ma is él, csak most Personal Editor 32-nek (PE32) hívják, és korábbi létformájában minden egyes billentyű átdefiniálását lehetővé tette. Azaz nemcsak azt dönthettem el, hogy mit jelentsen mondjuk a -, hanem azt is, hogy mit jelentsen maga az "a" billentyű, az a gomb, ami általában a CapsLock mellett szokott lenni, és az van ráírva, hogy "A". Ezt is átdefiniálhattam az editor saját eszközeivel, minthogy az "a" aktuális jelentését eleve a program határozta meg, éspedig egy szövegállományban, ekként, hogy def a = 'a'. Ha tehát én beírom a program parancssorába (a PE3/PE32 ugyanis parancssoros), hogy def a = 'Éljen Rákosi', akkor utána az "a" billentyű leütése nyomán a képernyőn az jelenik meg, hogy Éljen Rákosi. Persze nem túl magas a valószínűsége annak, hogy az "a" billentyűhöz bárki is ilyen tartalmat kívánjon rendelni, amikor vannak sokkal értelmesebb kijelentések, mint például az, hogy [top] [c/. /. /] [co] [ex] [bo], bár ezt nem annyira az "a" billentyűhöz, hanem inkább a "c-s" kombinációhoz társítom, de mindegy. Mindezek fényében legalábbis elgondolkodtató, hogy a 1st Page 2000, az AceHTML és az Edit Revolution gyakorlatilag nem konfigurálható és a legkevésbé sem makrózható. Ugyan az Edit Revolutionnál van olyan, hogy Custom Code, ez értelemszerűen kódfragmentumot takar, és lehet belőle kétszáz, de csak akkor tudom célirányosan használni őket, ha emlékszem valamennyire, és adott pillanatban pontosan tudom, hogy nekem ide most a 162-es számú "Custom Code" kell. Vagy felírom az egész listát egy papírra, szépen rendszerezve, fejezetcímekkel és -alcímekkel, s amikor mondjuk Perl scriptet szerkesztek, azt kezdem bogarászni. Például a "Perl RegExp"-en belül felkutatjuk a "Special Values in Regular Expressions" című részt, ott kell lennie egy olyannak, hogy "zero-width negative look-ahead assertion", már meg is van, ez a nyolcvanhetes. Rákattintok tehát a nyolcvanhetes számú Custom Code-ra, és hoplá, ott az eredmény a szerkesztőablakban, így fest, hogy "(?!)", persze az idézőjelek nélkül. Baromi módon hatékonyak vagyunk. Nyájas olvasóm most mondhatná, hogy mit akarok, végül is ingyenes programokról van szó, de ne mondja. Először is az emacs és a vi (vim, gvim, elvis, WinVi stb.) szintén ingyenes, és mégis olyan, amilyen, ugyebár. Másodszor ezeknél (tehát a klasszikus editoroknál) azt lehet érezni, hogy a fejlesztő a művét olyan embernek csinálta, amilyen ő. Családon belül marad, ha szabad így mondanunk, persze később azért mégis finomodik valamelyest, mígnem elnyeri (alkotói szerint) egészen populáris formáját, mondjuk azt, ami az emacset jellemzi manapság. Ennek a használatát már az egyszerű járókelő is meg bírja tanulni, igaz, hogy csak speciális, hosszan tartó, és kivételesen brutális képzés keretén belül, de utána már semmi gond. A 1st Page 2000, az AceHTML és az Edit Revolution viszont egy másik paradigmát képvisel, mert másfajta közönséghez szól. Célzott felhasználójuk nem a hagyományos értelemben vett kódkovács, hanem inkább a saját weblapját hímezgető népművész, aki soha egyetlen sornyi lisp, Perl, Python, Rexx, VBA vagy akármilyen kódot nem állított elő és nem is fog soha, továbbá nem kíván kódszerkesztőket konfigurálni, mert minek. Olyan ő, mint a rühzsírtartót faragó juhász, fogja a bicskát, farag, annyi. Ez az emberfajta tömegével jelent meg az elmúlt néhány évben, komoly piaci erőt is képvisel, sokan kívánnak belőle gazdagodni, de, mint látjuk, némelyek ingyen ruházzák fel őt szerszámokkal, noch dazu jókkal. Szép, krisztusi dolog ez. Eredetileg a NoteTab is effélének indult, de kezdettől benne volt a parancssor ősi paradigmája, ami az egyetlen lehetséges válasz arra a kérdésre, hogy miképpen tudom az általam a programba bevitt szellemi apportot aktiválni, generálisabban: hogyan tudok aktiválni bármit is. Hát úgy, hogy megnyomom az billentyűt, ilyenkor parancs-üzemmódba megyek át, beírok egy rövidítést, aztán visszamegyek szerkesztő üzemmódba és írom a badarságaimat tovább. Ez a módszer annyira hatékony, hogy a NoteTabnak szükségszerűen kellett elcsúsznia a profizmus felé. Aki rátalált az igaz útra, azt az üdvösségtől már az Isten se menti meg. Volna ugyan egy másik klasszikus út is, ami a billentyűkombinációkon nyugszik. Sajnos azonban a billentyűk száma viszonylag csekély, a parancsoké vagy opcióké viszont felette bőséges. Olyanokat kell tehát bevezetnünk, mint például -<^>, -<\>, esetleg -<]>, -<&>, ezt úgy kell érteni, hogy a -<^> és a -<\> együtt képezi a parancsot, olvasóim egy részének ez nyilván nem új, másoknak viszont ta-lán igen. Nagyon világos és könnyűszerrel memorizálható dolgokról van itten szó, bár némelyek ezt a kérdést kétségkívül árnyaltabban látják. Az általam preferált klasszikus recept ellenben azt mondja, hogy a billentyűkombinációk egyébként áldásos műfaját parancssornak kell kiegészítenie, , és utána begépelünk valami könnyen megjegyezhető utasítást, mondjuk azt, hogy "qhurrwnyad"; persze az ilyenek-ből van néhány tucat és fejből kell tudni valamennyit. Viszont ez még mindig jobb, mint a -<^>, -<\>, kivált, ha a lényegesebb parancsokat átnevezhetem - már mért ne nevezhetném át - mert akkor talán meg bírok belőlük jegyezni valamennyit, a többit meg felírom kis sárga cetlikre, amelyeket körös-körül a monitor széleire ragasztgatok. Avagy a NoteTab. Itt ugyanis az van, hogy a beírható parancsok listáját látom az ablak bal oldalán, sőt akár rá is kattinthatnék mondjuk arra, hogy qhurrwnyad, de persze nem kattintok rá, hanem qh, és a parancskiegészítés máris prezentálja, amit akarok. Vagyis a NoteTab a Windows-programok pizsamás-papucsos otthonosságát a parancssor hajlékonyságával ötvözi, tehát benne van a házasélet kényelme és a kaland izgalma is, mégpedig egyidejűleg. Derűlátásom numerikus alapjai Mindezek alapján a HunHERE webállomása egyértelműen a NoteTab használatával készül, és úgy, hogy A szenvedélyes vízvezeték-szerelőre a sógor háromszor hazaér. Addigra az oldalak fenn vannak a hálón, és abban állapodtunk meg, hogy minden ténylegesen eladott repülőgép után x! üveg bort kapok (üvegenként átlagosan öt dollár értékben), ahol az x azt fejezi ki, hogy a repülőgép ára (dollárban) hány számjegyű. Tehát, mondjuk, egy nyolcvanezer dollárért eladott gép után 5! = 120 palackot kapok mintegy hatszáz dollár értékben. Ember ennél szerényebb már nem is lehetne. Ha ez a rovat egyszer eltűnik innen, az azt jelenti, hogy a Gulfstreamet végül csak megvette valaki. Én pedig a negyvenezer-háromszázhúsz üvegemet rakosgatom. Váncsa István Nyomtatható verzió   Küldje tovább e-mailben   Hozzászólások