2003. év 26. szám
A szerzőt nagy öröm éri, ennek hatására bootkezelőkkel ismerkedik, majd
elmeséli, hogyan adta át az Úr Mózesnek a partíciós táblát a Sinai hegyen
N oteszgépemet sikerült viszszaszereznem a szervizből, noha igazából
már lemondtam róla, ami persze csupán azt mutatja, hogy kicsinyhitű vagyok.
Három és fél hét kellett hozzá, mármint a javításához, persze én többre
számítottam, az én fogalmaim szerint az a természetes, ha a szervizelés
fél évig tart, és a készülék reparálhatatlan voltának felismerésével fejeződik
be. Azért vittem el mégis a műszaki segélyhelyre, mert tudom, hogy így
szokás. Továbbá, ismereteim szerint, ilyenkor az ember azt szokta mondani,
hogy sürgős volna, mármint a javítás, úgyhogy én is azt mondtam. Más kérdés,
hogy csakugyan sürgős lett volna, ám ez rajtam kívül nyilván senkit se
érdekel. Elkérték a mobilszámomat, majd értesíteni fognak, bólogattam,
hát persze, akkor legyen nekem atípusos tüdőgyulladásom, amikor ők csakugyan
rám csörögnek. Természetesen senki se hívott fel, én telefonáltam néhány
nap múlva, azt mondták, meg lehet a gépet javítani. Harmincötezer forint.
Akarom-e, vagy dobják a kukába egyenest? Akartam, bár érdekelt, hogy mi
az isten lehet ebben harmincötezer forint. Aminek kevesebb mint a duplájáért
komplett számítógépet lehet kapni manapság. VIAP4M266 alaplap, 1,7 GHz
Celeron, 256 MB DDRAM, 40 GB HDD, 52x CDROM, USB 2.0 satöbbi, plusz egy
év teljes körű garancia, mindez 64 900 HUF + ÁFA. Részletre is akár. Megkérdeztem,
mi ebben harmincötezer forint, adaptert kell cserélni, mondta a kedves
hölgy a vonal túlsó végén, ezen egy pillanatra elcsodálkoztam. Áprilisban
említettem ugyanitt, hogy az OpenBSD hevesen protestált a gép rossz akkumulátora
miatt, de nem ezért vittem el, hanem mert később már be se kapcsolt. Se
kép, se hang. Persze csak a gépet vittem el, a tápegység (adapter) itthon
maradt. Adaptert kell cserélni benne. Ha jobban meggondolom, kifogástalanul
korrekt válasz, mert hát mi az adapter? Az American Heritage® Dictionary
of the English Language szerint "One that adapts, such as a device used
to effect operative compatibility between different parts of one or more
pieces of apparatus." Vagyis ami más dolgok között van és azokat egymáshoz
illeszti, ahogy például az ember arcbőre a fejhez illeszti a szakállt,
és így szakálladapterként is felfogható. Továbbá a lábujj nem más, mint
tyúkszemadapter, a kocsmaasztal poháradapter, a bableves csülökadapter
és így tovább. Végső soron a jelenségvilág bármely eleme értelmezhető
adapterként, amiből persze következik, hogy nem mindegyik adapter ér meg
harmincötezer forintot. Például az, amit nekem most ki fognak cserélni,
valószínűleg nem ér annyit, csak hát a gépre szükségem van. Úgyhogy a
kérdés kell vagy nem kell messzemenően indokolt. Elmagyarázta a hölgy,
hogy náluk ez mindig így megy, előbb árajánlat, aztán a tulaj nyilatkozik,
hogy elfogadja-e vagy sem, végül a javítás. Amíg a tulaj nem nyilatkozott,
addig javítás sincs mondta , én pedig akként nyilatkoztam, hogy elfogadom.
Egy hét múlva megint érdeklődtem, utánanéztek, aztán mondták, hogy harmincötezer
forint lesz, el kéne dönteni, hogy akarom-e. Mert addig áll a dolog. Náluk
ez mindig így megy magyarázták el igen készségesen előbb árajánlat,
aztán a tulaj nyilatkozik, hogy elfogadja-e vagy sem, végül a javítás.
Amíg a tulaj nem nyilatkozott, addig javítás sincs. Elmondtam, hogy ezt
a kérdést egy héttel korábban már tisztáztuk, de sebaj, tisztázzuk megint,
igen, elfogadom. Jó, mondta a szerviz, akkor megcsináljuk. Néhány nappal
később újfent telefonáltam, beolvastam a munkalapszámomat, kikeresték,
mondták, hogy igen, ez itt van, de nem nyúlnak hozzá, amíg nem nyilatkozom
az árral kapcsolatosan. Harmincötezer forint lesz. Nekik tudniuk kéne,
hogy most akkor mi legyen. Javítsák, vagy ne javítsák. Mondjam meg, mit
akarok. Megmondtam, immár harmadjára, ők pedig azt ígérték, hogy telefonálni
fognak. Pár napra rá felhívtam őket, és mit ad isten, a gép készen is
volt. Itt van előttem a zárójelentés, a javítás részletezése rovatban
az áll, hogy akkumulátorcsere. Ennek a gépnek az akkumulátorát egyetlen
mozdulattal lehet a helyéről kioldani és onnan kiemelni, az akkumulátor
behelyezése és rögzítése ugyancsak egyetlen mozdulat, azaz mindösszesen
kettő. Nem számítva, persze, hogy az új akkumulátort ki kell hozni a raktárból,
ki kell csomagolni és így tovább, ez mind-mind munkába és időbe kerül.
De francba a részletekkel: a gépely itt fekszik az asztalomon, meg lehet
nyomni a gombját, akkor apró, zöld fények gyulladnak ki rajta, felzúg
benne a pörgettyű, majd a képernyő is kivilágosodik. Csodálatos dolog
a modern technika.
Névsorolvasás
A továbbiakban csakis bootkezelőkről lesz szó, semmi másról, úgyhogy már
az elején tisztáznunk kell valamit. Ez itt nem teszt. Összeszedtem vagy
két tucat bootmanagert, azokat nézegettem egy darabig, majd elkezdtem
leírni, amit tapasztaltam, meg ami velük kapcsolatban az eszembe jut.
Néhányuknak a nevét se említem meg, másokról összehordok hetet-havat,
tehát ez valamifajta jegyzet, ami az objektivitásnak még a látszatát is
kerüli. A teszt annyiban különbözik ettől, hogy nem kerüli az objektivitás
látszatát, hanem éppenséggel fenntartani igyekszik, mégpedig abban a hiszemben,
hogy bármely alkalmazásnak van egy, a vizsgálat körülményeitől és a vizsgáló
személyétől független létezési módja, ez megismerhető és kielégítő pontossággal
leírható. Sőt erre, mármint az alkalmazás(ok) megismerésére és kielégítő
pontosságú leírására elvileg a tesztelő is képes volna, bár most épp nincs
rá ideje. Viszont csinálhat néhány táblázatot. Ebben a részben hét alkalmazást
említek meg név szerint, úgymint: BootIt Next Generation, Acronis OS Selector,
Boot Manager Boot-US, Graphical Boot Manager, MasterBooter, Multiple Boot
Manager és Partition Boot Manager, a jövő hónapban pedig a Ranish Partition
Manager, az XOSL, az OSL2000 Boot Manager, a zBoot Manager és a SyMon
kerül szóba. Célom pedig az, mint a múlt hónapban is elmondtam, hogy a
szervizből végül is visszanyert noteszgépen fusson az XP, a FreeBSD, egy-két
Linux-változat, esetleg a Solaris, és mellesleg az se hátrány, ha a megoldás
nem kerül semmibe. A BootIt Next Generation 1.44 verziójával kezdünk,
ő saját legjobb tudomása szerint akár kétszáznál is több partíciót
hoz létre, maximálisan nyolc merevlemezt kezel, és bármelyik meghajtó
bármely partíciójáról képes operációs rendszert indítani. Nekem elég lesz
az is, ha egyetlen meghajtón elégséges számú partíciót alakít ki, és azokra
működő operációs rendszereket telepít. Mindenesetre letöltöm (http://www.terabyteunlimited.
com/bootitng.html), kicsomagolom, majd a benne lévő image állományt a
dd nevű Unix segédprogrammal (ami természetesen a Cygwin alatt is létezik)
fölírom egy hajlékonylemezre. Ez ugyan XP alatt történik, és így a csomagban
lévő Windows-alkalmazás révén egyszerűbben érnék célba, viszont a dd használatát
Cygwin alatt még sohase próbáltam. Érdekes vonása, hogy most is ugyanúgy
kell paraméterezni, mintha komplett Unix rendszerben volnánk, esetünkben
tehát a parancs a következő: dd if=DISKIMG3.DAT of=/dev/ fd0 bs=1024 Noha
egyébként a Cygwin könyvtárstruktúrájában olyan, hogy /dev, nem is létezik.
Ez persze, nem fontos, csak adalék ahhoz, hogy mennyire sokszínű és szórakoztató
tud lenni a világ. Most tehát van ez a noteszgép, húszgigás merevlemezén
egy darab négygigás partíció, rajta az XP. Innen indulunk.
BootIt Next Generation
Újraindítok, a kistafírozott hajlékonylemez a meghajtójában lapul, előjön
egy 640ő480 képpontnyi grafikus felület, a Windows 95-re hasonlít és mindenestül
egérre van alapozva, viszont úgy tűnik, az én rút taposóegeremet, ami
ebben a gépben lapul, nem szereti igazán. Megkérdezhetném, persze, hogy
mi a jóságos istenért kell egy bootkezelőnek, noch dazu egy bootkezelő
telepítő programjának grafikusnak lennie, de nem kérdezem meg. El akarják
adni, mármint a BootIt Next Generationt (sajnos a nevétől a szőr feláll
a hátamon, nem tudom, miért), harmincöt dollárért akarják eladni egy olyan
piacon, amihez hasonló a gazdasági élet más szektoraiban el se képzelhető.
Gondoljuk meg, mi volna akkor, ha autót is úgy vásárolnánk, hogy hazavinnénk
tízet-tizenötöt, vagy amennyi tetszik, használnánk őket egy hónapon át,
és akkor döntenénk el, megvesszük-e valamelyiket is, vagy választunk inkább
egy ingyenest. (Merthogy az is volna, ingyenes autó, freeware. Másmilyen
volna, mint az, amelyik pénzbe kerül, de nem szükségszerűen volna rosszabb.
Sőt.) Gyanítom, hogy ez esetben a nagy autógyártók világképe egy vajszínű
árnyalattal borongósabb lenne a mostaninál, miközben ma az informatikai
piac részvevőinek bizonyos hányada ilyen feltételek mellett próbál megélni,
közülük némelyek nyilván nem is annyira sikertelenül, mert hiszen megvannak.
Ott tartottunk tehát, hogy a BootIt Next Generation telepítőlemezéről
bootoltam, a telepítő pedig nekem szegezett egy alapvető kérdést, hogy
tudniillik akarok-e több mint négy elsődleges partíciót vagy nem akarok.
Ez a lényeg. Ha nem akarnék, akkor eszem ágában se volna cicázni azzal
az alkalmazással, amelynek létrehozója harmincöt dollárnyi bevételben
reménykedik, és ezt az én kasszám rovására kívánná realizálni. Ha ugyanis
csak az indítandó rendszer kiválasztása a feladat, arra ott a Linux bootkezelője
(a lilo vagy még inkább a grub), vagy a FreeBSD-é, vagy van egy halom
külső program is, némelyik, például a Graphical Boot Manager (http://sourceforge.net/projects/gag/)
igen kényelmes és látványos, és persze egy fillérbe se kerül. Nekem viszont
nyolc partíció kell minimum, ámde ez esetben nem particionálhatok az e
célra általában használatos szerszámokkal, amilyen például az XP számítógép-kezelés/lemezkezelés
nevű eszköze, vagy a FreeBSD fdiskje vagy ehhez hasonlók, mert hiszen
azokkal merevlemezenként csak négy partíciót lehet létrehozni. Idemásolok
a múlt havi jegyzetem végéről négy mondatot: "Istentől rendelt dolog,
hogy a pécé merevlemezén mindössze négy partíció kapjon helyet, erről
az Örökkévaló akként gondoskodott, hogy létrehozta az MBR-t, teljes nevén
a Master Boot Recordot, annak a végén pedig a partíciós táblát, egy hatvannégy
bájt terjedelmű dokumentumot, ami tizenhat bájtos bejegyzéseket tartalmaz.
64/16 = 4, azaz mindössze négyet. Egy bejegyzés, egy partíció. Több partíció
azért nem lehet, mert a partíció attól létezik, hogy a partíciós táblában
nyoma van." Ezt az akadályt a fondorlatosabb bootkezelők, akik közé remélhetőleg
a BootIt Next Generation is tartozik, akként ugorják át, hogy saját, belső
partíciós táblájuk van, az igazinál jóval méretesebb, abban van akárhány
bejegyzés, és ebből bootoláskor az indítandó operációs rendszernek kiosztanak
annyit, amennyi őt megilleti. Maximum, persze, négyet. Vagyis röptében
felülírják az igazi partíciós táblát, amit a rendszer és az alatta futó
alkalmazások sokasága lát, és ami csak addig lesz érvényben, amíg a hatalmat
ez a konkrét rendszer gyakorolja.
Acronis OS Selector
Természetátalakító munkámba a dokumentáció elolvasása nélkül vágok bele,
három okból: először is azért, mert mindenki így csinálja, másodszor azért,
mert egy lényegében üres gépen gyakorolok, ha az egész merevlemez valamennyi
adata elvész, akkor sincs semmi baj, harmadszor pedig azért, mert tapasztalataim
szerint a programok dokumentációja az esetek egy részében zavaros, más
részében kibírhatatlanul szájbarágó, a leggyakrabban pedig mindkettő egyszerre.
A BootIt Next Generation munkafelületén van egy ikon azzal a felirattal,
hogy Partition Work, nyilván ott lehet particionálni, és csakugyan. Létrehozom
a megfelelő partíciókat, a feladat egyszerű és elronthatatlannak látszik.
Miután ez megvolt, a Boot Edit menüponttal próbálkozom, tekintve, hogy
a többi (Backup, Restore, Help, Reboot meg hasonlók) nem tűnik jó választásnak.
Ez már nem annyira világos, sőt bele kell olvasnom a dokumentációba, amely
ez esetben a szájbarágós fajtához tartozik. Létrehozok egy Debian és egy
FreeBSD menüpontot a bootkezelő startmenüje alá, kijelölöm hozzájuk a
megfelelő partíciókat, kijelölöm, hogy első alkalommal arról az eszközről
bootoljon a rendszer, ami a BIOS-ban a merevlemez után következik (vagyis
a cédéről), és ennyi. Apró, de említésre méltó probléma viszont, hogy
fölrakni se a Debiant, se a FreeBSD-t nem tudom, noha persze azóta a teljes
dokumentációt elolvastam. Nem derül ki belőle, mért van az, hogy a FreeBSD
esetében a rendszer elszáll abban a pillanatban, amikor a cédét olvasni
kezdi, a Debiannál pedig előjön a telepítőprogram első képernyője, azt
mondja, hogy loading /install... Loading idepci.bin... ready, és utána nem
történik semmi. Viszont a program párbeszédablakai hajszálra olyanok,
mintha a Windowsból vágták volna ki őket, ilyent csak a következő folytatásban
sorra kerülő XOSL nyújt, és talán még az Acronis OS Selector, bár azt
nem láttam közelről, és ezen az állapoton, mint azt rögtön elmagyarázom,
nem is fogok változtatni. Továbbá a BootIt Next Generation fürgén és ügyesen
uninstallálja magát, semmiféle kárt nem okoz, emellett letölthető hozzá
a Tweak NG nevű utility, (http:// www.terabyteunlimited.com/ down loads/tweakng.zip),
amellyel meg lehet változtatni a grafikus felület képernyőfelbontását,
sőt a színsémáját is. Összességében tehát figyelemre méltó darabbal állunk
szemben, ezért is locsogtam róla ilyen sokat. Ami pedig az imént említett
Acronis OS Selectort (http://www.acronis.com /products/osselector/) illeti,
annak csak a redukált képességű demóváltozata tölthető le, az viszont
engem nem érdekel. Az imént ismertetett BootIt Next Generation egy teljes
fegyverzetű verzió volt, aztán annyi hasznát vettem, amennyit. Képzeljük
el redukált képességekkel ugyanezt. No ne.
Graphical Boot Manager & Tsai
A BootIt Next Generation tehát nem vált be, viszont elvileg alkalmas volna
arra, amire nekem szükségem van, szemben a "boot manager" címszó alatt
megjelenő felhozatal nagy részével, ami e célra elvileg sem alkalmas.
Hogy akkor mégis mire jók ezek a dolgok, azt általános érvénnyel nem lehet
megmondani. Lássunk néhány példát. A Boot Manager Boot-US 2.0.5 című képződmény
egy parancssori DOS-program, képes partíciókat aktiválni és deaktiválni,
s ezáltal a rajtuk lévő operációs rendszer elindul vagy veszteg marad;
továbbá képes partíciókat elrejteni vagy előkotorni, s így ezeket a majdan
elinduló operációs rendszer látni fogja vagy nem fogja látni. Amúgy egyébként
universal boot managernek nevezi magát, Windows alatt futó változata is
van, de azért előre kell fizetni, a DOS alattiért utólag, mégpedig tizenöt
dollárt. Egy német úriember fejleszti, bizonyára jól keres vele. Alfabetikus
rendben most a grub kerülne sorra, és a grub jó is a maga módján, viszont
nem arra a célra, amire nekem kéne, és ráadásul a Linuxban amúgy is benne
van. Ennek megfelelően a már említett Graphical Boot Manager következik,
egy különös és látványos jószág, feltétlenül figyelemre méltó, habár particionálni
nem tud egyáltalán, vagyis nem az a kategória, amire én gondolok. Viszont
bármelyik merevlemez bármelyik partíciójáról (kiterjesztett partíción
ülő logikai meghajtókról is) operációs rendszert tud indítani, maximum
kilencet. Partíciókat elrejteni is tud, ennélfogva semmi akadálya nem
lehet annak, hogy ugyanarra a merevlemezre a Windows 9x két vagy több
példányát telepítsük, ha netán erre vágyunk. És ráadásul nyílt forráskódú
szoftver, megbízható, továbbá igen mutatós. MasterBooter címmel magyar
fejlesztésű bootkezelő is létezik (www.masterbooter.com), legfrissebb
verziója a 3.2, ára 5000 HUF, shareware változata maximum három rendszert
indít. Izgalmasabb benyomást kelt a Multiple Boot Manager (http://elm-chan.
org/fsw/ mbm/mbm.html), egy Takeshi Akamatsu nevű úriember munkája, sőt,
ha lehet mondani, ez a kelleténél is izgalmasabb, amennyiben a csomag
mindenféle titokzatos célú állományokat tartalmaz, a dokumentáció pedig
nagyrészt japánul van. Találtam egy Partition Boot Manager 1.02 nevű képződményt
(http://www. sadevelopment.com/), nem ingyenes, viszont fölöttébb erősen
hasonlít arra az ideális bootkezelőre, amit a noteszgépen látni szeretnék.
Egy baja van csupán, az viszont elég nagy, legalábbis az én esetemben,
továbbá, gondolom, azokéban is, akik úgy általában bootkezelő telepítésére
adják a fejüket; a gond lényege abban áll, hogy a Partition Boot Managernek
saját partícióra van szüksége, éspedig a jelek szerint a merevlemez legelején.
A probléma megértéséhez tudni kell, hogy a bootkezelők jó része aránylag
tömör képződmény, s így prímán elvan a merevlemez első sávját alkotó rejtett
szektorokban (a cylinder 0, head 0, sector 263 alatti területen, hogy
precíz legyek), saját partíciót nem igényel, se kicsit, se nagyot, továbbá
az is mindegy neki, hogy van-e már a gépen operációs rendszer, hány operációs
rendszer van rajta és mik azok. Ilyen például az imént már említett MasterBooter,
továbbá ilyen a következő alkalommal sorra kerülő OSL2000, a SyMon, a
zBoot Manager és mások. Természetesen az ekként működő bootkezelők szolgáltatásválasztéka
bizonyos fokig behatárolt, hülyeségekre nincs helyük, tehát karakteres
módban dolgoznak, nem játszanak le MP3-állományokat és csevegőprogramként
sem hasznosíthatók. Van aztán a másik műfaj, amihez egyebek között a fentebb
tárgyalt BootIt Next Generation és a következő részben sorra kerülő XOSL
tartozik, annak már saját partícióra van szüksége, mert kell a hely a
grafikus felületnek, a Windows jellegű párbeszédablakoknak, a hangállományoknak
meg a többi hasonló kösöntyűnek, viszont jó esetben mindegy neki,
hogy az a partíció hova esik. Erre megint csak a BootIt Next Generationt
tudom példaként felhozni, talált a gépen üres helyet, azon létrehozott
magának egy rejtett partíciót, nem is volt vele semmi gond. Operációs
rendszereket ugyan nem tudtam telepíteni alá, de hát mint tudjuk, ezen
a világon semmi sem tökéletes. Vele ellentétben a Partition Boot Manager
nagyon is fontosnak érzi, hogy milyen a lakóingatlan fekvése, nálam telepítéskor
rámutatott a gépen lévő NTFS-partícióra, melynek a haszonélvezeti joga
az XP-t illeti meg, és odaírta mellé, hogy "Using Required Space", vagyis
szerinte az XP az ő helyét bitorolja, legyek szíves onnét kihajítani,
hogy ő mármint a Partition Boot Manager az ablak melletti helyet foglalhassa
el. Ez most nem fog összejönni, úgyhogy a jövő hónapban a Ranish Partition
Managerrel folytatjuk.
Váncsa István